19 évre és öt hónapra tiltották el őket a járművezetéstől
- Bács-Kiskunban a legmagasabb az ittas vezetők aránya – ezért is akcióznak ott gyakran a rendőrök.
- Egy nap alatt 21 ittasan és/vagy eltiltás hatálya alatt vezető sofőrt állított bíróság elé a Kecskeméti Járási Ügyészség.
- A Kecskeméti Járásbíróságon öt bíró reggeltől kora délutánig futószalagon tárgyalta az ügyeket – a többség persze fellebbezett.
21 embert (18 férfit és három nőt) állított bíróság elé pénteken a Kecskeméti Járási Ügyészség ittas vezetésért, néhány esetben eltiltás hatálya alatti járművezetésért is. Valamennyien szeptember 21. és november 21. között akadt fenn a Kecskeméten, Tiszakécskén és további négy településen, valamint a térség főútjain tartott közlekedésbiztonsági ellenőrzések valamelyikén.
„Az ittas vezetés a leggyakoribb és legveszélyesebb közlekedési bűncselekmény, ami számos súlyos és halálos balesetet okozott már az utakon”, mondta ki a bíróság elé állítások kapcsán kiadott közlemény, egyebek között ezzel indokolva, hogy a rendőrség és az ügyészség is „kiemelt figyelmet fordít” az ittas vezetők kiszűrésére a forgalomból.
Más oka is lehet azonban annak, hogy a Bács-Kiskun megyei rendőrség és ügyészség más megyékhez képes némiképp aktívabbnak tűnik az ittas vezetés elleni fellépésben. Az év első kilenc hónapjában az ORFK-tól kapott tájékoztatást szerint a személyi sérüléssel is járó közúti közlekedési baleseti 8,4 százalékában játszott szerepet az alkohol. Bács-Kiskun megyében ennél magasabb ez az arányszám, 11,5 százalék. A háromnegyedévi statisztikák szerint Bács-Kiskun megyében okozzák a legtöbb balesetet az ittas vezetők.
Annak ellenére is, hogy Bács-Kiskunban is javult a helyzet az előző év azonos időszakához képest, amikor még száz balesetből 14-vet okoztak ittasan közlekedők, a helyzet még koránt sem megnyugtató. Ugyanis a jelentős csökkenés ellenére Bács-Kiskun megye még mindig az első a megyék között, ami az ittasan okozott balesetek arányát illeti, megelőzve Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét, ahol 11,2 százalék és Vas megyét, ahol 11,1 százalék volt az ittasan okozott balesetek aránya a háromnegyedévi kimutatások szerint.
A számok fényében nincs semmi meglepő abban, ha rendőrség olykor kampányszerűen is vadászik az ittas vezetőkre a megyében.
A pénteken bíróság elé állítottak többsége ittas vezető (néhány esetben még eltiltás hatálya alatt vezető is) volt, egyetlen olyan vádlottat állított bíróság elé az ügyészség kizárólag járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétsége miatt. Őt korábban ittas vezetésért eltiltották a járművezetéstől, ennek ellenére az eltiltás alatt ismét segédmotoros kerékpárt vezetett.
Mint arról lapunk is többször beszámolt, május 14. óta hatályos a Btk új tényállása, a „Járművezetés az eltiltás hatálya alatt”, [Btk. 239/B. §], melynek értelmében egyfelől három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető az, akit vezetésen érnek, noha bíróság, büntetőeljárás keretében eltiltotta a gépjárművezetéstől, másfelől a fennemlített paragrafust azt is kimondja, hogy ugyanezért egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő az, akit szabálysértésért tiltanak el a vezetéstől.
Úgy tűnik, még mindig sokan vannak, akik nem olvasták a törvényt, vagy abban reménykednek, hogy őket nem kapják el soha.
A most bíróság elé állítottak közül hat vádlott korábban már volt büntetve ittas vezetésért vagy valamilyen más közlekedési bűncselekményért. Négynek épp ezért jogosítványa sem volt, nekik az ittas vezetés mellett azért is felelniük kell a bíróság előtt, mert az eltiltás hatálya alatt vezettek.
Egy vádlott szerencsés kimenetelű balesetet okozott; a záróvonalat átlépve kanyarodott balra, eközben nem adta meg az elsőbbséget egy szemből, szabályosan érkező autósnak. Összeütköztek, de szerencsére senki nem sérült meg. Egy másik vádlott tehergépkocsijával Kecskemét térségében leszaladt az útról egy magánútra, majd végül a szántóföldön állt meg.
Pénteken a Kecskeméti Járásbíróságon öt bíró tárgyalta – mondhatni futószalagon – a 21 ügyet, és kora délutánra megszülettek az ítéletek. A bíróság tizennyolc vádlottal szemben szabott ki büntetést, míg három ügyben az iratokat visszaküldte az ügyészségnek, mivel a gyorsított eljárás feltételei nem álltak fenn.
Ami a kiszabott büntetéseket illeti, a Kecskeméti Törvényszék tájékoztatása szerint három elkövető kapott felfüggesztett szabadságvesztést, egy esetben a bíróság közérdekű munkát szabott ki, míg tizennégy vádlottat ítélt összesen 3.442.000 forint (130.000 és 360.000 forint közötti mértékű) összegű pénzbüntetésre. Valamennyi vádlottat eltiltotta a járművezetéstől, együtt összesen 19 év 5 hónapig nem ülhetnek volán mögé (esetenként ez 6 hónap és 2 év 3 hónap közti eltiltásokat jelent).
Az ítéletek közül hat jogerőre emelkedett, a többi eljárásban a jogosultak fellebbezéssel éltek, vagy a jognyilatkozat megtételére 3 munkanapot tartottak fenn.
F.Gy.A.