Kell-e külön tanfolyam az elektromos autókhoz?

  • Ugyanolyan, nem ugyanolyan vagy csupán más elektromos autót vezetni?
  • Ha megismerte az elektromos és a hibrid autó sajátosságait, nem lesz gond!
  • Nem vezethet manuális váltós autót, aki automata váltóson tanult meg vezetni

A kép illusztráció.
Forrás: pinterest.com

Szerencséje volt az ifjú sofőrnek. Majdnem új elektromos autójával úgy indult el, mintha puskából lőtték volna ki. Esélye sem volt a vele szemben a BMW-vel versenyző barátjának.

Csakhogy a fiatal sofőr nem volt felkészülve az elektromos autó hirtelen gyorsulására. Alig pár tíz kilométert vezette addig, azt is az apja mellett, aki a dereka leverését ígérte, ha az új autóval padlógázzal mer elindulni. Eddig nem is tette. Most azonban távol volt az apai szigor.

Szerencséje volt, a közelben nem volt semmi, aminek nekiütközhetett volna. Egy széles és nem túl mély füves árok szegélyezte az éles kanyarban az utat, mögötte a nagy semmi és a legelőn átvezető aprókavicsos földút. Ott és akkor úgy tűnt, nem lett semmi baja az elektromos csodának. Visszatolták az útra és letakarították róla a földet, amit összeszedett.

Még a szakemberek véleménye is erősen megoszlik, hogy az ehhez fogható majdnem balesetek elkerülése érdekében, mindenféle tanfolyam, tréning nélkül szabad-e átülni a hagyományos (benzinnel, gázolajjal hajtott, manuális váltóval szerelt) autókból egy elektromosba, vagy akár egy hibridbe.

Kapitány Tibor közlekedésbiztonsági szakértő, vezetéstechnikai tréner és oktató szerint nincs akkora különbség a hagyományos és az elektromos autók között, ami külön tanfolyamot indokolna. „Persze, mielőtt bárki is feszegetni kezdeni az új (elektromos) autója határait, nem árt, ha alaposan meg- és kiismeri a járművet”, mondta.

Minden esetben ezt kellene tenni minden sofőrnek, ha új autóba ül. És ez esetben az új, nem frissen forgalomba helyezett vadonatúj járművet jelent. Lehet régi is az autó, aki még soha nem ült benne, esetleg a típust vagy a felszereltséget sem ismeri, annak új, hiszen nem ismeri a konkrét jármű pontos menettulajdonságait, tudását, nem tudja mikor, mire hogyan reagál majd az autó.

Lovas Károly Róbert közlekedésbiztonsági szakértő ugyanakkor úgy véli, „az a pár mázsa különbség, ami egy hagyományos és egy tisztán elektromos meghajtású autó között van, jelentősen befolyásolhatja a jármű vezethetőségét”. Még akkor is, ha a fékeket értelemszerűen a nagyobb tömeghez kalibrálták, és ha figyelembe vesszük, hogy az akkumulátort az autó aljában, középen helyezik el, így a súlypontja lent van és középen.

„Nem jobb vagy rosszabb, nem is könnyebb vagy nehezebb elektromos autót vezetni, mint hagyományos hajtásút, hanem más”, állítja Györke Orsolya, a Ford Driving Skills for Life magyarországi menedzsere, a Ford Magyarország kommunikációs vezetője. Az elektromos motor azonnal leadja a teljesítményét, nem kell várni, hogy a motor felpörögjön, lendületbe jöjjön. Minél határozottabban lép valaki a „gázpedálra”, annál inkább gyorsul.

Épp ez az a tulajdonsága az elektromos autóknak, ami a bevezető példában emlegetett fiatalembert és sok más kezdő elektromos autóvezetőt is oly gyakran megtréfál. Legalábbis a kezdetekben. De nemcsak őket. A legtöbb sofőr abból indul ki, hogy több tíz- vagy százezer kilométer van a lábában, tud vezetni, ez (az elektromos) is csak egy autó, csak kevesebb pedál van benne.

Kapitány Tibor is úgy véli, aki vezetett már automata váltóval és hagyományos motorral szerelt autót, annak nincs miért aggódnia. Egy régebbi automata váltós autó tömege sem kisebb, mint az új elektromosoké. Tartsa be a fokozatosság elvét, azaz ismerje meg az autóját, és nem lesz gond.

Györke Orsolya szerint azonban nem árt óvatosnak lenni, bár ez nemcsak az elektromos vagy hibrid hajtásúakra igaz. Szerinte már csak a sokkal intenzívebb gyorsulási képessége miatt is kicsit nagyobb óvatosságot és több felkészülést (tanulást) igényel átülni a hagyományos autóból egy elektromosba, mint egy manuális váltósból egy automata váltósba.

A Ford alapítvány a világ 43 országában működteti a Ford Driving Skills for Life elnevezésű ingyenes tréningsorozatot, hogy segítse a 18-26 év közötti friss jogosítvánnyal rendelkező fiatalokat a vezetési gyakorlat megszerzésében.

Ebből a korosztályból évente 40-50-en halnak meg közlekedési balesetben, sokan közülük sofőrként. Bár a főbb baleseti okok náluk sem térnek el az átlagostól (gyorshajtás, az előzés és a kanyarodás szabályainak a megsértése), a fiataloknál a rutintalanság és az óvatlanság, a túl nagy kockázatvállalás is szerepet játszik a balesetekben.

Nemcsak nekik érdemes azonban megtanulni – ha nem is kötelező, hiszen senki nem írja elő, sem az állam, sem a biztosítók – akár egy gyorstalpaló tanfolyamon, tréningen, akár otthon, a kezelési útmutatóból, hogyan kell vezetnie az új (elektromos) autóját. Abban minden általunk megkérdezett szakember egyetértett, manapság fokozottan igaz, hogy mielőtt hosszabb útra indulna valaki egy új autóval, gyakoroljon vele, tapasztalja meg, mit tud a járműve.

Lovas Károly Róbert szerint a legtöbb elektromos autó tulajdonosa hajlamos megfeledkezni arról, hogy a jármű, amit vezet, gyakorlatilag néma. Induláskor még a köze-lében álló gyalogosokat sem inti óvatosságra semmiféle motorhang. Nekik kell fokozottan figyelni a környezetükre olyankor. De még azokra a típusokra sem igen figyelnek a gyalogosok, kerékpárosok, amelyek hallatnak valamilyen hangot. Nem „autó hangjuk van”, ezért nem figyelnek rájuk. Nem érzékelik a veszélyt.

Egy másik hiba, amit a kezdő elektromosautó-vezetők gyakran elkövetnek, abból ered, hogy az elektromos járműveknek a motorféke igen erős. „Gyakran emlegetik őket egy pedálos autókként, mert lényegében nem is lenne szükség külön fékpedálra. Ha leveszik a »gázról« a lábukat, a kocsi pillanatok alatt megáll, mintha erősen rátaposott volna a sofőr a fékre”, magyarázza Lovas.

A sofőr lekapja a pedálról a lábát, mire a kocsi hirtelen és erőteljesen lassulni kezd, ami kezdetben jó esetben csak meglepi a vezetőjét, rosszabb esetben azonban olyan manőverekre is késztetheti, amelyekkel veszélybe sodorja magát.

A motorfékerőt az elektromos autóknál többnyire a sofőr is képes módosítani, de ezzel a lehetőséggel nem mindenki él. Abból is adódhatnak azonban gondok, ha a családon belül mindenki él ezzel a lehetőséggel, és maga ízléséhez igazítja a motorféket, de erről nem szól a többieknek.

Egy idő után persze mindenki megszokja, hogy ha a családi (elektromos) autót vezeti, indulás előtt nemcsak az ülés- és a kormánymagasságot kell magához állítania, hanem a motorfékerőt is. Addig azonban – ha induláskor nem ellenőrzi a beállítást –, kellemetlen meglepetések érhetik útközben.

Bár ma már sok hibrid autó fut az utakon, nem hivatalos adatok szerint a sofőrök egy része nem vagy csak ritkán használja ki a hibridhajtás előnyeit. Közlekedésbiztonsági szempontból ez a kisebb gond. Nem úgy, ha az „autóra bízza” mikor használja a hagyományos és mikor az elektromos motort (létezik ilyen beállítás a hibrideknél), de előzőleg nem tanulta és nem is tapasztalta meg, hogy egyik vagy másik üzemmódban hogy viselkedik a jármű, és mi történik akkor, amikor hajtást vált. Ezért fontos megtapasztalni mivel jár, ha a jármű komputere dönti el, milyen üzemmódot használ egy adott pillanatban.

Nem szerencsés és nem is biztonságos, ha az autóját még amúgy sem teljesen ismerő sofőr menet közben szembesül azzal, hogy hirtelen megváltoztak a jármű menettulajdonságai. Nem jelentős általában ez a változás, de egy pár másodperce elvonhatja a sofőr figyelmét a vezetéstől, ami viszont akár veszélyhelyzetet is teremthet.

Van azonban, amikor az „egy pedálos” autó bizonyos értelemben hátrányt jelent, akár hagyományos motorral hajtott automata váltós gépjárműről van szó, akár elektromos autóról. Aki automata váltós (vagy elektromos) autón tanult meg vezetni és azon is vizsgázott, nem vezethet manuális váltóval szerelt járművet. Korlátozó kód kerül a jogosítványába.

Ahhoz, hogy később manuális váltós autót is vezethessen a korlátozó kóddal kiadott okmánnyal rendelkező sofőr, külön vezetési vizsgát kell tennie egy manuális váltós autóval. Ehhez persze nem árt (bár nem előírás) gyakorolni pár órát ilyen autóval.

F.Gy.A.