Szépséges hullajelölt

Ki nem látott még a csúcsforgalomban a piros lámpa előtt várakozó autójukban magukat sminkelő hölgyeket? Állítólag majdnem olyan gyakran láthatunk ilyet, mint a kézben tartott telefonos beszélgetés vagy a vezetés közbeni szelfizés. Csak míg ez utóbbiak uniszex programok, a városi forgalom kényszerpihenőit jobbára csak a hölgyek használják ki egy kis optikai tuningra.

„Rohanó világunkban minden perc számít” – mondta egy hölgyismerősöm miközben a Parlament melletti parkolóból elindultunk. Ő vezetett, de közben az onnan pár kilométerre és úgy hat-hét lámpás kereszteződésnyire lévő Teve utcai zsarupalotáig kisminkelte magát. Mégiscsak egy nagy emberhez siettünk interjúra.

Sminkelt és vezetett. Pontosabban, hol sminkelt, hol pedig vezetett. Így csak mókás volt, de nem életveszélyes.

Autót vezetett, ha ez nem lett volna egyértelmű. Ezt azért fontos leszögezni, mert mint a mellékelt képen is látható, a világ másik felén már nemcsak autóban és nemcsak a piros lámpa előtt szépítkeznek a közlekedő hölgyek.

A fotót a Bangkokban élő, amúgy magyar idegenvezető és blogger, Bangkok Charlie Facebook-oldalán találtuk. Miss Pink motoros láthatóan már magabiztosan űzte a motoron-sminkelés mesterségét. Ő már menetközben is képes javítani a külcsínén a jelek szerint. Már az sem lenne meglepő, ha miután végzett, nyomna még egy szelfit is, csak hogy ország világ láthassa: egy nő motorozás közben is nő. És szép.

Hadd ne kelljen mondanom: az utóbbi állítás csak akkor lesz igaz, ha túléli a motoros-sminkelést, és nem is töri össze magát púderezés közben. Mert, ha tartósan elengedett kormánnyal motorozik és véletlen elvágódik az aszfalton, az a dobozka púder aligha lesz elég a következmények elfedéséhez.

Bármennyire is rutinos motorosnak tartja magát valaki, kérem, ne csinálja utána. Még csak ne is próbálja meg. Elég egy úthiba, amiből, lássuk be, nálunk akad szép számmal, és máris megtörténhet a baj.

De nemcsak ezért veszélyesebb motoros közben sminkelni, nyomni egy szelfit, vagy csak kézben tartott telefonon beszélni. Még csak nem is azért, mert szabálysértés, bár ezen lehet, hogy a jogászok hosszan elvitatkozgatnának. Mert azt valóban tiltja a KRESZ, hogy vezetés közben kézben tartott telefonon beszélgessünk.  Márpedig, ha nem vehetjük kézbe a telefont, szelfit sem készíthetünk vele. Ez idáig rendben van. Viszont egy szót sem szól arról, milyen jogi következményei lehetnek annak, ha valaki menet közben sminkel, főleg, ha azt motoron teszi.

Persze, akik ilyesmire ragadtatják magukat, azoknak édes mindegy mit tilt a KRESZ. Nem számít. Az sem, hogy jobb kifestetlenül élni, mert a hullaház legszebben kisminkelt lakójának lenne.

F.Gy.A.