shutterstock

Lehetne ezt másképp is?

,
A joggyakorlat valóban az esztelen száguldozókat védi Magyarországon?
shutterstock

Telefonálás + még egy szabályszegés = ugrik a jogsi

,
Naponta átlagosan tíz olyan halálos vagy súlyos sérüléses balesetet okoznak a francia utakon, mely vezetés…
police.hu

Guruló rozsdahalom, benne két gyerek és egy ittas sofőr

,
A guruló romhalom lenne talán a legpontosabb kifejezés a szombaton Szolnokon lekapcsolt autóra.
797658619

Ne kerülje el a közlekedési ellenőrzéseket – most, ha minden rendben van, a rendőr fizet

,
Mától nyolcnapos közlekedésbiztonsági akció kezdődik Budapesten és Pest megyében.

Félmilliójába került az elektromos bringás elgázolása

,
Mindkét fél kész volt egyezséget kötni, így az ügy végül nem került bíróság elé.
shutterstock

Atomrészeg volt

,
Élet-halál közti állapotban vezetett, olyan részeg volt.
police.hu

Büntetőfékezésért egy éves eltiltást kapott

,
Szerinte túlságosan lassan haladt előtte a sértett kocsija, ezért többször rávillogott.
shutterstock

A kiszabható maximális büntetést kapta a veronai buszbaleset sofőrje

,
Az áldozatok hozzátartozói azt szeretnék, ha a vezetéstől eltiltása itthon is érvényes lenne, nem csak…
shutterstock

Halálos balesetet okozott a partidrog

,
Az MDMA hatása alatt a sorfőr nem vett tudomást az enyhe jobb kanyarról.
shutterstock

Virtuális környezet beemelése a járművezetők felkészítésébe

, ,
Tudományos vizsgálatok alapján a virtuális valóság (virtual reality- VR) kiterjeszti az oktatási lehetőségeket.