Vádemelés a Kispál és a Borz frontembere ellen

  • Lovasi András egy éve okozott közlekedési balesetet Budapesten.
  • A piroson át hajtott be a Dózsa György – Damjanich utca kereszteződésébe.
  • Rendőrautóval ütközött – az egyik járőr súlyosan megsérült.
  • Lovasi vállalta a felelősséget, mégis több mint egy év kellett a vádemeléshez.
  • Az ügyészség állítja, nem pedagógiai célból ragaszkodik a bírósági eljáráshoz.

Forrás: rtl.hu

Közúti baleset gondatlan okozásáért emelt vádat a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség Lovasi András a Kispál és a Borz, valamint a Kiscsillag zenekar frontembere ellen, aki tavaly márciusban okozott súlyos kimenetelű közlekedési balesetet Budapesten.

Terepjárójával a lámpa piros jelzése ellenére behajtott a Dózsa György út Damjanich utca kereszteződésébe, ahol összeütközött egy rendőrautóval.

A balesetben a járőrkocsiban utazó mindkét rendőr megsérült. Egyikük súlyosan, neki eltört a kulcscsontja és több foga is kitört.

Lovasi elismerte felelősségét és együttműködött a hatóságokkal a vizsgálat során. Az ügyészség most emelt vádat ellene. Vádiratukban azt indítványozzák, hogy a bíróság tárgyalás mellőzésével ítélje pénzbüntetésre és határozott időre szóló járművezetéstől eltiltásra Lovasit.

Okkal vetődhet fel a kérdés: mivel a baleset a főváros egy alaposan bekamerázott részén történt és Lovasi az első perctől kezdve elismerte felelősségét a történtekért, miért kell több mint egy év a vádemeléshez?

Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője kérdésünkre elmondta, hogy a baleset okozója kezdeményezte, hogy mediációs eljárásban döntsenek a büntetéséről. Kérését a kerületi ügyészség elutasította, ő pedig bár megtehette volna, nem kérte a döntés megváltoztatását a Fővárosi Főügyészségtől. Mindez időbe telt.

De miért zárta el az ügyészség az úgynevezett közvetítői eljárás lehetőségét Lovasi elől, miért terelte az ügyet bíróságra?

Emlékeztetőül, mint arról korábban itt, itt és itt írtunk, a közlekedési bűncselekmények nagy részét, de más bűncselekményeket is, ma már nem feltétlen viszi bíróságra a vádhatóság. Ha a törvényi feltételek adott és a felek elfogadják ezt a megoldást, inkább a sértett és az elkövető közti egyességgel zárják le.

A közvetítői eljárás legfőbb előnye, hogy lényegesen rövidebb idő alatt lezajlik, mint a sokszor évekig is elhúzódó bírósági procedúra, emellett csökkenti a bíróságok leterheltségét, és a sértett gyorsabban kaphat kártérítést, mint ha végig járná a peres utat.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy az elkövető „büntetlen” marad. Korábbi cikkeinkben már írtunk arról, hogy született már nem egy olyan megállapodás elkövető és sértett között, melyekben a vétkes százezreket, sőt, milliókat fizetett ki kártérítés címén. A közvetítői eljárásban is megkapja a bűnös a méltó büntetését.

A Ne hizlalják az államkasszát! Állapodjanak meg! címmel közölt cikksorozatunkban épp Rab Ferenc beszélt arról, hogy A Fővárosi Ügyészségen az utóbbi években a közlekedési ügyekben (jellemzően a közlekedési baleset gondatlan okozásáért) indult eredményes eljárások közel felét közvetítői eljárásban zárják le.

Tehát pont azokat a bűncselekményeket, amivel Lovasit is megvádolták. És amiben előle elzárták a mediáció útját. Az ő esetében miért vitte az ügyészség mégis bíróságra az ügyet? És ha már bíróságra vitték, miért mondtak le a tárgyalásról? Miért indítványozták, hogy a bíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben hozza meg az ítéletét?

Rab Ferenc visszautasította azt a feltételezést, hogy úgymond „pedagógiai célból” nem ment bele az ügyészség, hogy Lovasi ügyét közvetítői eljárásban zárják le. Nem azért utasították vissza a mediáció lehetőségét, mert a vádlott egy ismert és népszerű ember.

A Fővárosi Főügyészség bizonyos esetekben ragaszkodik a bírói úthoz, magyarázta Rab Ferenc. Például a büntetett előéletűek esetében, vagy az olyan ügyekben, amikor a vádlott alapvető közlekedési szabályt sértett meg. A piroson áthajtás ezek közé tartozik.

A vádlott négy másodperccel az után hajtott be a kereszteződésbe, mondta a helyettes szóvivő, hogy a lámpa pirosra váltott. Esetében tehát nem arról van szó, hogy belecsúszott a pirosba. Ő ezzel egy igen súlyos közlekedési szabályszegést követett el.

Lovasi András néhány nappal ez előtt a Blikknek azt nyilatkozta: „Bármi is lesz az ítélet, elfogadom!”.

F.Gy.A.