shutterstock

Fogházba megy az ittas vezető…

,
Ötször érték ittas vezetésen, az ügyészek most már szeretnék rács mögött tudni.

Az ügyész ugyan csak 3 évet kért, a bíró azonban 4 év 8 hónapot adott

,
A megengedett sebesség másfélszeresével vitte a halálba két utasát.
shutterstock

Önnek megérne félmillió forintot, hogy ne kelljen hónapokig bíróságra járnia?

,
Mivel 450 ezres jóvátételt fizetett a vétkes sofőr, ezért nem kell bíróság elé állnia.
shutterstock

Felfüggesztett fogház egy emberéletért?

,
50 helyett közel 90-nel hajtott lakott területen belül és elvesztette uralmát a kocsija felett.

Minden letarolt a Mitsubishi a Károly körúton

,
Egy 17 éves fiú szörnyethalt a vasárnap hajnali budapesti balesetben.

Az egoista, a KRESZ-t rosszul tudó önkéntes rendőr, és a menekülő amazon, aki fejre állított egy „mazsolát”

,
Megtorlásként megállt az autópálya közepén, mert a másik autós állítólag bevágott elé.

Rendszámot követelnek a kerékpárokra Berlinben

,
Megnövekedett a kerékpárosok közlekedésével kapcsolatos panaszok száma a német fővárosban.

11 dolog, amire nem árt különösen figyelni a hétvégén!

,
Zsúfoltak lesznek az utak és a közösségi közlekedés járművei is a temetők körkényén.

Járműoszlop mellett részegen száguldott a halál

,
Egy vétlen nő meghalt egy részegen száguldozó ukrán miatt az 54-es úton.

Két embert küldött a halálba egy visszaeső ittas vezető

,
A két tapasztalt motorosnak esélye sem volt eldobni a motort és elkerülni a balesetet.