Hírek

Ugye nem szeretné, ha a gyermeke negyedik lenne?

A gyerekek többsége utasként szenved közlekedési balesetet, a szüleik autójában.

Vízparti hangulatban a volán mögött

A KRESZ szabályai kánikulában is érvényesek.

Ahol még újdonságnak számít a dugó

Nem tudta, hogy Magyarországon Nógrád megyében alkalmazták először az ittas vezetők kiszűrésére a finn módszert?…

In memoriam Inez Flóra

Egy felnőtt sem élhette volna túl, amit a négyéves kislánynak kellett átélnie, amikor a lezárt…

Három napig nemcsak az autósoknak lehet félnivalójuk!

A gyalogosbalesetek közel harmadát a szabálytalanul közlekedő gyalogosok okozzák.

Vakáció – kockázatok nélkül

Még nem késő a gyerekek szünidő előtti közlekedési felkészítése.

Milyen nap volt csütörtökön? És hogyan ünnepelte a rendőrség?

Amire számítani lehetett, bekövetkezett. Nemcsak a MÁV, a rendőrség is megelégelte a sok szabályszegést!

Van két törvényes lehetősége annak, aki nem tudja június 30-ig levizsgáztatni az autóját!

883 ezer gépjárművet kellene június 30-ig levizsgáztatni, miután a pandémia alatt lejárt a forgalmi engedélyük.

45 évig porosodott garázsban, de tökéletesen működik az első radaros Volskwagen Bulli

Az autózás történetének egyik mérföldköve, ikonikus darabja a VW T1, azaz Bulli.

Kikre vadásznak a közlekedési rendőrök Fejér megyében?

Gyorshajtók, ittasan vezetők, vendégmunkás- és halálkaravánok Fejér megyei útjain.

Így jár, aki képtelen uralkodni magán!

Állítása szerint majdnem elsodorta a busz, ezért autóba ült és megleckéztette a sofőrjét.

Budapest körül minden irányba minden más

Ipartelep, raktárbázis, mezőváros – ahány égtáj, annyi féle kihívással néznek szembe.