Minden fejben dől el

Mintha minden összeesküdött volna ellenünk. Itt a húsvét, a családok egyik legmeghittebb ünnepe, a már-már nyarat idéző, szívet-lelket melengető napsütés és az emberemlékezet óta nem látott üzemanyagárak. De itt van ez a gonosz koronavírus is, amely minden, de minden számításunkat keresztül húzza. Pedig ilyentájt, áprilisban már a legmegátalkodottabb „otthonülők” is elindulnának a rokonokhoz, a barátokhoz, a wellness szállodákba vagy csak úgy bele a vakvilágba, mert ilyenkor a természettel együtt az embernek is minden vágya a megújulás. Elég volt a sötét és nyomasztó télből, a hidegből, a jeges szélből, ránk telepedő szmogból.
Ám most a vírus hívogató, édeskés szirénhangjai ellenére mindenkinek azt tanácsoljuk, hogy közös érdekünk miatt ne engedjen a csábításnak, maradjon otthon. Ha összefogással sikerül majd átlendülnünk ezen a komoly kihívásokkal terhes időszakon, lesz még alkalmunk bepótolni a most kihagyott lehetőségeket. Gondoljon arra, milyen öröm lesz majd, amikor gondtalanul elmehetünk majd a Balatonra, vagy – hogy egy kicsit a szűkebb környezetemről is beszéljek – a Naplás-tóhoz. Hogy távolabbi tájakról már ne is beszéljek. Sokkal jobban fogunk értékelni mindent, amit a vírus most elvett tőlünk.
Igen ám, de közben eljött a pszichológusok ideje, hiszen a bezártság, a sok tőről fakadó stressz alaposan megvisel mindenkit, tehát nem ártanak a jó tanácsok. Nem vagyok egy kifejezetten Coelho-hívő, most mégis azt mondom, hogy félre a sötét gondolatokkal, hiszen a saját érdekünkben is jobb, ha megpróbáljuk a helyzet napsütésesebb oldalát nézni. Teljesen felesleges naponta hergelni magunkat, mondvacsinált, piszlicsáré ügyek miatt vérre menő vitákat folytatni otthon vagy a munkahelyünkön. Fogadjuk el, hogy a kialakult helyzetről nem tehetünk, a visszafordításában azonban már lehet szerepünk. Ha mindezt a közlekedés nyelvére próbáljuk lefordítani, talán még inkább igaz lesz ez a tanács. Mert a frusztráció, a stressz és az abból fakadó koncentráció-csökkenés az álmoskönyvek szerint sem használ a közlekedésnek. Sőt, aki ilyen állapotban ül autóba, motorra, kerékpárra vagy valamilyen tömegközlekedési eszközre, számíthat arra, hogy előbb-utóbb konfliktusba keveredik utazása közben. Főleg akkor, ha éppen saját magával, azaz, egy ugyanolyan feszült, idegbeteg emberrel találkozik, mint amilyen ő maga.
Gondoljanak csak egy korábbi cikkünkre, amelyben Ambrus „Viszkis rabló” Attila – amikor a bezártság elviselhetőségéról kérdeztük – bölcsen jegyezte meg, hogy „minden fejben dől el”. Ha fejben el tudjuk dönteni, hogy az érezhetően és láthatóan kisebb forgalmat inkább a folyamatos haladásra fogjuk használni a gyorshajtás helyett, ha a kényszer szülte több szabadidőnk miatt nem rohanunk, és udvariasabbak leszünk még a közlekedési „táplálékláncban” alattunk lévőkkel szemben (autós a motorossal, motoros a kerékpárossal és mindenki a gyalogossal) is, akkor legalább miattunk nem kerül kórházba senki. És ki tudja, talán éppen ezek azok az idők, amelyek újdonságként ható reflexei beépülnek majd a mindennapjaik közlekedésébe.
Maradjunk tehát otthon, törődjünk bele abba, hogy most ezt a lapot húztuk, és főleg ne hadakozzunk! A közutakon sem. Mert nem éri meg. És tudják, minden fejben dől el!

S.G.