Tudja-e, hogy miért kell meghívni antialkoholistákat is az ivós bulikba?

  • Ittas volt a menetrend szerinti busz sofőrje, amikor elütött egy idős kerékpárost.
  • 19 évesen, részegen halálra gázolt egy kerékpárost, majd sorsára hagyta.
  • Nem számít, ha Ön úgy érzi, tud biztonságosan vezetni, ha a szonda mást mutat.
  • Így kerülheti el, hogy az ivós buli a rendőrségen vagy a temetőben végződjön.

Halálra gázolt egy 85 éves elektromos kerékpárral közlekedő férfit Ráckevén szombat hajnalban egy 46 éves buszsofőr. Az idős férfi olyan súlyos koponyasérülést szenvedett, hogy  bár egy járókelő és egy éppen szolgálatba tartó rendőr is megpróbálta újraéleszteni, már nem lehetett megmenteni az életét. A helyszínen meghalt. A baleset körülményeit a rendőrség még vizsgálja, azonban az már bizonyos, hogy a sofőr ittas volt.

Az áporkai illetőségű buszsofőr egyébként egy menetrend szerinti buszt vezetett volna, éppen az induló állomásra tartott utasok nélkül, amikor a tragédia történt. Azaz, ha nem gázolja el a biciklist és emiatt nem kapcsolják le a rendőrök, részegen vezetett volna akkor is, amikor már utasokat szállít.

A ráckevei rendőrök azonnal elvették buszsofőr jogosítványát és kezdeményezték a vezetési jogosultságának a szüneteltetését is.

Nem ő volt az egyetlen, aki a hétvégén ittasan vezetett. A rendőrség az elmúlt hét végén, amikor 163 sérüléssel járó közlekedési balesetben 9-en vesztették életüket és több mint kétszázan szenvedtek könnyebb-súlyosabb sérüléseket – összesen 43 részeg sofőrrel szemben intézkedett. Bár a police.hu ezzel kapcsolatos információja nem egyértelmű, volt ugyanis, akivel szemben fél órán belül kétszer is, így lehet, hogy csak 42 ittas sofőrt fogtak.

Egy autót rutinszerű közúti ellenőrzésre állították meg az oroszlányi rendőrök szombaton. Azonban a férfinél nem volt jogosítvány, ami szabálysértés, azonban a viselkedése és a mozgása alapján a rendőrök azt is feltételezték róla, hogy ivott.

Előállították és az alaposabb vizsgálat a rendőrök sejtését igazolta. A sofőr részegen vezetett, ezért ittas vezetésért büntető-, míg engedély nélküli járművezetésért szabálysértési eljárást indítottak ellene, majd elengedték.

Kétszer nem lehet ugyanabba a folyóba lépni, gondolhatta a kétszeresen eljárás alá vont sofőr, ezért autóba ült, és mintha mi sem történt volna kocsikázott még egy keveset. Azonban még fél óra sem telt el az óta, hogy kilépett a kapitányság épületéből, újra elkapták. Értelemszerűen még mindig nem volt jogosítványa, és mivel az előző intézkedés óta eltelt idő nem volt elég ahhoz, hogy kijózanodjon, újfent részegen vezetett.

De ő legalább nem okozott tragédiát.

A kép illusztráció!

Nem úgy, mint az a 19 éves fiatalember, aki még május 23-án gázolt halálra egy kerékpárost Nyíregyházán. Előtte egy barátjával késő éjszakáig italoztak, majd fél kettő tájban autóba ültek. A Korányi Frigyes utca szervizútján, az ott megengedettnél jóval gyorsabban, 60 feletti tempóval autóztak, amikor fékezés nélkül elgázolták az ott éppen balra kanyarodó kerékpárost, majd tovább hajtottak.

A kerékpáros másnap a kórházban belehalt sérüléseibe.

Az ügyészség a napokban nyújtotta be ellene a vádiratát a bíróságra „gépjárművezetés ittas állapotban” bűntette, valamint „segítségnyújtás elmulasztása” vétségének vádjával. Előbbiért kettőtől nyolc évig terjedő szabáságvesztés szabható ki a hatályos Btk. szerint, míg a segítségnyújtás elmulasztásáért – amennyiben a balesetet a vádlott okozta, márpedig esetünkben ez történt – három év.

Az ügyészség a vádiratban azonban mindössze négy évre küldené rács mögé a gázolót, kezdeményezték továbbá, hogy határozott időre tiltsák el a járművezetéstől és a közügyek gyakorlásától is.

A közlekedésbiztonsággal, balesetmegelőzéssel foglalkozó szakemberek évek óta mondják (a jelek szerint nem túl nagy sikerrel), hogy az ilyen és hasonló esetek elkerülése végett:

  • Senki ne menjen buliba, családi, baráti összejövetelre, közös italozásra autóval akkor, ha tudja, hogy ő is inni fog. Így biztos nem érzi majd úgy pár (sok pár) pohár után, hogy még nem ivott olyan sokat, hogy ne tudná haza vezetni az autóját.
  • Azért sem célszerű autóval menni ivós bulikba, mert, aki nem autóval ment, azt senki nem tudja megkérni, hogy vigye már haza, mert fáradt.., mert rosszul van…, mert reggel korán kell kelnie valamiért…. és a többi.
  • Aki nem autóval megy bulizni, az nem vállal italbeszerzést az autójával, és ilyen célra másnak se adja át azt. Gyakran megesik, hogy a házibulin elfogy az ital és elhangzik a felhívás: „Valaki menjen el piáért!” Aki már  ivott, ne vezessen, még akkor se, ha csak két saroknyira van a kisbolt. Ne is adja kölcsön az autóját másnak, nem tudhatja, hogy ő ivott-e. Ha kifogytak a készletek, de még nem akarják lefújni a bulit, hozassanak utánpótlást egy ételfutárral vagy egy taxival.
  • Ott, ahol kevés az éjjel-nappali bolt és a közelben benzinkút sincs, és éjnek évadján sem étel-italfutárra, sem taxira nem számíthatnak, előre kell gondoskodni a kellő mennyiségű alkoholról, vagy meg kell hívni egy-két tudottan és garantáltan antialkoholistát is a buliba, akik pótolhatják a készleteket és a végén hazafuvarozhatják a társaságot!
  • Csak az menjen ivós buliba kocsival, aki biztos magában és abban, hogy képes lesz ellenállni minden csábításnak, és tud majd sofőrsegélyt vagy taxit hívni, amikor hazaindul.
  • Aki iszik, de tudja, hogy sofőrsegéllyel megy haza vagy érte megy valaki, álljon ellen azoknak, akik kölcsön akarják kérni a kocsiját. Főleg fiatalok házibulijain gyakori, hogy ilyen-olyan indokkal kölcsön kérik az autót attól, aki azzal ment, hogy elmenjenek valakiért, vagy épp haza vigyenek valakit. Ittasan embernek senkinek ne adja kölcsön az autóját, mert már önmagában azért is lehet kapni egy évet, ha valaki „ittas, bódult állapotban lévő vagy vezetésre egyéb okból alkalmatlan személynek átengedi” az autóját. De kettőtől nyolc évig terjedő börtön is lehet a buli vége az autó gazdája számára, ha tömegszerencsétlenséget okoz, vagy kettőnél több ember halálát okozza az autójával részegen (vagy bedrogozva) az, akinek kölcsön adta!
  • Fontos! Annak se adja kölcsön az autóját, aki nem ivott, nem drogozott, de például valamilyen betegség miatt nem vezethet, vagy akiről látszik, hogy nincs túl jó állapotban. Ránézésre ez nem megállapítható, ezért akkor jár el bölcsen, ha csak olyannak adja kölcsön a kocsiját, akit kellőképpen ismer és akiről tudja, hogy megbízhat benne.
  • Ha mégis autóval megy bulizni, és azzal is kíván haza menni, ne igyon! Annyi tényezőtől és körülménytől függ, hogy mennyi ideig mutatható ki a szervezetben az alkohol, hogy arra nem érdemes bazírozni, hogy az este nyolckor megivott két sört éjfélkor már úgy sem mutatja ki a rendőrszonda, mert már volt ilyen és akkor sem történt semmi. Az akkor volt. Pár éve egy rendőrtábornok is ezt hitte, az a két sör, amit órákkal a haza indulása előtt megivott a barátaival, már rég kiürült a szervezetéből. A karrierjébe került, amikor a kollégái megszondáztatták és a szonda kimutatta, hogy tévedett.
  • Sokan vásárolnak elektromos szondát, hogy azzal ellenőrizzék vezetőképességüket. Nem rossz módszer, de fontos tudni, hogy ha a rendőröké ittasságot jelez, nem érvelhetnek azzal, hogy „az én szondám szerint nem vagyok ittas”. Először is mert ez a rendőröket nem fogja érdekelni, másfelől, ha nem ismeri el, hogy ivott, így is, úgy is vérvételre viszik. És ha ott alkoholt találnak a szervezetében, még azt is meg tudják állapítani, hogy mikor és mennyit ivott…

Ne feledje! Az alkohol mindenkit bátorrá, lazává, és felelőtlenebbé tesz. Rontja a reflexeket, növeli a reakcióidőt. Sokan vezetnek sajnos részegen. Nem hivatalos felmérések szerint közel minden tizedik – és nemcsak azokról van itt szó, akik ittasan balesetet okoznak!

Meglehet, hogy Ön egy kellemes este után úgy érzi, pár pohár itallal még „simán tud vezetni”, Ausztriában, ahol néhány ital megengedett a sofőrök számára, kipróbálta, semmi gond nem volt. Lehetséges. Azonban a kérdés az – amit különösen így a pálinkafőzési és a szüreti időszakban mindenkinek fel kell tennie magának –, hogy vajon más is csak annyit iszik, ha vezet, mint Ön? Amennyivel még biztonságosan tud vezetni?

Nemcsak azt kell mérlegelni, hogy Ön mennyire vezet biztonságosan spiccesen, azt is, hogy mások hogyan vezetnek józanul! És aki rendszeresen közlekedik az utakon, tudhatja, olykor nem is olyan nagy a különbség – sajnos.

Pedig mindenkit hazavárnak!

F.Gy.A.