A tragédiához vezető második leggyakoribb hiba

  • Sem a záróvonal, sem a sebességkorlátozás, sem a járműforgalom elől elzárt terület nem akadályozta az előzésben az ámokfutó sofőrt.
  • 90 helyett 130-cal hajtott, kész csoda, hogy a két autó hét utasa közül csak egy sérült meg súlyosan és hárman könnyebben.
  • A második legfőbb baleseti ok a magyar utakon az előzési szabályok be nem tartása. De mik azok a szabályok, amiket be kellene tartani: Ön tudja?

Nem számított a záróvonal, az sem, hogy 90 helyett 130-cal hajtott, sem az, hogy előzés közben a járműforgalom elől elzárt területen is áthajtott. Mégsem sikerült időben befejezni az előzést annak a férfinak, aki tavaly március 16-án Tokodaltáró felől Dorog irányába autózva okozott súlyos sérüléssel járó balesetet.

A Tatabányai Járási Ügyészség a napokban emelt vádat a száguldozó autós ellen közúti baleset gondatlan okozásának vétségéért. A balesetben a vétlen autó vezetője szenvedett súlyos sérülést, egy vele utazó gyermek pedig könnyebben sérült meg. A száguldó autóban – melyben a sofőrön kívül még négyen utaztak – ketten szenvedtek könnyű sérüléseket.

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség közleménye szerint a vádlott autójával utolért és előzni kezdett egy több járműből álló kocsisort a 10-es főútnak egy olyan szakaszán, ahol egyébként tilos előzni. Későn vette észre azonban, hogy a bal oldali sávban szabályosan – azaz mintegy 50 kilométer/órás sebességgel – közeledik egy másik személygépkocsi.

Amikor meglátta, fékezett és megpróbálta jobbra kormányozni az autóját, de már nem tudott visszatérni a saját sávjába. A szembejövő vétlen sofőr is mindent megpróbált az ütközés elkerüléséért, ő is jobbra húzta a kormányt, azonban az autója bal oldali elülső részével ennek ellenére is nekiütközött a szabálytalanul előző autó bal oldalának.

Az ütközés hatására a vétlen személygépkocsi az útpadkára sodródott, majd a szalagkorlátnak csapódott. A szabálytalanul előző autós gépkocsija is lesodródott az úttestről, és fának ütközött.

Az ügyészség a vádiratban indítványozta, hogy a gondatlan sofőrrel szemben az Esztergomi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztést, pénzbüntetést, valamint járművezetéstől eltiltást szabjon ki.

A magyar utakon már évek óta a gyorshajtás után a második leggyakoribb baleseti ok a szabálytalan előzés. A közelmúltban közzétett közlekedésbiztonsági statisztika szerint nagyjából minden negyedik közlekedési baleset amiatt történik, hogy a közlekedők egyike, olykor egyszerre többen is nem tartották be az előzésre vonatkozó KRESZ-szabályokat.

De mik is azok a szabályok, amiket oly sokan nem tartanak be az utakon?

A legfontosabb szabály, hogy aki előzni kíván, annak még az előzés megkezdése előtt jeleznie kell az előzési szándékát. Használnia kell az indexet! Ezt mostanában sokan elmulasztják a tapasztalatok szerint. Továbbá: addig meg sem szabad kezdeni az előzést, amíg a jármű vezetője meg nem győződött arról, hogy

  • Más valaki nem kezdte-e meg az autójának az előzését!
  • Az előtte haladó jármű nem kezdett előzésbe!
  • Az előttünk haladó jármű előtt haladó jármű nem kezdett-e egy másik jármű előzésbe!
  • Meggyőződött róla, hogy szembejövők oldalán lesz elég hely az előzés befejezéséhez, azaz, hogy ott nem közeledik-e egy másik jármű, ami miatt az előzést nem lehet befejezni!
  • Az előzésbe kezdő jármű képes lesz megfelelő oldaltávolságot tartani előzés közben a megelőzendő járművel!
  • Az előzésbe kezdő jármű a megelőzött gépkocsi vezetőjének zavarása nélkül vissza tud érni a saját sávjába!

Fontos, hogy a megfelelő oldaltávolságot az úttest baloldalán az útpadkán gyaloglókkal szemben is meg kell tartani. Azaz nem szabad úgy előzésbe kezdeni, amit csak akkor tud az autós befejezni, ha az út mentén gyalogosan közlekedők az árokba ugranak előle, vagy elüti, elsodorja őket.

Fontos szabály még, hogy előzéskor az előzésbe kezdő jármű nem kényszerítheti hirtelen fékezésre a megelőzött járművet, és persze másokat sem. Azaz, nem szabad előzésbe fogni akkor, ha a biztonságosan csak úgy akkor tudjuk befejezni, hogy az előzött jármű vezetője satuféket nyom.

Azonban az, hogy a megelőzött jármű zavarása nélkül kell az előzést végző járműnek visszatérnie a saját sávjába, nem jelenti azt, hogy a megelőzött jármű még csak lassításra sem kényszerülhet a manőver során. A kívülállók számára veszélyesnek tűnő előzések döntő többségében bőven elég, ha a megelőzött jármű az előzést azzal segíti, hogy egy pillanatra leveszi a gázról a lábát. Többségüknek még csak fékeznie sem feltétlen kell.

Hirtelen, intenzív fékezésre azonban senki nem kényszeríthető.

Van azonban az éremnek egy másik oldala is. Tilos gyorsítással és balra húzódással akadályozni másokat abban, hogy megelőzzenek minket! Ez nemcsak szabálytalan, lévén, hogy a KRESZ 34§ (6) bekezdése tételesen előírja:

„Az előzés végrehajtását a sebesség fokozásával, balra húzódással vagy más módon akadályozni nem szabad”.

Mindezek a szembejövőkre is vonatkoznak. Ha valaki egy előzésben lévő autót lát a szembe közeledni a saját sávjában, nem az a követendő megtartás, hogy (már elnézést) „Nekem van elsőbbségem, köcsög, menj vissza a sávodba!” és gázt ad, hanem az, hogy lassítással és jobbra húzódással szabad utat ad az előzés befejezésére, akkor is, ha nyilvánvaló, hogy a szembe jövő rosszul mérte fel a helyzetet, azaz szabálytalanul kezdett előzésbe”.

Sokan figyelmen kívül hagyják a KRESZ első sorait, miszerint

„A közúti közlekedés biztonsága és zavartalansága fontos társadalmi érdek. A biztonságos és zavartalan közlekedés alapvető feltétele, hogy a közlekedési szabályokat mindenki megtartsa és számíthasson arra, hogy azokat mások is megtartják. Emellett szükséges az is, hogy a közlekedés résztvevői előzékenyek és türelmesek legyenek egymással szemben.”

Nos, ezért kell segíteni a mégoly szabálytalanul és felelőtlenül közlekedőket is. És nemcsak azért, mert jobb ép bőrrel az ép autóban háborogni, hogy „mennyi felelőtlen ember kapott jogosítványt”, mint igazunk teljes tudatában kórházban feküdni, és várni, hogy valaki üzemképessé tegye az autónkat.

Nem beszélve arról, hogy sajnos a temetőkben is sokan nyugszanak, akiknek egy közlekedési szituációban elsőbbségük volt. Akiknek igazuk volt. Sajnos lehetnek köztük olyanok is, akik, ha megtehetnék, hogy őszintén felidézik a tragédia előtti pillanatokat, talán maguk is belátnák: nem tettek meg mindent, ami tőlük elvárható, a baleset elkerülése érdekében. Talán, mert akkor éppen az egójuk vezette az autót.

A legutóbbi időkig jó eséllyel megúszták a felelősségre vonást azok, akik gyorsítással, balra húzással (azaz az előzésben lévő jármű leszorításával, veszélyeztetésével) próbálták megakadályozni, hogy megelőzzék őket. Ma már azonban könnyen lelepleződhetnek. Elég, ha előkerül néhány fedélzeti kamera felvétele, és a szakértők máris pontosan meghatározhatják, hogy az előzött jármű vezetője segítette vagy inkább veszélyesen gátolta az előzést.

Van még néhány szabály, amiket előzéskor be kell tartani. Például, hogy előzni csak balról szabad. Kivétel, ha egy balra kanyarodó járművet kell előzni. Megelőzhető még jobbról a sárga figyelmeztető jelzárt használó jármű is, ha a manőver nem veszélyezteti az arra járó gyalogosok életét, testi épségét.

Tilos előzni ugyanakkor a  kijelölt gyalogátkelőhelyen és közvetlenül előtte; tilos megelőzni a villamost közvetlenül olyan megállóhely előtt, ott, ahol az utasok fel- és leszállása az úttestről, illetőleg az úttestre történik; be nem látható útkanyarulatban, kereszteződésben és közvetlenül előtte, vasúti átjáróban.

F.Gy.A.