A koronavírus nélkül is javult a közlekedésbiztonság

  • Nemcsak a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet és kijárási korlátozás hatására lettek biztonságosabbak az utak
  • Drasztikusan nőtt a gyorshajtásra visszavezethető balesetek száma az első negyedévben
  • Hiába figyelmeztettünk: ne üljön volán mögé az, aki pálinkával harcol a koronavírus ellen!

Országosan 8,1 százalékkal csökkent az első negyedévben az előző év azonos időszakához képest a személyi sérüléssel járó közlekedési balesetek száma, 3141-ről 2876-ra – közölte érdeklődésünkre az ORFK. Bár az összehasonlítás most kissé megtévesztő lehet, mivel a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet és a kijárási korlátozások miatt jelentősen csökkent a forgalom az utakon, a számok azt mutatják, hogy a közlekedésbiztonság javulása a szakemberek szerint nem magyarázható kizárólag a járvánnyal. Annak ellenére sem, hogy

a tavasz első hónapjában idén csak 854 baleset történt országszerte, míg egy évvel ezelőtt 1225, a csökkenés tehát jóval nagyobb volt márciusban, mint a negyedév egészében.

86 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 91-en vesztették életüket az év első negyedében. Tavaly ugyanezen idő alatt 106 halálos baleset történt az utakon, azokban összesen 127-en haltak meg.

Csak márciusban ugyanakkor 29-en vesztették életüket az utakon, tavaly márciusban 33-an.

A 86 halálos kimenetelű baleset mellett 777-nek voltak súlyos, 2013-nak könnyű sérültjei. 2019-ben 895 balesetnek voltak súlyos, és 2140-nek könnyű sérültjei.

Jelentősen, 11, illetve 6,4 százalékkal csökkent az első negyedévben a közlekedési balesetekben súlyosan, illetve könnyebben sérültek száma is. Előbbiből 898-at jegyeztek fel az idén (tavaly 1009-et), utóbbiból a múlt évi 3035-tel szemben 2840-et.

Ha külön vizsgáljuk a márciusi adatokat, azok a negyedévinél jelentősebb csökkenést mutatnak. A közlekedési balesetekben súlyosan megsérültek esetében 38, a könnyű sérülteknél 31.9 százalékos a csökkenés.

A baleseti okok sorrendjét azonban egyáltalán nem befolyásolta a veszélyhelyzet, sem a forgalom mérséklődése, a városi utak zsúfoltságának a csökkenése. A balesetek 36 százalékát a gyorshajtás, negyedét az elsőbbségadás szabályainak a megsértése, 14 százalékát pedig a szabálytalan kanyarodás okozta.

A baleseti okok sorrendje és aránya márciusban sem változott jelentősen.

Ami viszont aggodalomra adhat okot az épp a gyorshajtások aránya. Az utóbbi időben sikerült 30 százalék alatt tartani a sebesség helytelen megválasztására (azaz az abszolút vagy a relatív gyorshajtásra) visszavezethető személyi sérüléses balesetek arányát.

Az, hogy ismét jelentősen megnőtt azt sejteti, hogy a gyér forgalom sokak számára felhívás keringőre. Úgy gondolták, ha mindenki otthon marad, ők nyugodtan száguldozhatnak.

Pedig a KRESZ a kijárási korlátozás alatt is változatlanul érvényben van!

Ha azt nézzük kik okozták a baleseteket az első negyedévben (és az minimális eltéréssel márciusra is igaz) az esetek 71 (márciusban 69) százalékát a személygépkocsi-vezetők, 8 százalékát a teherautó-sofőrök, 7 százalékát a biciklisek és 6 (márciusban csak 5) százalékát a gyalogosok.

2019 első negyedévéhez képest 7,6-ról 8,6 százalékra nőtt az ittasan okozott balesetek aránya, azaz az idén tízzel több személyi sérüléses balesetben játszott szerepet az alkohol (szám szerint 248-ban), mint az elmúlt év azonos időszakában. Ez 13,3 százalékos növekedést jelent, ami még akkor is sok, ha figyelembe vesszük, hogy az össz-balesetszám jelentősen csökkent.

A március mindent felforgatott. A baleseti statisztika szerint 19,2 százalékkal csökkent az ittasan balesetet okozók száma – persze a már ismertetett okok miatt minden más baleseté is. Azonban az ittasan okozott balesetek aránya márciusban 15,9 százalékos növekedést mutat, aránya az összes személyi sérüléses baleseten belül 8,5-ről 9,5 százalékra emelkedett.

Azaz a koronavírus-járvány miatti kijárási korlátozások kezdetén hiába mondtuk (írtuk), hogy ne üljön volánhoz az, aki pálinkával harcol a vírus ellen. Jóval kisebb mértékben csökkent az ittasan okozott balesetek száma az összes baleset számához képest. Sokan döntöttek úgy, hogy a veszélyhelyzetben isznak és vezetnek is.

Pedig mindenkit hazavárnak!

F.Gy.A.