Bajba került bringások is hívhatják a Sárga angyalokat!

  • Újabb kerékpáros szervizoszloppal bővült a hálózat, ahol a kerékpárosok a gyorsjavítás mellett regisztrálhatnak a BikeSafe-be is.
  • Már több mint 82 ezer bringás iratkozott fel a hálózatban, amitől egyebek között a kerékpár-lopások csökkenését remélik.
  • Drága kerékpárt nehéz eladni ma már kerékpár-törzskönyv nélkül.
  • Nyit a Magyar Autóklub a kerékpárosok felé: biciklik javításához szükséges célszerszámokkal is felszerelik a Sárga angyalokat.

Fotó: police.hu

Műszaki hibás járművel közlekedni veszélyes, ezért tilos. Súlyos következményei lehetnek, ha valaki olyan járművel okoz balesetet, amiről tudta, hogy „valami nincs rendben vele”.

Nyilván más a megítélése annak, ha eldugult az ablakmosó-folyadék vezetéke és annak, ha a fék vagy a kormánymű hibásodott meg. Az előbbi ugyanis inkább csak a sofőrnek okoz bosszúságot – rendszeresen meg kell állnia megtisztítani a szélvédőt –, bár, ha a szembejövők felverik a vizes sarat ami akadályozza a kilátást, ez is lehet esélyes.

Nem véletlen, hogy egy magára, autójára és a biztonságra kicsit is adó sofőr, ha műszaki hibát észlel a kocsijában, félreáll, megpróbálja megjavítani (ha olyan a hiba és ért hozzá) vagy segítséget hív. A Sárga angyalokat, egy havert, aki elvontatja egy benzinkútig vagy szervizig, ha még nagyobb a baj, autómentőt.

Fontos tudni: a szakértők egy súlyosabb kimenetelű balesetet követő vizsgálat során nemcsak azt képesek kideríteni, hogy műszaki hiba közrejátszhatott-e a baleset bekövetkezésében, hanem azt is, hogy a balesetet előidéző hiba újkeletű volt-e (alkatrésztörés például, vagy durrdefekt) avagy már huzamosabb ideje fennállt. Továbbá, hogy az adott hibát a sofőrnek észlelnie kellett volna vagy sem.

Még súlyosabb következményei lehetnek a balesetet okozókra nézve az ügynek, ha a végén az derül ki, hogy a sofőr tudta (sőt, nemcsak tudnia, észlelnie is kellett), hogy nem fog a fék, akad a kormány és a többi, ennek ellenére indult útnak a kocsijával.

Nem feltétlenül kell itt komoly hibákra gondolni. Olykor elég egy leeresztett gumi az autó menettulajdonságainak jelentős változásához. Máris „nem úgy megy a kocsi az úton, mint szokott”, ami egy előzéskor, egy úthiba hirtelen kikerülésekor akár végzetes is lehet. Ezért nem szabad huzamosabb ideig lapos gumival közlekedni. Lehetséges, hogy „normál körülmények között” gond nélkül eljut az autós az úti céljáig. De mi történik akkor, ha a körülmények hirtelen megváltoznak?

Az autósok számára már évtizedek óta rendelkezésre áll több hálózat arra az esetre, ha kisebb-nagyobb bajba kerülnének. Az autópályákon kiépített segélyhívó telefonhálózat működik, a legtöbb benzinkútnál is meg lehet oldani a kisebb javításokat, sok helyen a kutasok is tudnak segíteni, az Autóklub Sárga angyalai pedig bárhová elmennek, ha hívja őket.

De mit tegyen egy kerékpáros, ha műszaki problémái támadnak? Ők nem közlekedhetnek az autópályákon, a benzinkutakat sem feltétlen érintik túráik során, ami pedig a Sárga angyalokat illeti…, erre még később visszatérek!

A bringások a folyamatosan bővülő kerékpáros szerviz és regisztrációs oszlopoknál találnak maguknak eszközöket a kisebb hibák megjavítására. Feltéve persze, ha tudják, hogyan kell megjavítani a biciklijüket, vagy ha eligazodnak azoknak a kiadványoknak a leírásaiban, amiket azok számára helyeztek el az oszlopokon, akik esetleg segítségre szorulnak ezen a téren.

Fotó: police.hu

A múlt héten adták át a legújabb kerékpáros szervizoszlopot, Balatonfűzfőn. Pumpa, nyomásmérő, különböző méretű és állítható villás- és imbuszkulcsok és más, a kerékpárokon menet közben előforduló kisebb hibák megjavításához szükséges eszközök találhatók meg benne, lényegében minden, ami egy gyorsjavításhoz szükséges.

A szervizpont használata egyszerű és biztonságos. És ha már úgyis eltölt ott egy kis időt a kerékpáros, elhelyeztek még ott néhány, a biztonságos és szabályos közlekedésre felhívó kiadványt is, amelyekben hasznos információkat olvashatnak az alapvető kerékpártartozékokról, és a legfontosabb közlekedési szabályokat is megtalálják rajta.

A tervek szerint Budapesttől a Balatonig vezető és a Balaton körül futó kerékpárút teljes szakaszán, valamint a Tisza-tó körül is lesznek elérhető távolságon belül kerékpáros oszlopok (folyamatosan telepítik az újabb és újabb önsegítő pontokat),

Ezeken a pontokon a gyorsjavítás mellett bárki számára adott a lehetőség, hogy regisztrálja magát és kerékpárját a BikeSafe rendszerbe.

Fotó: bikesafe.hu

A BikeSafe szolgáltatást hét éve indította útnak egy bűnmegelőzési alapítvány. Ma már (azaz a 2021. május 17-i állapot szerint) 82.724 kerékpárt összesen 250.073 fotóval tartanak. nyilván.

Az ötlet onnan ered, hogy éven belül több ezer kerékpárt lopnak el Magyarországon, a többségüket azonban soha nem kapja vissza a gazdája. Miután a kerékpárok egyre drágábbak, kaphatók már több százezer forintos járgányok is, amelyek elvesztése komoly anyagi kárt okoz a tulajdonosaiknak, vagyonvédelmi szakemberek megoldást kerestek, miképpen lehetne megkönnyíteni a rendőrség dolgát és megnehezíteni a lopott kerékpárokkal kereskedő orgazdákét.

Nem könnyű ugyanis a kerékpárok azonosítása, ezért még akkor is komoly nehézségekkel találja szemben magát a rendőrség, ha egy sikeres nyomozás végén talál egy csomó lopott kerékpárt egy orgazdánál. Hogy találják meg a gazdáikat? És főleg mi a garancia rá, hogy valóban a jogos tulajdonosának adják vissza a bringát.

Sajnos a kerékpártulajdonosok többsége  nem őrzi meg a kerepárja dokumentumait, nem jegyzi fel az egyedi azonosítóikat.

A BikeSafe erre kínál lehetőséget. Regisztráció után bárki feltöltheti a biciklije adatait és fotóit, kétezer forintos egyszeri díj ellenében pedig kerékpár-törzskönyvet is kap. A BikeSafe rendszeren keresztül pedig a rendőrségnek egy gombnyomással átadhatók az eltűnt bringa adatai és a róla készült fotók.

Nemcsak a rendőrség bújja azonban ezt az adatbázist, hanem a megfontolt vásárlók is. Ma már egy drágább bringát sem kereskedésben, sem magánúton nemigen lehet eladni, ha nincs regisztrálva a BikeSafe-ban, ha nem lehet ellenőrizni, hogy ki is a tulajdonosa, avagy, hogy nem lopott e.

A kerékpáros szervizoszlopok így bűn- és baleset-megelőzési szempontból is hasznosak.

Egy kishibás kerékpárral is nagyot lehet esni, ami már önmagában is veszélyes lehet, de mindenképpen kellemetlen és fájdalmas, egy nagy autóforgalmú úton pedig akár tragédiához is vezethet. De mit tehet egy biciklis, ha komoly műszaki problémája támad egy hosszabb túrán, és nincs a közelben szervizoszlop és más segítségre sem számíthat? Hívhatja a Sárga angyalokat?

Hatala József altábornagy, volt országos rendőrfőkapitány, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsnak és a Magyar Autóklubnak is az elnöke. Mindkét tisztségében érintett a témában. Lapunknak nyilatkozva emlékeztetett rá: Az autósok zöme rendszeresen közlekedik kerékpárral is. Ha egy klubtagnak segítségre van szüksége, akkor is hívhatja a segélyhívót, ha történetesen a kerékpárjával akadt el valahol.

Az Autóklub nyitni készül a kerékpárosok felé. Néhány, kifejezetten a kerékpárhibák javítására szolgáló speciális eszközzel még fel kell ugyan szerelni a Sárga angyalokat, s talán némi oktatásra is szükségük lehet a szerelőknek, de az esetek többségében már ma is tudnak segíteni a kerékpárosoknak is, ha bajba kerülnek.

A Magyar Autóklub nyit a kerékpárosok felé – már csak saját kerékpárral is közlekedő tagjaik miatt is. Így meglehet, hamarosan senki nem lepődik meg azon, ha valaki egy kerékpár műszaki hibájának megoldásához hívja majd a Sárga angyalokat. Ha nem klubtag az illető persze többe fog kerülni, de ez az autósok esetében is így van.

 F.Gy.A.