Teljesítmény helyett kényelem

Régóta foglalkoztat az a gondolat, miért van az, hogy miközben Európa országaiban egyre-másra csökkentik a járművek lakott területeken belül és kívül meghatározott megengedett legnagyobb sebességét, az autógyártók mégis olyan teljesítményű autókkal rukkolnak elő, hogy azokat legfeljebb a német autópályák még nem korlátozott szakaszain lehet kihasználni. És az is vicces, hogy ez a teljesítménykényszer még azoknál az autóknál is megfigyelhető, amelyek már a környezetvédelem jegyében születnek. A gyorsulási értékek, a lóerők száma még az elektromos vagy hibrid járművek esetében is elsődleges szempontnak tűnik. Az meg aztán végképp érthetetlen, hogy olyan korszerű autók is piacra kerülnek, amelyek eredendő teljesítménye jóval meghaladja az észszerűség határait, és persze a káros anyag kibocsájtási normákat, ezért aztán mesterségesen korlátozzák a maximális sebességüket. Minek is akkor a nagy teljesítmény, a soha ki nem használható felesleges erő?
Jó néhány évtizede, amikor elektromos kütyük helyett még autóskártyával múlattuk az időt a barátaimmal, mindenki választ tudott adni, hogy az adott típus hány lóerős és mennyivel tud menni. Természetes, hogy bele voltunk szeretve az akkoriban még csak a kártyából ismert Porschékbe, Mercedesekbe és más sportkocsikba. És mintha nem telt volna el negyven év, korunk fiataljai, de gyanítom idősebbjei számára sem közömbösek a teljesítmény adatok. Nyilván ezt az érdeklődésbeli változatlanságot ismerik fel a gyártók is, amikor annak ellenére sem szakítanak a teljesítménykényszerrel, hogy a környezetvédők és a közlekedés biztonságáért aggódó szakemberek folyamatosan visszafogottabb járművek előállítására, illetve biztonságosabb közlekedésre intenek.
Nem szeretnék álszentnek tűnni, hiszen akik ismernek, tudják, hogy a sebesség és a jó autók megszállottja vagyok, és nagyon valószínű, hogy saját elhatározásomból még pár évvel ezelőtt – amikor pedig már lehetett látni a vázolt tendenciákat – sem mondtam volna le egy józan ésszel meg nem magyarázható autó vételéről. Ma sem teszem szívesen, pedig benőhetne már a fejem lágya. De jó úton haladok.
Felfogtam, hogy elmúltak azok az idők, amikor az autó még szórakozási eszköz is volt, nem csupán közlekedési eszköz. Amikor – egyébként a járművek megnövekedett mennyisége és az emiatt keletkezett óriási forgalom miatt jogosan – mindenhol kamerák figyelik a mozgásunkat, a sebességünket és általában a szabályok betartását, egyre inkább belátom, hogy egy autóban a teljesítmény helyett a kényelmet kell előnyben részesíteni. Ha valaki manapság szabálykövetően kíván utazni – remélhetőleg mind többen vannak ilyenek -, akkor mindenre elég egy korszerű motorral szerelt, 80-130 lóerős autó szerte a világon. Persze a kérdésem ettől még kérdés marad: minek, kinek gyártják a négy másodpercen belül százra gyorsuló gépcsodákat (is), ha közben valamennyi érintett szakember ezek ellen kampányol.
Mindenesetre – ha tetszik, ha nem – az autózás korai szakasza utáni második állomása is lezárulni látszik, hiszen már belátható közelségben van a harmadik állomás, az önvezető járművek világa. De az már tényleg egy másik kávéház…

S.G.