Ha így folytatódik, veszélyben a kedvező végeredmény

Fotó: MTI/Donka Ferenc

A magam fajta, a kenyere javát már megevett ember már nemigen akarja hajtani az időt. Ezt az elfoglaltságot amúgy sem javasolnám senkinek, hiszen – a korombeliek már tudják – megy az magától is, méghozzá nem is akármilyen sebességgel. Értesülve azonban a hétvégén az M5-ön történt – hét halálos áldozatot követelő tragédiáról – most mégis adnék egy lendületet az időnek, hogy legalább ezt az évet zárhassuk a tavalyinál kedvezőbb baleseti statisztikával. Jószerivel már csak pár nap választ el bennünket az új esztendőtől, joggal reménykedhet a rendőrség és a közlekedési hatóság is abban, hogy nyugalmasabb napok következnek az év vége felé, ám addig még van okunk az aggodalomra. Hiszen előttünk van még a Mindenszentek ünnepe, a Halottak Napja, illetve a hozzájuk kapcsolódó „népvándorlás” és a karácsonyt megelőző, idegeket nem kímélő vásárlási őrület.
De talán a hétfő hajnali tragédiához hasonló eset már nem ismétlődik meg. Tudom, mindig ezt mondjuk, aztán mégis csak megtörténik az érthetetlen, a megmagyarázhatatlan, az amúgy elkerülhető…Nincs még pontos információm a baleset körülményeiről, magam is csak annyit tudok, hogy egy szerb kamion átszakította az elválasztó korlátot, és két külföldi rendszámú autót letarolt, amelynek hét utasa vesztette életét. Az ilyen balesetekre szokták azt mondani a szakemberek, hogy az autópálya másik oldalán – nyilván nagy sebességgel – haladó járműveknek akkor sem lett volna esélyük, ha az egyiket Hamilton, a másikat pedig Vettel vezeti. Mert nincs az a jólképzett sofőr, aki útja során minden pillanatban azzal számolna, hogy egyszer csak egy monstrum érkezik szemből a zárt pályán. A legborzasztóbb az egészben, hogy bárkivel, bármikor történhet hasonló.
Nem szívesen mennék el addig, hogy a körülmények ismeretének hiányában véleményt mondjak a történtekről, valami mégis azt súgja, hogy a tragédia bekövetkeztéért – ha egy műszaki hibát, egy esetleges durrdefektet vagy más kényszerítő helyzetet nem számolok – leginkább a kamion sofőrje látszik felelősnek. A vizsgálat nyilván kiterjed majd arra is, hogy a kamionos betartotta-e a vezetési és pihenő időre vonatkozó előírásokat, mivel így – az íróasztal mellől – gyanítható, hogy a sofőr elaludt a volánnál. A baleset áldozatait nyilván nem fogja feltámasztani semmilyen vizsgálati eredmény, s ki tudja, hány család élete ment tönkre egyetlen rossz pillanattól. Ám az eset tanulságait érdemes mindenképpen levonni. Még az is előfordulhat, hogy a kamion menetíró készüléke azt bizonyítja majd, hogy a sofőr szabályszerűen kivette a pihenő idejét. Ettől azonban még elaludhatott, hiszen azt legfeljebb csak ő maga tudja, hogy miként teltek a fuvarját megelőző órái, napjai, elegendő volt-e számára az útközben pihenéssel töltött idő. Ez azonban már tényleg az ő felelőssége.
A hatóságoké pedig az, hogy – amint azt eddig is tették – fokozottan ellenőrizzék a kamionosokra vonatkozó szabályok betartását. A sofőrök gyakorta a rendőrök, a közlekedési hatóság ellenőrei fellépését felesleges vegzálásnak tartják, ám az ilyen tragédiák rávilágítanak arra, hogy értünk, az ártatlanokért és kiszolgáltatottakért dolgoznak.

S.G.