Drága szórakozás nem túl megfontolt embereknek

  • Kevesen tudják, hogy bűncselekmény közlekedési táblát lopni vagy megrongálni azt.
  • Három év börtön a születésnapi ajándéknak lopott 30-as sebességkorlátozást jelzőtábláért.
  • Piti ügynek tűnik a táblalopás, elforgatás, de akár 15 évre is börtönbe kerülhet miatta.

Közlekedés biztonsága elleni bűntett és kisebb kárt okozó rongálás vétsége miatt emelt vádat a Kaposvári Járási Ügyészség a napokban egy 17 és egy 24 éves férfi ellen, akik a Somogy megyei Büsünél merő szórakozásból balesetveszélyre figyelmeztető villogólámpás vezetőoszlopokat döntöttek fel.

A Somogy Megyei Főügyészség közleményé szerint a két fiatalember – akik közül az idősebbik többszörös visszaeső bűnelkövető – tavaly januárban gyalog érkezett Büsü határába, ahol az úthibák miatt ideiglenes forgalmi terelés volt érvényben. Erre több korlátozást elrendelő és figyelemfelhívó tábla is figyelmeztette a közlekedőket.

Azonban a közútkezelő a közlekedésbiztonság érdekében tíz, úgynevezett sávos vezetőoszlopot is kihelyezett az adott útszakaszra, amiket a jobb észlelhetőség érdekében elemmel működő sárga villogólámpákkal is felszereltek. Ezek közül rongált meg ötöt a két fiatal, majd távoztak.

Csakhogy valaki meglátta, a rendőrök pedig elkapták őket. A 17 éves fiatalra halmazati büntetésként közérdekű munka büntetés kiszabását kéri vádiratában az ügyészség. Többszörösen visszaeső 24 éves társára viszont – annak előélete miatt – fegyházban letöltendő szabadságvesztés kiszabását kérték.

Amióta a közútkezelők préselt műanyagból készült közlekedési táblákra cserélték a korábban alumíniumból gyártott útjelzéseket, a fémtolvajok már nem dézsmálják azokat. Korábban a táblákat direkt megrongálták, az oszlopot feldarabolták, majd azzal, hogy „mi már így találtuk” eladták a hulladékfém kereskedőknek. Akik az esetek többségében gyanították ugyan, hogy valójában maguk az eladók lopták valahonnan a táblát, de mivel ezt nem tudták volna bizonyítani, és különben sem ellenségei ők a saját bevételüknek, inkább elhitték, amit mondtak nekik.

Sajnos országszerte még mindig sok táblát lopnak el azonban az utakról, és még többet rongálnak meg – a büsüi esethez hasonlóan – merő szórakozásból. Annak ellenére, hogy egy pár tízezer forintos táblának és tartóoszlopának az ellopása, megrongálása, értve ez alatt a tábla elforgatását is, akár súlyos következményekkel is járhat.

Bár az elkövetéskor többségében ittas vagy bódult elkövetők ott és akkor ezzel nem foglalkoznak, hiszen „csak szórakoznak, nem akarnak őt senkit veszélybe sodorni, senkinek kárt okozni”, egy-egy útjelző táblának az ellopása, megváltoztatása igen súlyos következményekkel járhat.

Mit mond a Btk? A közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény [232.§]
Aki közlekedési útvonal, jármű, üzemi berendezés vagy ezek tartozéka megrongálásával vagy megsemmisítésével, akadály létesítésével, közlekedési jelzés eltávolításával vagy megváltoztatásával, megtévesztő jelzéssel, közlekedő jármű vezetője ellen erőszak vagy fenyegetés alkalmazásával vagy más hasonló módon más vagy mások életét vagy testi épségét veszélyezteti, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény súlyos testi sértést, két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény maradandó fogyatékosságot, súlyos egészségromlást vagy tömegszerencsétlenséget, öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény halált, öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény kettőnél több ember halálát okozza, vagy halálos tömegszerencsétlenséget okoz.

Gondoljunk bele, milyen következményei lehetnek egy elsőbbségadás kötelező tábla ellopásának! Nem mindegy, hogy főút-mellékút kereszteződésébe hajt be egy autós vagy egy jobbkezes útkereszteződésbe.

A fő szabály, hogy bűncselekménynek minősül a veszélyre figyelmeztető, valamint a kötelező utasítást adó táblák ellopása, megrongálása, és általában minden olyan tábla megváltoztatása, amik után a közlekedőknek változtatniuk kell addigi haladásukon. Ilyen a városhatárt jelző tábla is. Egy időben divatja volt annak, hogy az otthonukból elköltözők magukkal vitték szülőfalujuk, városuk határából a település kezdetét vagy annak végét jelző táblát. A baj csak az, hogy a település határát jelző tábla egyben sebességkorlátozást előíró tábla is. Addig – ha korábban más korlátozást előíró táblát nem helyezett ki a közútkezelő – 90-nel lehetett hajtani, utána már csak 50-nel.

Sokan viszik haza még ma is a szerintük úgymond az útfelújítás után kint felejtett táblákat, részben, hogy ezáltal megszűnjön az utcájukban a sebességkorlátozást, másfelől meg jó magyar szokás szerint „jó lesz az majd valamire” alapon.

Különösen kedveltek a 30, 40, 50-es sebességkorlátozást jelző táblák. Születésnapokra szokás beállítani velük, mert olyan jópofa. Nem mintha számos kreatív ajándékboltban nem lenne kapható, sőt, végszükség esetén bárki rendelhet ilyeneket a gyártótól! (Azt azért szögezzük le: az is bűncselekmény, ha valaki jogosulatlanul tesz ki – mondjuk – egy sebességet korlátozó, vagy megállást, várakozást tiltó táblát a háza elé!)

A közlekedési táblák ellopása nemcsak az arra közlekedő autósok pénztárcáját veszélyezteti súlyosan, hanem a közlekedés biztonságát is. Hiszen nem véletlen a korlátozás, annak nyilván van valami oka – például iskola, óvoda van a közelben.

A közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény mellett más bűntettet is megvalósíthat az, aki táblát lop vagy rongál meg az utak mentén. Ha rajtakapják, azaz, ha valaki meglátja és értesíti a rendőrséget, a településrendészetet vagy a polgárőrséget, a közlekedés biztonsága elleni bűncselekményhez könnyen párosulhat még a garázdaság vétsége vagy büntette is. Attól függően, hogy hányan és pontosan mit követtek el.

Mit mond arról a Btk? Garázdaság [339. §]
Aki olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a garázdaságot csoportosan, a köznyugalmat súlyosan megzavarva, fegyveresen, felfegyverkezve vagy nyilvános rendezvényen vagy gyűlésen követik el.

De, ha csak utólag deríti fel a rendőrség, vagy ha csak a már mind több településen (kistelepüléseken is) működő térfigyelő kamerák felvételein látható a táblalopás, -rongálás, akkor is felelőségre vonhatók az elkövetők – a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény mellett – rongálásért.

A Btk szerint:  Rongálás [371. §]
Aki idegen vagyontárgy megsemmisítésével vagy megrongálásával kárt okoz, rongálást követ el. A büntetés vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztés, ha a rongálás kisebb kárt okoz, vagy a szabálysértési értékhatárt meg nem haladó kárt okozó rongálást bűnszövetségben követik el.
A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a rongálás nagyobb kárt okoz, és egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a rongálás jelentős kárt okoz.

Persze, akik tudják, hogy amit tesznek – a táblalopás – bűncselekmény, többnyire azok is csak legyintenek: Ugyan, mennyi az esélye annak, hogy épp akkor jár arra egy rendőr?! Nos annak valóban nem túl nagy az esélye. (Bár az ittasan, részegen, merő szórakozásból táblákat rongálók többnyire arra sem igen ügyelnek, hogy akciójukat ne lássa meg senki, pláne ne egy rendőr!)

Csakhogy ma már sok településen működnek térfigyelő kamerák, és számtalan gépjárműben működnek fedélzeti kamerák, amik rögzíthetik az esetet. Ha nem is magát a tábla ellopását vagy megrongálását, de a helyszínről távozó társaságot valószínűleg. És senkinek ne legyenek illúziói: ha a táblalopás, rongálás miatt személyi sérüléses, pláne halálos közlekedési baleset történik, a rendőrség meg fogja találni – ha vannak, a felvételeket is, de – az elkövetőket mindenképpen.

F.Gy.A.