Szabó Győző és a „figyelmetlen autósok”

Szenvedélyes hangon fakadt ki a minden szabályt megszegő autósokkal szemben az ismert színész, Szabó Győző.

„Az autósok egyszerűen képtelenek a motorosokra figyelni, minden szabályt megszegnek, áthajtanak a piroson, leszorítanak minket az útról, és sávváltáskor nem indexelnek”. Így fakadt ki a 24.hu-n a minap Szabó Győző, akinek szenvedélye a motorozás és gyakran közlekedik két keréken a fővárosban. Az ismert színész azt is mondta, naponta akár négyszer-ötször is meghalhatna, annyi a figyelmetlen autós Budapesten. Április első napjaiban két balesete is volt.

Egy a napokban épp a motoros szezonkezdet miatt tartott közlekedés-biztonsági akcióban a rendőrök elmondták, hogy a motorosokra leginkább jellemző közlekedési szabálysértések, hogy

  • áthajtanak a piroson,
  • nem használják az irányjelzőt sávváltáskor és kanyarodáskor,
  • áthajtanak a záróvonalon, egy útszakaszon akár többször is, ha így gyorsabban tudnak haladni.

Ezzel együtt is érhető azonban Szabó Győző indulata. Nem várható el visszafogott nyilatkozat egy olyan motorostól, akit nem egészen két hét alatt kétszer is aszfaltra fektettek. Szabó Győző azt is elmondta, motorosként eddig hat balesete volt, azonban csak egyben érezte magát felelősnek. De az elmúlt napokban történt két, szerencsés kimenetelű baleset egyikében sem. Dühét csak fokozta, hogy aki szerinte a második balesetét okozta, szó (és megállás) nélkül tovább hajtott.

A motoros szezon kezdete más időszakokhoz képest kétségtelen több autós-motoros konfliktust hordoz, ezzel mindenki tisztában van, a motorosok, az autósok és a rendőrök is. A közlekedésbiztonsági szakértők szerint el kell telnie pár hétnek, talán egy hónapnak is, amíg a gépkocsivezetők hozzászoknak ahhoz, hogy már nemcsak a messziről is jól látható autókra kell figyelniük. Már nem elég, ha hébe-hóba belenéznek a tükörbe, mert akit most látnak, az öt perc múlva sem lesz sokkal közelebb hozzájuk.

Meg kell szokni az autósoknak, hogy még jobban kell figyelniük az utakon, mert bárhol, bármikor feltűnhetnek az autóknál kisebb, emiatt sokszor nehezebben észrevehető, ráadásul gyorsabban manőverező, gyakran a felezővonalon előző, olykor, tartósan azon haladó motorosok. De ennek az ellenkezője is igaz. A motorosoknak sem árt tisztában lenniük azzal, magyarázzák időről időre a sajtóban megszólaltatott vezetéstechnikai trénerek, rendőrök, közlekedés-biztonsági szakértők, hogy őket az autósok nehezebben veszik észre, főleg abban az időszakban, a szezonkezdetkor, amikor még nem szokták meg a jelenlétüket az utakon.

A különböző szerkesztőségek számtalan levelet kapnak autósoktól „az életveszélyesen manőverező motorosok rémtetteiről”, ahogy a motorosoktól is az őket leszorító, felborító, veszélyeztető, egyszerűen semmibe vevő autósokról. Nyilván mindkét félnek van igazsága, és mindenki hajlamos arra, hogy a saját rossz tapasztalatait általánosítsa, ahogy azt az ismert színész, Szabó Győző is tette.

Nem árt azonban emlékezni rá: a temetők és a kórházak tele vannak olyan emberekkel, akiknek igazuk volt. És sokan közülük azért kerültek bajba, mert jottányit sem engedtek az igazukból.

A rendőrség tapasztalatai azonban szerencsére messze nem festenek olyan lesújtó képet a helyzetről, mint Szabó Győző. A motorosok irányába bevallottan kissé elfogultabb motoros rendőrök épp az ellenkezőjét tapasztalják az utakon, mint ő. Szerintük évről évre javul az együttműködés az utakon az autósok és a motorosok között.

Egy motoros rendőr azt mondta: „Mi megértőbbek vagyunk talán a motorosokkal szemben, hiszen mi is motorozunk. Persze, ha nem tartják be a szabályokat, eljárunk velük szemben. Azonban kollégáimmal úgy látjuk, hogy ma már jellemzőbb, hogy ahol tehetik, az autósok szabad utat engednek a két keréken közlekedőknek. Attól ők nem állnak kevesebb ideig a dugóban, ha elengedik azt, aki tud haladni”.

De, ha javul az együttműködés, ha jobban figyelnek egymásra autósok és motorosok, miért még mindig ez a nagy feszültség? Miért szól még mindig arról a közbeszéd, hogy az autósok a felelősek a motoros-balesetekért? Tavaly nyáron a baleseti-karterites.com portál megpróbálta összegyűjteni a lehetséges okokat.

  • Jóval több autó közlekedik az utakon, mint motorkerékpár, és a balesetek nagy része autó és motor összeütközése miatt történik.
  • A motoros balesetek kimenetele általában súlyosabb, mint amikor két autó karambolozik, és gyakrabban végződik halállal. (Egy uniós felmérés szerint 18-szor nagyobb a halálos kimenetel valószínűsége motoron, mint személygépkocsiban.
  • A motorosok védtelenebbek. Az egyre jobb egyéni védőfelszerelések ellenére is jóval kevesebb passzív biztonsági elem óvja őket a sérülésektől, mint az autósokat.
  • Egy motoros számára súlyos veszélyt jelentenek az olyan úthibák, olajfoltok, vízátfolyások, por- vagy aprókavics-felhordások, amelyeken egy autó még kanyarban, nagy sebességgel haladva sem csúszik meg.

F.GY.A.