Az egoista, a KRESZ-t rosszul tudó önkéntes rendőr, és a menekülő amazon, aki fejre állított egy „mazsolát”

  • Megtorlásként megállt az autópálya közepén, mert a másik autós állítólag bevágott elé.
  • Rosszul tudja a KRESZ-t, de önkéntes rendőrt játszott, balesetet okozott, majd elhajtott.
  • Vádemelés egy országúti amazon ellen, aki háromszor is büntetőfékezett a „mazsola” előtt.

A büntetőfékezés nemcsak bűncselekmény, igen veszélyes manőver is. Ami persze egy cseppet sem zavarja azokat, akiknek sérti az egóját, ha valaki meg meri előzni őket, sőt már az is, ha nem ad neki szabad utat azonnal, amikor ők sietnének. És azokat sem, akik egyszerűen szeretnek önkéntes rendőrt játszani.

Annak ellenére dívik a büntetőfékezés az autópályákon, de az alacsonyabb rendű utakon is, hogy ma már mind több autóban működnek fedélzeti kamerák, és egyre nő azoknak az autósoknak a száma is, akik nem hagyják annyiban, ha valaki szórakozásból veszélybe sodorja őket vagy másokat.

A rendőrség sem megy el szó nélkül az ilyen esetek mellett. Bár a fő szabály továbbra is az, hogy aki felháborító vagy kifejezetten jogsértő cselekményt lát és rögzít az autója kamerájával az utakon, tegyen feljelentést, a Budapesti Autósok közösségének alapítója egy interjúban elmondta: nemcsak az autósok élnek mind gyakrabban ezzel a lehetőséggel, a rendőrség rendszeresen elkéri tőlük az efféle jogsértések dokumentumait.

Küldött már 30 hónapra börtönbe a bíróság büntetőfékezőt, igaz, az ő fékezése miatt meghalt egy vétlen motoros, aki csak rosszkor volt rossz helyen.

Ennek ellenére minden héten felkerül a világhálóra egy-egy elképesztő eset. Olykor több is.

Október 21-én az M1-es és az M7-es közös szakaszán, a gazdagréti felhajtótól nem messze egy Audi vezetője nullára fékezte kocsiját a középső sávban miután bevágott egy másik, az eddigi adatok szerint szabályosan közlekedő autó elé.

A „megbüntetett” autós elmondása szerint már a felhajtón is mögötte haladt az Audi, szó sincs szerinte arról, amit a büntetője később állított, hogy ő előzőleg bevágott elé, azt akarta megtorolni, azért kényszerítette megállásra később az autópályán. [Az esetről készült felvétel innen érhető el.]

A „megbüntetett” autó fedélzeti kameráján látható, hogy a sofőr folyamatosan gyorsítva halad előre, majd, amikor elhagyja a belső sávot, megjelenik az Audi és intenzív fékezésbe kezd, aztán megáll. Egy darabig várakozott, noha az autópályán – ha csak a forgalmi okok nem indokolják tilos megállni – aztán tovább hajtott.

Mit mond a KRESZ?[1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet 37.§ (4.) ]
Autópálya és autóút úttestjén – a forgalmi okból szükséges megállást kivéve – megállni tilos. Tilos a leállósávon megállni vagy várakozni, kivéve, ha:
   a) műszaki meghibásodás miatt a jármű továbbhaladásra képtelen;
b) a jármű a forgalmat ellenőrzi;
c) a jármű útfenntartást, úttisztítást végez;
d) a jármű, a továbbhaladásra képtelen jármű elszállítását vagy a műszaki meghibásodásának elhárítását végzi;
e) a jármű a megkülönböztető jelzést adó berendezését működtetik.

A rendőrség a „megbüntetett” autós fedélzeti kamerájának a felvétele alapján azonosította és másnap Vecsésen elfogta az Audi sofőrjét. A 45 éves vecsési férfi elismerte, hogy a kérdéses időben ő vezette azt. A rendőröknek azt mondta, „a másik autó előzőleg bevágott elé, amiatt szerette volna kérdőre vonni a sofőrjét”.

Bár a „büntetett” sofőr szerint ebből egy szó sem igaz, ha így történt volna, akkor is bűncselekmény, amit az audis tett. Közúti veszélyeztetés, hiszen a manőverrel súlyosan veszélyeztette a mögötte haladó biztonságát, és másokét is.

A hosszú hétvégén történt egy másik eset is, amikor egy, a KRESZ-t rosszul tudó országúti büntető és önkéntes rendőr miatt koccant két autó a Pest megyei Páty és Biatorbágy között. Ebben az esetben is a „megbüntetett” autó fedélzeti kamerája rögzítette az esetet.

Egy kényelmes tempóval haladó Fordot akart megelőzni a sértett gépkocsivezető egy jól belátható egyenesben. Már megkezdte a manővert, amikor a felvétel tanúsága szerint a Ford vezetője kissé gyorsított és ráhúzta a kormányt, amivel lassításra kényszerítette az őt előzni szándékozó autót.

A „megbüntetett” autós „intenzív fékezéssel” lassított és kénytelen-kelletlen visszaállt a Ford mögé. nem volt értelme folytatni az előzést, mivel túlságosan sokat vesztett a sebességéből és a szembejövő sávban közeledő autó miatt már nem tudott volna újra elgyorsulni, hogy befejezze azt.

Bár meglehet Ford pilótája nem is hagyta volna. Ugyanis miután áldozata visszaállt mögé, erős fékezéssel megállt előtte és kiszállt. Abban a pillanatban rohant bele a „megbüntetett autóba” egy másik kocsi. Meglehet, hogy a harmadik jármű nem tartott kellő követési távolságot, ezért csúszott bele a Ford miatt gyors megállásra kényszerült autóba a vizes úton, de a körülmények arra utalnak, hogy a szerencsés kimenetelű balesetben a Ford vezetőjének is lehetett némi szerepe.

Amikor a Ford vezetője kiszállt, a „megbüntetett autós vallomása szerint kéretlen szavakkal próbálta elmagyarázta a sértett autósnak, hogy „alagútban tilos előzni”. Aztán – bár látnia kellett, hogy egy másik kocsi balesetet szenvedett –, visszaült az autójába és elhajtott.

Hiba volt. Önmagában azzal már kimeríthette a közúti veszélyeztetés tényállását, hogy gyorsítással és balra húzódással megakadályozta a már megkezdett előzés befejezését. A büntetőfékezés már csak hab volt a tortán, bár a Ford vezetője állítólag azzal védekezett, hogy nem fékezett olyan intenzíven, amit bárki is büntetőfékezésnek minősíthetne.

Majd a szakértők eldöntik, hogy ebben a kérdésben kinek van igaza. Azonban súlyos hiba volt elhagyni a helyszínt, miután baleset történt. Ezt a törvény akkor is büntetni rendeli, ha nem ő okozta a balesetet, ami ebben az esetben akár erősen véleményes is lehet.

Mit mond a Btk: [2012. évi C törvény 66§]
(1) Aki nem nyújt tőle elvárható segítséget sérült vagy olyan személynek, akinek az élete vagy testi épsége közvetlen veszélyben van, vétség: 2 év.
(2) bűntett: 3 év: a sértett meghal, és életét a segítségnyújtás megmenthette volna.
(3) bűntett: (1): 3 év, (2): 1-5 év: a veszélyhelyzetet az elkövető idézte elő, vagy ha a segítségnyújtásra
egy
ébként is köteles.
(4) (3) utolsó fordulata nem alkalmazható azzal szemben, aki a közlekedési szabályok alapján köteles a segítségnyújtásra.

Könnyen meglehet, hogy a büntető sofőrnek végül nem is az őt előzni próbáló autó akadályozása és veszélyeztetéséért főhet majd  a feje, sokkal inkább a cserbenhagyás miatt?

Azt pedig már csak csendben teszem hozzá, hogy az a vasúti felüljáró, ahol a büntető fordos állítása szerint őt szabálytalanul akarták megelőzni, nem alagút. De ha az lett volna, akkor sem lett volt szabálytalan ott előzni.

Mit mond erről a KRESZ:[1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet 34.§ (8.) ]
Tilos előzni:
a) kijelölt gyalogosátkelőhelyen és közvetlenül a kijelölt gyalogosátkelőhely előtt;
b) villamost közvetlenül olyan megállóhely előtt, ahol az utasok fel- és leszállása az úttestről, illetőleg az úttestre történik;
c) be nem látható útkanyarulatban, illetőleg bukkanóban, kivéve, ha az úttesten egyirányú forgalom van, vagy záróvonal van felfestve és az előzés annak érintése nélkül végrehajtható;
d) vasúti átjáróban és közvetlenül vasúti átjáró előtt;
e) útkereszteződésben és közvetlenül útkereszteződés előtt, kivéve,
– ha a forgalmat rendőr vagy fényjelző készülék irányítja és az előzés az úttest menetirány szerinti bal oldalának igénybevételével nem jár,
– ha a jármű főútvonalon vagy olyan más úton halad, amelyen elsőbbségét jelzőtábla [16. § (1) bek. u) pont] jelzi.
– körforgalmú úton,
– ha a járművel csak jobbról szabad előzni [(4) bek.].
(9) A (8) bekezdés d) és e) pontjában meghatározott tilalom nem vonatkozik a kétkerekű motorkerékpárnak, segédmotoros kerékpárnak és kerékpárnak gépjárművel való előzésére.

Ha már valaki önkéntes rendőrt játszik legalább tanulja meg a KRESZ-t.

De még mielőtt bárki is azt hinné, hogy a büntetőfékezés a macsó férfiak szórakozása, le kell szögeznünk, hogy ez nem igaz. A Kaposvári Járási Ügyészség a napokban emelt vádat közúti veszélyeztetés bűntette és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt egy 42 éves nővel szemben, aki Kaposvár közelében háromszor is indokolatlanul fékezett a sértett autója előtt. A harmadik indokolatlan fékezés miatti fékezéskor a „megbüntetett” autó lesodródott az úttestről és a tetején állt meg.

A vádiratban foglaltak szerint a vádlott 2020. januárjában a délutáni órákban Kaposvárról vezetett hazafelé, amikor még a lakott terület végét jelző tábla előtt beérte a sértett autóját, aki az adott útszakaszon érvényben lévő 30 km/óra sebességkorlátozást betartva autózott, emiatt pedig a vádlott is lassabb haladásra kényszerült.

Kaposvárt elhagyva a vádlott megelőzte a már gyorsuló – és továbbra is szabályosan közlekedő – sértett járművét, majd, hogy korábbi túl lassú haladása miatt megleckéztesse a „mazsolát”, hirtelen lefékezte a gépkocsiját a sértett autója előtt. A nyomozás adatai szerint erre egyébként semmi nem adott okot a vádlottnak.

Egy büntetőfékezés azonban nem büntetőfékezés, ezért a vádlott kis ráhagyásokkal még kétszer megismételte azt.

A harmadik alkalommal azonban a sértett nem tudta az intenzíven fékezett járművét az úttesten tartani, lesodródott és az út melletti füves területen, orral az eredeti haladási irányával szembe, a tetejére borulva állt meg. Az autó vezetője nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett.

A büntetőfékező nő elhajtott. A balesetről a sértett mögött haladó autós tett bejelentést, a nő a helyszínen nem állt meg.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában felfüggesztett börtönbüntetést és járművezetéstől eltiltást indítványozott a vádlottal szemben.

F.Gy.A.