Életveszélyes tolatás

  • Mintegy 200 métert tolatott a külső sávban egy személygépkocsi az M7-esen.
  • Az autó 81 éves sofőrje azt mondta: elvétette a balatonakarattyai kihajtót.
  • Az ügyészség szerint mások életét és testi épségét súlyosan veszélyeztette.
  • Miért akarhatta a pár kilométeres kerülőt életveszélyes manőverrel megúszni?

Az autópályák és az autóutak arra valók, hogy a közlekedők nagyobb sebességgel, mégis biztonságosan jussanak el úti céljukba. A gyors és biztonságos autózásnak azonban ára van: be kell tartani bizonyos, csak az autópályákra és az autóutakra érvényes szabályt.

A Budapesti Autósok Közössége oldalára feltöltött megannyi amatőr videofelvétel, amiket kivétel nélkül hétköznapi autósok készítettek azokról, akik nem ismerik a vonatkozó szabályokat, vagy nincsenek tisztában azzal, hogy milyen következményekkel járhat, ha semmibe veszik az autópályákra érvényes speciális szabályokat.

A Veszprémi Járási Ügyészség a napokban emelt vádat közúti veszélyeztetés bűntette miatt egy 81 éves férfi ellen, aki a 2020. június 1-én a balatonakarattyai lehajtónál mintegy 200 métert tolatott autójával félig az M7-esen, félig a leálló, félig azonban a szélső sávban.

A férfi Budapest irányából tartott a Balaton felé. Elmondása szerint Balatonakarattyánál szeretett volna lehajtani a sztrádáról. Szinte azonnal észlelte, hogy túlfutott a lehajtón Siófok felé. Úgy próbálta meg korrigálni a hibát, hogy mintegy 200 méterre a kihajtótól, amin túlfutott,  megállt a külső forgalmi sávban, majd – még mindig a külső sávban, igaz, kissé a leállósáv felé húzódva –  tolatni kezdett.

Miközben tolatott – az ügyészség vádirata szerint – legalább 8-10 autó hajtott el mellette nagy sebességgel. Nem sokon múlt, hogy a felelőtlen, veszélyes és nem mellesleg szabálytalan manőver miatt baleset történjen.

Egy, a külső sávban nagy sebességgel közeledő autó kis híján belerohant a tolató autóba. Négyen ültek a kocsiban, ami végül csak azért nem rohant a tolató sofőr autójába, mert a sofőrje még időben észrevette, hogy világítanak az út szélén manőverező autó tolatólámpái, és még az előtt a fékre lépett, hogy tudatosulhatott volna benne: az az ember tényleg tolat az autópályán.

Szerencséjére az immár vádlott sofőr épp akkor érte el a korábban eltévesztett kijárót, így még épp el tudott menni mellette. A belső sávba akkor éppen az egymás után folyamatosan és nagy sebességgel érkező autók miatt esélye sem lett volna kisorolni, hogy kikerülje a szabálytalankodót. Az ügyészség azonban arra is rámutatott, hogy a baleset elkerülésében döntő jelentősége volt annak, hogy a tolató jármű felé közeledő családi jármű vezetője „még időben intenzív fékezésbe kezdett”.

Életveszélyes tolatásnak minősítette a Veszprém Megyei Főügyészség a vádemelésről kiadott közleményében az esetet. Külön is hangsúlyozták, hogy a tolató autó vezetője két, az autópályákra érvényes alapvető szabályt is megsértett. megállni és tolatni ugyanis egyaránt tilos az autópályákon. E két szabály megszegésével a tolató autó vezetője veszélyeztette az autópályán nagy sebességgel haladó több jármű utasának életét és testi épségét – áll a főügyészség közleményében.

Ennek ellenére az ügyészség nem kívánta bíróság elé állítani az idős sofőrt a mások életét és testi épségét veszélyeztető manőver miatt. A vádiratban azt kéri a Veszprémi Járásbíróságtól, hogy tárgyalás mellőzésével büntetővégzéssel ítélje pénzbüntetésre és tiltsa el a járművezetéstől a sztrádán tolató sofőrt. Az ügyészség a közleményében arra nem tért ki, hogy milyen összegű pénzbüntetést és milyen időtartamú vezetéstől eltiltást tartanak indokolnak az ügyben.

Azonban épp a már hivatkozott Budapesti Autósok Közösségének honlapja a bizonyíték rá, hogy nem a most vád alá helyett idős úr az egyetlen, aki úgy akart időt és benzint spórolni, hogy tolatni kezdett a sztrádán. (Mert ugyebár csak némi időt és benzint vesztett volna a mostani ügy vádlottja is, ha egyszerűen tovább hajt a következő kijáratig, ott átmegy a Budapest felé tartó pályára, és ott szabályosan visszamegy a balatonakarattyai lehajtóhoz.)

Készült már videofelvétel olyan kamionról is, ami az autópálya kihajtójának közepéről tolatott vissza a sztrádára, miközben több autó is épp akkor ért a kijárathoz. Épp csak elfértek a kamion mellett. A kamion sofőrjének sem jutott eszében, hogy – ha kissé távolabb, vagy néhány kör megtétele után, de szabályosan térjen vissza a sztrádára.

Pedig e tekintetben a KRESZ egyértelmű:

37. § (1) Autópályán és autóúton, valamint az azokra való ráhajtásra szolgáló úton (az előjelző táblától kezdődően) csak olyan gépjárművel, illetőleg gépjárműből és pótkocsiból álló járműszerelvénnyel szabad közlekedni, amely sík úton legalább 60 km/óra sebességgel képes haladni; ezeken az utakon más jármű közlekedése tilos.
(2) Az autópályán és az azonos irányú forgalom számára legalább két forgalmi sávval rendelkező autóúton a párhuzamos közlekedés szabályait kell alkalmazni.
(3) Tilos
a) autópályára és autóútra út menti ingatlanról, valamint útnak nem minősülő más területről ráhajtani, illetőleg oda behajtani;
b) autópályán és autóúton hátramenetet végezni, megfordulni és az úttesteket elválasztó sávra ráhajtani.
(4) Autópálya és autóút úttestjén – a forgalmi okból szükséges megállást kivéve – meg-állni tilos. Tilos a leállósávon megállni vagy várakozni, kivéve ha:
(a) műszaki meghibásodás miatt a jármű továbbhaladásra képtelen;
(b) a jármű a forgalmat ellenőrzi;
(c) a jármű útfenntartást, úttisztítást végez;
(d) a jármű, a továbbhaladásra képtelen jármű elszállítását vagy a műszaki meghibásodásának elhárítását végzi;
e) a jármű a megkülönböztető jelzést adó berendezését működtetik.
(5) A leállósávon – ha a közúti jelzésekből más nem következik – csak a (4) bekezdés b)-e) pontjában meghatározott járművek és a forgalmi sávokban folyamatosan haladó járművek közé besorolni kívánó járművek haladhatnak. A leállósávon álló, a forgalmat ellenőrző járművet úgy kell elhelyezni, hogy az kellő távolságból észlelhető legyen. A leállósáv igény-bevételére jogosultaknak a feladatuk ellátását követően a lehető legrövidebb időn belül el kell hagyniuk a leállósávot.

F.Gy.A.