Három autós is a forgalommal szembe hajtott fel az autópályára a hétvégén

  • Egy Volvo több 10 kilométert hajtott a forgalommal szembe az M8-ason – állítólag a kihajtót kereste.
  • Eltévesztette a felhajtót a kamionos: rossz irányban indult el az M5-ös bevezető szakaszán.
  • Balesetet okozott egy pick-up, amikor a forgalommal szembe akart felhajtani az autópályára.

Szerencsés kimenetelű baleset történt szeptember 11-én pénteken az M25-M3-as gyorsforgalmi utak csomópontjában. Egy pótkocsit vontató pick-up a járműforgalom elől elzárt területen áthajtva a forgalommal szembe indult volna el a sztrádán, ám még nem fejezte be a szabálytalan manővert, amikor egy autó belerohant. A családi autóban négy gyermek és két felnőtt utazott.

A felvételt a Magyar Közút egyik kamerája késztette az esetről. Tisztán látszik, hogy a pick-up sofőrje az autópálya gyorsító sávjának elején ahelyett, hogy gyorsított és egyenesen továbbhajtott volna, lassított, balra húzódott, majd a járműforgalom elől elzárt területen áthajtva nagy ívben megpróbált a belső sávba kanyarodni.

Nem sikerült.

A sztráda jó oldalán és szabályosan közlekedő családi autó sofőrje már nem tudta elkerülni az ütközést, de a felvétel tanúsága szerint mindent megtett annak érdekében, hogy minimalizálja a karambol lehetséges következményeit. Miután balról már nem tudott elmenni a nagy ívben a belső sávba tartó pick-up mellett, jobbra húzódott. Így a leggyengébb pontján csapódott a járműszerelvénybe, a pick-up és a vontatmánya között.

A családi autó orra összetört, a pótkocsi leszakadt a pick-upról és két, az autópályára éppen felhajtó autó között az árokra gurult.

Csodával határos módon a balesetnek csak könnyebb sérültjei voltak. A balesetet látva a többi autós még időben fékezett, így mások nem ütköztek.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a pick-up sofőrje milyen megfontolásból vagy milyen céllal próbált az autópálya belső sávjába kanyarodni, szembe az ott közlekedőkkel.

De ezzel még nem volt vége a hétvégi ámokfutásoknak. Péntek éjszaka a forgalommal szembe hajtott egy kamionos az M5-ös autópálya fővárosi bevezető szakaszán. Szerencsére gyér volt a forgalom, és a jó oldalon közlekedő autósok nem vesztették el a lélekjelenlétüket a velük szembe száguldó kamion láttán. Úgy tudni a kamion az M5-ösön, az Auchanból indult, de valamiért rossz irányba hajtott fel a sztrádára, ezért haladt a sötétben szembe a forgalommal a pálya fővárosi bevezető szakaszán.

És ha ez még mindig nem lenne elég: szombaton több mint tíz kilométert száguldott a forgalommal szemben az M8-as gyorsforgalmi úton egy zöld Volvo, mire a rendőrök elébe mentek és megállították. Az esetről a Budapesti Autósok Közössége oldalára töltettek fel egy videofelvételt az eset tanúi, akik – mint az a felvételen hallható nem válogatták meg a szavaikat, amikor véleményt mondtak a sofőr akciójáról.

Ők úgy látták, a Volvo idős vezetője mintha nem is igazán értette volna miért állították meg a rendőrök (és vele együtt az M8-as bal pályájának forgalmát).

Sajtóhírek szerint a volvós később a rendőröknek azt mondta, kereste, hogy hol tudna letérni a pályáról. Ennek azonban némiképp ellentmond, hogy legalább tíz kilométert hajtott a rossz oldalon, és eközben legalább egy felhajtó mellett bizonyosan el kellett haladnia, ott azonban meg sem kísérelt kihajtani a szembe jövők oldaláról.

A kamionos ámokfutását kivéve mindkét eset fényes nappal, jó látási viszonyok között történt. Nehéz elképzelni, hogy nem vették észre a rossz oldalra tévedt autósok, hogy hibáztak. Az M25-M3-as csomópontjában készült felvétel alapján nyilvánvaló, hogy a pick-up sofőrje pontosan tudta mit csinál, bár azt nehéz megmondani, miből gondolta, hogy ezt a műveletet baleset és következmények nélkül megúszhatja.

Azt nem tudni, hogy a Volvo vezetője szombaton hogy téved át a pálya rossz oldalra, az azonban biztos, hogy nem sokat tett azért, hogy a lehető legrövidebb időn belül megszüntesse a baleseti veszélyhelyzetet. Ugyanis nem ő, hanem a tőle megrémült többi autós kért segítséget a rendőrségtől.

Sajnálatos módon az ilyen esetek már-már szinte mindennaposak, de legalábbis havonta előfordul egy-kettő, amelyekről felvételeket készítenek a döbbent autósok. Az alábbi videó június 3-án készült az M1-esen. Két autó is szembe haladt a forgalommal. A felvételen nem látni, de Budapesti Autósok Közössége oldalára feltöltött videó készítői szerint a két ámokfutó röviddel az után, hogy elhaladtak mellettük, megfordultak.

Az elmúlt években több súlyos, köztük halálos kimenetelű baleset történt az autópályákon a rossz irányba felhajtók miatt. A Magyar Körút több és új táblákkal jelzi a felhajtókon a helyes haladási irányt, bár már a felhajtók vonalvezetése is olyan, hogy nehéz eltéveszteni a jó irányt. És mégis ma már szinte hetente megteszi valaki.

F.Gy.A.