Tudjuk mit tudnak a vezetést támogató rendszerek?

Kinek a feladata megtanítani a tulajdonosokat arra, hogy az autójukba épített különböző vezetést támogató kütyük miben és hogyan segítik őket a vezetésben?

Csak némi izgalom árán és nem a megszokott útvonalon tudott hazajutni ismerősöm, miután a kölcsön kapott méregdrága tesztautó megmakacsolta magát az autópálya-lehajtón. Később kiderült, hogy nem indexelt, az autó vezetést támogató rendszere emiatt „azt hitte” elaludt, vagy elkalandozott a figyelme, ezért hagyja el a sávot. Megpróbálta hát az úton tartani a kocsit, ahogy az egy jól működő sávtartó rendszertől elvárható.

Egy határozott kormánymozdulattal persze ismerősöm visszavehette volna az irányítást az autó felett, de annyira meglepte a technika engedetlensége, hogy egy kihajtóval tovább ment, és közben telefonos segítséget kért.

Kiderült, két hibát is elkövetett. Nemcsak, hogy nem indexelt sávváltás előtt, nem olvasta át az autó kezelési útmutatóját sem. Pedig abból kiderült volna, hogy milyen vezetést támogató rendszerek működnek benne, s azok mikor és hogyan befolyásolják a vezetést. Ha átolvassa, nem aggódott volna amiatt, hogy a kanyarban ráz a kocsi. A sávtartó rendszer miatt „rázott” a kocsi a kanyarokban. Ismerősöm, ahol tehette „kiegyenesítette” az út túlságosan éles kanyarulatait. Ezt nem tolerálta  az autó sávtartó rendszere.

Forrás: www.gablini.hu

Gablini Gábor a Gépjármű-kereskedők Országos Szövetségének elnöke szerint jogilag a kereskedőknek nem kötelessége ugyan megtanítani a vevőket az új autójukba beépített vezetést támogató és más rendszerek használatára, ahogy másra sem, ennek ellenére nincs olyan kereskedő, aki ezt ne tenné meg, főleg, ha a vevő kéri. Ezért is tart egy új autó átadása átlagosan legalább egy óra hosszat a szalonokban. De, ha a vevő igényli, még próbaútra is elmennek vele, hogy élesben is bemutathassák a vevőknek a különböző vezetést segítő berendezéseket.

Minden autóhoz tartozik egy magyar nyelvű kezelési útmutató. Ma már jobbára csak egy, a legfontosabb dolgokat összefoglaló kiadványt adnak át a sofőrnek könyv alakban, a részletes kezelési útmutatót a forgalmazó honlapján azonban mindenki eléri. Ezeket a tájékoztatókat azonban jobb esetben mérnökül, rosszabb esetben jogászul írták. Azonban a kereskedők ügyfélszolgálatán segítenek lefordítani közérthetőre azokat.

Gablini Gábor azt javasolja, senki ne szégyelljen telefonálni, vagy visszamenni a szalonba akár, segítséget kérni. Ő maga sem ismeri az összes autót, amit a cége forgalmaz. Ha valamit nem ért, ő is azokat a kollégáit kérdezi, akiket az ügyfelek tájékoztatására képeztek ki.

Még a mindenre kiterjedő tájékoztatás sem menti fel azonban az új autó tulajdonosát a kezelési útmutató mélyreható tanulmányozásának kötelezettsége alól. Tíz-húsz éve még simán beülhetett egy Zsiguli volánja mögé az is, aki Škodán tanult vezetni. Nem érhette komoly meglepetés. Ma már érheti.

Lovas Károly közlekedésbiztonsági szakértő szerint nemcsak az jelent kihívást az autótulajdonosok számára, hogy egyre több és egyre újabb biztonsági és más eszközöket építenek be az új autókba. Egységes szabályozás és szabványosítás híjján ma még korán sem biztos, hogy különböző vezetést támogató rendszerek ugyanazt tudják a különböző típusokban. Még az sem, hogy két különböző autótípus esetében az azonos néven nevezett eszköz ugyanazt tudja, az egyiknél, mint a másiknál. A példa kedvéért: egy sávelhagyásjelző az egyik típusnál sípol, a másiknál rezeg, a harmadiknál kis időeltolódással mindkettőt teszi. Sok autótulajdonos viszont még a sávelhagyó és a sávtartó rendszer között sem tud különbséget tenni.

Várhatóan 2020-ra 2022-re készül el az egységes uniós szabályozás. Azt követően legalább majd már minden típusban ugyanazt kell, hogy tudják az azonos nevű vezetést segítő rendszerek. Azonban valószínűleg még jó ideig fennmarad az a helyzet, különösen az alsó és a közép kategóriákban, hogy a különböző típusokba különböző vezetést segítő elemeket építenek be. Emiatt a tulajdonosoknak különösen oda kell figyelniük, hogy az ő autójukban milyen eszközök vannak.

Forrás: www.kovacskazmer.hu

Kovács Kázmér közlekedési ügyekre szakosodott ügyvéd azonban arra figyelmeztet, bármilyen vezetést támogató rendszert építenek is az autókba, azzal minden gépjárművezetőnek tisztában kell lennie, hogy ezek az eszközök, mint az a nevükből is egyértelműen kiderül, csupán támogatják a vezetést. Nem vezetik az autót. Így az autóvezetéssel járó felelősség továbbra is a sofőrök vállán nyugszik! Senki nem hivatkozhat egy baleset esetén arra, hogy azért ütközött össze egy másik autóval, mert szerinte hibásan működött a sávtartó, vagy azért  gázolt el egy gyalogost, mert vélekedése szerint nem jelzett időben a ráfutásjelző.

A jogász szerint a tulajdonos, üzembentartó felelőssége, hogy megtanulja az előírásoknak megfelelően használni az autóját. Ezeket a rendszereket már eleve úgy tervezték, hogy akkor se idézzenek elő veszélyhelyzetet, ha valaki nem tudja, vagy nem akarja használni őket. Egyébként mivel nem kötelező használni egyiket sem, ezért bármelyik, bármikor kikapcsolható. Más kérdés, hogy ezek használata nagyban megkönnyítheti és biztonságosabbá teheti a vezetést.

Végül is, mindig jó, ha van egy-két őrangyala az embernek, aki vigyáz rá.

F.Gy.A.