Harciasak a francia sofőrök?

• Egy felmérés szerint a francia sofőrök egyre agresszívabban viselkednek az utakon.
• Minden ötödik autós elismerte, hogy „nem ugyanaz az ember” lesz, ha volán mögé ül, mert frusztrálttá válik, és hamarabb elveszíti önkontrollját, mint egyéb esetekben.
• Minden harmadik sofőr hajlamos a belső sávban előtte haladók „letolására”, amennyiben a másik autós lassabban vezet, illetve nem húzódik jobbra.
• A megkérdezettek 18%-a (főleg férfiak) a személyes vitát, vagy akár a fizikai tettlegességet sem zárta ki a közlekedési konfliktusok rendezésére.
• Leggyakrabban a párizsiak nyomják a dudát, ha valami zavarja őket, továbbá ők mutatják be a leggyakrabban egymásnak a nemzetközi „egyezményes jelet”.
• Probléma továbbá, hogy az autósok a közutak környezetét egyre inkább nyilvános szemétlerakó helynek tekintik.

„A francia emberek még soha nem voltak ennyire agresszívak a volán mögött” – derül ki a Vinci Autoroutes Alapítvány idén közzétett felméréséből. És az sem a pozitív megállapítások sorát gyarapítja, hogy a sofőrök jelentős része nem csak jogsértő módon, a közúti közlekedés szabályait figyelmen kívül hagyva vezet, hanem a forgalomban való részvétel egyben arra is lehetőség számukra, hogy belső frusztrációjukat, a „gőzt” másokon levezessék. Ezt támasztja alá, hogy a megkérdezettek mintegy 20%-a, azaz átlagosan minden ötödik sofőr ismerte el, hogy „nem ugyanaz az ember”, ha volán mögé ül, mert ilyenkor „kijön a rosszabbik énje”, és olyan magatartást, hangnemet, reakciót is megenged magának, melyet egyébként más körülmények között nem tenne. Ez a magas arány pedig több mint elgondolkodtató!

A felmérést az állami autópályák egy részét, egészen pontosan 4.443 km hosszú autópálya hálózatot koncessziós alapon működtető Vinci Autoroutes 2010 óta minden egyes évben elvégezteti, de a tavalyi adatokat tükröző, idén megjelent felmérés nyújtja az eddigi legszomorúbb képet. Az összesített eredmény ugyanis azt mutatja, hogy növekszik az erőszakos autósok száma a francia utakon, és a közlekedők egymás felé irányuló kommunikációjában elterjedőben van a vulgáris stílus. A név nélkül megkérdezett autósok 56%-a természetesnek vette, hogy azonnal hangjelzést adjon, azaz rátenyereljen a dudára akkor, ha valaki vagy valami bosszantja őket, legyen az zavarás, akadályoztatás, netán  forgalmi dugóban veszteglés. Minden harmadik sofőr (34%) nyilatkozott úgy, hogy hajlamos rátapadni az előtte haladó gépkocsira, és minimális követési távolságot tartva kényszeríteni annak vezetőjét, hogy menjen gyorsabban vagy húzódjon le jobbra, míg 27%-uk minden gond nélkül kész jobbról is előzni az osztott pályás utakon, ha azáltal gyorsabban haladhat előre. És ami még meglepőbb: 18%-uk még az olyan agresszív viselkedést sem zárta ki, hogy városban közlekedési konfliktus esetén kiszáll az autójából, és elindul a másik autós felé, hogy őt saját igazáról, álláspontjának helyességéről valahogy meggyőzze…

Nem túl rózsás ez a kép! Az önkritikáról pedig nagyjából annyit, hogy az egyre inkább csak nyomokban lelhető fel. A megkérdezett francia autósok egyötöde ismerte be, hogy esetenként hibázik, időnként stresszes állapotban ül be az autóba és ilyenkor előfordulhat, hogy agresszív módon vezet. Ugyanakkor az a véleményük, hogy a közlekedési konfliktussal járó esetek túlnyomó többségében (90%-ában!) nem ők, hanem a másik fél a hibás, ami az önértékelés hiányosságait is jelzi. A felmérés egyéb számadatai ugyanakkor – melyek az önkéntes jogkövetés szintjére utalnak – nem éppen a szabálytisztelő magatartást támasztják alá. Az anonim megkérdezettek 91%-a ugyanis elismerte, hogy alkalmanként vagy rendszeresen túllépik a megengedett sebességhatárt, 71%-uk sok esetben nem tartja meg a biztonságos követési távolságot, és 27%-uk pedig írásos üzeneteket is szokott küldeni vezetés közben. (Megjegyzés: a túlzott önértékelés jelensége a hazai autósok részéről sem ismeretlen. A Szonda Ipsos évekkel ezelőtti reprezentatív felmérésén a megkérdezett autóvezetők mások közlekedési ismeretszintjét közepesnek, míg saját magukét jónak minősítették. Ezen kívül többségük azon az állásponton volt, hogy a közlekedési konfliktushelyzetekben döntően a másik fél hibázik, továbbá jellemző volt még a felelősség vitatása, annak másra történő átruházása, valamint az elkövetett szabályszegés „megmagyarázása” is – utóbbiak különösen a férfi személygépkocsi vezetők részéről).

Az agresszivitás vonatkozásában az egyes nemek között, valamint területi vonatkozásban egyaránt különbségek mutathatók ki. A francia férfiak nagyobb arányban vezetnek agresszívan, és hamarabb veszítik el önkontrolljukat egy-egy konfliktushelyzetben, mint a szebbik nem tagjai, míg területi összehasonlításban a párizsi régió, azaz Île-de-France vezet. Legnagyobb arányban a párizsiak, illetve a főváros környékén élők nyomják a dudát, ha valami az úton, illetve a forgalomban zavarja őket (67%-uk nyilatkozott így az országos 56%-os aránnyal szemben), míg az adott régióban élő sofőrök 81%-a időnként sértő szavakat is kiabál, jó esetben csak magában, rosszabb esetben nyíltan a másik járművezető, illetve gyalogos felé, vagy éppen bemutatja az „egyezményes jelet” egyet nem értés, válaszadás, vagy egyéb nem tetsző körülmény esetén.

És ami még a Vinci Autoroutes Alapítvány felmérése szerint a francia autósok egyre növekvő hányadát jellemzi: sokat szemetelnek, a lehúzott ablakon át dobálják ki az utastérben „feleslegessé vált” dolgokat, az ételmaradékot, a csomagolást, az elszívott cigarettát stb., nyilvános hulladéklerakónak tekintve a lakott területen kívüli utak és autópályák környezetét.

A felmérésből kirajzolódó trend valóban nem kedvező, mely megítélésén még az sem sokat segít, hogy ilyen, és ehhez hasonló problémákkal a franciák nincsenek egyedül kontinensünkön. Mindenesetre van mit tenniük a francia jogalkotóknak, valamint a közlekedésbiztonság javításában érintett szervezetek és hatóságok munkatársainak.

G.I.