45 évig porosodott garázsban, de tökéletesen működik az első radaros Volskwagen Bulli
- Az autózás történetének egyik mérföldköve, ikonikus darabja a VW T1, azaz Bulli.
- Egy 1953-ban gyártott példány nyolc évig szolgált különböző rendőri feladatokra Hannoverben, amikor 1961-ben beépítették az első radaros sebességmérő készüléket, valamint az álcázott vakut.
- A civil megjelenésű rendőri jármű 1964-ig kiképzési célokra szolgált, de éles bevetéseken is alkalmazták.
- A VW Bulli a „nyugállományba vonulását” követően 54 évig porosodott a műhelyekben és garázsokban, amikor rábukkantak.
- Az akkori technika dicsérete, hogy a jármű üzemképes maradt, a radaros sebességmérő pedig a hatályos mérési pontossági előírásoknak is eleget tesz.
- A régi idők kortárs tanúja, az eredeti állapotban lévő Radarblitzer Bulli ismét a gyártó tulajdonában van, és a hannoveri Volkswagen haszongépjárművek oldtimer kiállítótermének egyik büszkesége.
Az autózás csaknem 140 éves történetének egyik ikonikus, sokak szívét megmelengető modellje a Volkswagen Transporter első generációs változata, a T1, vagy ahogy a köznyelvben elterjedt: a Bulli. A még meglévő, jobb állapotú, illetve felújított példányok valósággal aranyat érnek, hiszen elképesztő, akár 100 ezer eurós árakon cserélnek gazdát a piacokon, vagy az aukciókon – már ha létezik egyáltalán olyan tulajdonos, aki meg akar válni tőle. A nyilvántartott T1-esek állománya nemrégiben egy különleges példánnyal gyarapodott, ugyanis Németországban megtalálták azt a járművet, melyet elsőként szereltek fel radar elven működő sebességellenőrző készülékkel.
Az első radaros VW Bulli a megtalálásakor (Fotó: VW)
A radaros Bulli története 1953-ig nyúlik vissza, amikor a Volkswagen wolfsburgi üzemében legyártották az acélkék színű kisbuszt. A T1-est az alsó-szászországi rendőrség vásárolta meg, a 25 lóerős VW akkor 6 750 német márkába került. A járművet a hannoveri rendőrök nyolc éven keresztül különböző szolgálati feladatokra alkalmazták, ide értve a sebességellenőrzést is. Az 50-es években a gyorshajtók kiszűrése azonban még nem radarral, hanem egészen más módszerrel történt, lényegében egyetlen „technikai eszköz” szükségeltetett hozzá, egy stopperóra.
A rendőrök – általában kétfős járőrpár – először kijelölte az ellenőrzés helyszínét, egy jól belátható, többnyire egyenes vonalvezetésű útszakaszt. Ezt követően meghatározták a mérés kezdő- és végpontját, melyeket az úton krétával, vagy egyéb módon megjelöltek, (fák, illetve műtárgyak is szolgálhattak kezdő- és végpontként). A két pont közötti távolság ismeretében kiszámolták, hogy megengedett sebességgel haladva mennyi idő alatt lehet megtenni az adott útszakaszt, majd megkezdték a mérést. Azt a járművezetőt, aki a mérési távolságot ennél rövidebb idő alatt tette meg, gyorshajtás miatt egy hosszúnyelű, „Halt Polizei” feliratú tárcsával leállították, és pénzbírsággal sújtották. Ha a sebességtúllépés mértéke jelentős volt, illetve a sofőr nem ismerte el a felelősséget, akkor ellene eljárást kezdeményeztek.
A radar és az álcázott vaku elhelyezése (Fotó: VW)
A T1-est nyolc éves korában, 1961-ben szerelték fel az akkor rendkívül modernnek számító radaros sebességmérővel, és a jármű 1964-ig alapvetően kiképzési feladatokra szolgált. A civil jellegű „Radarblitzer Bulli” kulcsszerepet játszott a radaros mérés németországi bevezetésében. A hannoveri Technológiai és Közlekedési Képzési Központ munkatársai vakut építettek be a jármű hátuljának bal oldalába, melyet a karosszéria színével megegyező, kör alakú takarólemezzel álcáztak. A mérőberendezés behelyezése és bekötése a raktér hátsó részében meglehetősen bonyolult feladatnak bizonyult. A rendőrök ezen a járművön sajátították el a Telefunken VRG2 közlekedési radar használatát, amely a több hétig tartó képzésen belül természetesen éles bevetésekkel is együtt járt.
Egy nagy találkozás: Heinz Stolze és egykori szolgálati járműve (Fotó: VW)
Az elsők között, egészen pontosan a második tanfolyamon kiképzett rendőrök egyike, a jármű megtalálásakor 89 éves Heinz Scholze egykori rendőr őrmester szerint igen nagy szükség volt az elméleti és gyakorlati képzésre, valamint az azt követő vizsgára, hiszen a radaros sebességmérés teljesen új módszer volt a rendőrök és az úthasználók számára egyaránt. Heinz Scholze mosolyogva tett említést arról, miszerint egy alkalommal őt is levillantotta a Bulli vakuja: „Egy kollégámmal igyekeztem hazafelé egy berlini tanfolyamról. Jól elvoltunk az autóban, beszélgettünk, nevetgéltünk. Elnéztem a táblát, 83-mal mentem 50 km/h helyett. Pénzbírság és négy hét gyalogos közlekedés lett a jutalmam!”
A Radarblitzer Bulli éles bevetésen (Fotó: VW)
A radaros Bulli a 60-as évek derekán „vonult nyugállományba”. Magántulajdonba került, majd 54 évig állt különböző műhelyekben, istállókban és egyéb helyeken, amíg Hannover Badenstedt városrészének egyik garázsában a VW Nutzfahrzeuge (VWNO) munkatársai rá nem bukkantak. A kilométeróra akkor 65 144 km-t mutatott. Utolsó tulajdonosa egy autószerelő mester volt, aki védett helyen tartotta a járművet, s bár többször tervezte, de soha nem állt neki a Transporter felújításának. Utólag elmondhatjuk, hogy szerencsére. Ezáltal ugyanis a VW által visszavásárolt Bulli teljesen eredeti állapotában maradhatott meg, és napjainkban úgy díszeleg a kiállításokon, mint egy kortárs tanú, aki régi és érdekes történeteket mesél el az érdeklődőknek. A gyár soha nem tervezte a rendőr Bulli teljes felújítását, így az elengedhetetlen takarítást, a kisebb esztétikai javításokat, szervizeléseket és kortárs eszközökkel történő kiegészítéseket követően a jármű ma is eredeti állapotában van. Az akkori német technika nagy dicsérete, hogy mind a jármű, mind pedig a Telefunken sebességmérő készüléke tökéletesen működik. Egy új indítóakkumulátor beszerelése és a motorolaj cseréje után a Bulli motorja azonnal újraindult. A VRG2-es sebességmérő mérési pontossága a hatályos előírásoknak ma is megfelel, hibaaránya – illetve szakszerűbben fogalmazva: mérési pontossági tényezője – mindössze legfeljebb +/-3 km/h eltérést mutat, amely a modern készülékek tűréshatárán belül van.
Az első radaros VW Bulli a hannoveri kiállító-teremben (Fotó: VW)
A maga idejében forradalmian új technikát felvonultató első „Radarblitzer Bulli” a hannoveri Volkswagen Haszonjárművek oldtimer autógyűjteményének (VWNO) egyik büszkesége. A jármű jelenleg is az észak-német nagyvárosban tekinthető meg.
A Volkswagen Transporter története Ben Ponnal, a márka holland importőrével kezdődött, aki az 1940-es évek végén egy kisméretű, univerzális haszongépjármű kifejlesztésére törekedett a népszerű VW Bogár mintájára. Ben Pon a wolfsburgi gyárban tett látogatása során egy különleges, gyártási célokra kifejlesztett szállítójárműre bukkant. Ez a „Plattenwagen” adta meg az ihletet, és hamarosan papírra is vetette elképzeléseit a leendő VW T1 formájával és felépítésével kapcsolatban. A Plattenwagen terveitől eltérően az általa elképzelt farmotoros járműben a vezetőülés elöl, a rakodótér pedig hátul kapott helyet. Az autó áramvonalas és modern karosszériáját a Braunschweigi Egyetem szélcsatornájában tervezték 1/10-es méretarányú modellek felhasználásával. A modellből 1947 és 1949 között négy prototípus készült, majd miután a terveket a Volkswagen vezetése jóváhagyta, 1950. március 8-án megkezdődhetett a sorozatgyártás. A praktikus, egyszerű, ugyanakkor vonzó megjelenésű kisteherautóból több variációt is kialakítottak, majd hamarosan megjelent a személyszállításra alkalmas változat is. A kisbuszból luxus változat is készült, amely többek között emelt komfortú belső terével, kéttónusú fényezésével, alumínium díszléceivel és első lökhárítójával tűnt ki a hasonló járművek közül.
A luxus felszerelésű modellt a II. világháború utáni első német autó-kiállításon mutatták be Frankfurtban, 1951-ben. A VW Transporter a köznyelvben Bulli néven vált ismertté, bár ezt a nevet a gyár hivatalosan csak 2007-től használhatja, miután a név tulajdonosaként bejegyzett Kässbohrer átadta a jogosultságokat a VW-nek. Más országokban a T1-est egyéb néven is illették. Finnországban például még ma is főként „vonatorrú” néven ismerik, mert a jármű elejének kialakítása a DR12 típusú dieselmozdony orr részére emlékeztet. A Bulli az évek során rendkívül népszerűvé vált. A gyártási volumen 1953-ben elérte az évi 50 000 darabot, 1962-pedig az egymilliomodik Transporter is legördült a szerelőszalagokról. A wolfsburgi gyár képtelen volt a növekvő igényeknek eleget tenni, ezért a gyártási kapacitást 1956-ban a hannoveri üzem megnyitásával növelték meg. A Volkswagen zseniális, az autózás történetében új fejezetet nyitó T1-es modellje 1967-ben adta át a helyét a következő generációnak.
G.I.
