A balesetek hatodát ittasan okozzák

  • Bár a sok borászat, nem a borospincék látogatói adják az ittas vezetők többségét.
  • Kevés az út, gyér a forgalom, Tolna ezért is a második legbiztonságosabb megye.
  • Volt azért olyan sofőr is, aki oda-vissza belefutott ugyanabba a sebességmérőbe.

Tolna megye közlekedési rendőrei számára talán az egyik legnagyobb talány, hogyan deríthetnék ki, hogy mikor és miért isznak a leginkább a közlekedők. Mert isznak, és nem is keveset. Náluk jóval az országos átlag feletti az ittasan okozott személyi sérüléses balestek aránya. 2010 körül 17  százalék körül mozgott, majd vélhetően a szigorú és gyakori ellenőrzések hatására csökkent, de az utóbbi időben újra növekedésnek indult.

Nem tudják miért.

Megyeri Zsolt alezredes, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezetője azt mondja: tartottak már tömeges szondáztatással egybekötött közlekedésbiztonsági ellenőrzést nappal, kora este és éjszaka, hétköznap és hétvégén, fesztiválok és szüret idején, és azoktól függetlenül is a legkülönbözőbb helyeken, mindhiába. Nincs olyan nap, napszak és hely, amire rá lehetne mutatni, hogy „na, itt és főleg ilyenkor ülnek a legtöbben ittasan a volán mögé”.

– Még abban sincs jelentősnek mondható különbség, hogy a közúti ellenőrzéseken fiatalok vagy inkább idősebbek, nők vagy férfiak buknak meg inkább ittas vezetésen – magyarázza Megyeri alezredes.

A megye híres borvidékeinek útjain sem találkoznak több ittas sofőrrel, mint máshol. „A borászatokhoz és a vendégházaikhoz, s általában a pincékhez vezető utakon inkább a taxi forgalom nőtt meg az utóbbi időben”, jegyezte meg az alezredes. Összességében tehát a megye borvidékeire sem „foghatják” az ittasan okozott balesetek és általában az ittas vezetés magas arányát.

– Azoknak a többsége, akiket közúti ellenőrzéseken találunk ittasan a volán mögött, többnyire úgynevezett másnapos ittas vezetők. Este borozgattak a családdal, a barátokkal, majd másnap abban a hiszemben ültek autóba, hogy az előző napi ital már rég felszívódott a szervezetükben. Aztán, amikor meg kell fújniuk a szondát, hamar kiderül, hogy elszámolták magukat – húzza alá az osztályvezető.

A sok ittas vezetőtől és az ittas vezetők által okozott balesetek magas arányától eltekintve Tolna az ország egyik legbiztonságosabb megyéje. Közlekedésbiztonsági szempontból legalábbis mindenképpen. Nógrád után itt történik a legkevesebb személyi sérüléses közúti közlekedési baleset. Az elmúlt tíz évben csak egyszer haladta meg a számuk a 320-at, 2018-ban, amikor 322 sérüléssel járó baleset történt. 2020-ban 280-at, tavaly 292-t jegyezték fel a statisztikákba.

– Nem túl nagy és kiterjedt a megye úthálózata, a forgalomsűrűség is összehasonlíthatatlanul kicsi még a szomszédos megyékhez képest is – mondja Megyeri Zsolt. – Nincs jelentősnek mondható tranzitforgalmunk, nálunk emiatt nem is jellemző sem a tehergépjármű-baleset, sem a külföldiek érintettsége a közlekedési balesetekben. Amióta átadták az M6-os autópályát és a régi 6-os főútról forgalom jelentős része átterelődött oda, az egykori halálútjaink zöme is a múlté lett.

Az alezredes szerint még csak komolyabb baleseti gócpontokat sem könnyű találni a megyében. Olykor a 61-esen, máskor a 65-ösön vagy az 56-oson „ugrik meg” a balesetek száma olykor, de azokon sem produkálnak kirívóan magas számokat a közlekedők – legalábbis országos összevetésben.

Tolna megyében is gondot jelent az országosan is a legfőbb baleseti oknak számító gyorshajtás. A sérüléses balesetek 30-35 százaléka vezethető vissza a járművek sebességének helytelen megválasztására. Az ámokfutók megfékezésére gyakran szerveznek úgynevezett láncméréseket, amikor a megye hat sebességmérőjét egy útszakaszra telepítik, így a notórius gyorshajtók hat bírságot is összegyűjthetnek néhány tíz kilométeren belül.

Olykor a szomszéd megyék közlekedési rendőreivel is összehangolt akciókat tartanak, így akár Budapesttől a határig húzódhat a sebességmérő lánc.

– Nem emlékszem olyan esetre, hogy valaki a megye területén minden egyes sebességmérőbe belefutott volna – mondja Megyeri Zsolt alezredes. – Arra azonban már volt példa, hogy oda-vissza beleszaladt ugyanabba sebességmérőbe ugyanaz a járművezető. Vagy észre sem vette, amikor először elhajtott mellette, vagy a visszaúton azt hitte, már áttelepültek máshova a kollégák – nem tudni. Mindenesetre ugyanarról a helyszínről néhány óra eltéréssel két gyorshajtás miatt is kapott csekket az illető.

2020 2021
Személyi sérüléses balesetek száma 280 292
A balesetekben megsérültek száma 349 378
Halálos balesetek száma / Közlekedési balesetekben elhunytak száma 13 /17 18 / 23
Súlyos sérülésekkel végződő balesetek / A sérültek száma 93 / 108 109 / 133
Könnyű sérüléses balesetek / Könnyű sérültek száma 174 / 224 165 / 222

Tolnában most kezdődik a Trafibox telepítés. Azaz, csak kezdődne. Az önkormányzatok szívesen vennék, ha lenne náluk is olyan sebességmérő-doboz, amiről az autósok menet közben biztosan nem tudják megállapítani, hogy egy üres doboz áll csupán az út mellett vagy mérőberendezés is működik benne. Csakhogy egy-egy ilyen berendezés beszerzése és telepítése együttesen milliókba kerül, a térség legtöbb önkormányzatának erre viszont most nincs pénze.

Minden negyedik-ötödik személyi sérüléssel végződő baleset figyelmetlenség miatt történik. Jogilag az elsőbbségadás szabályainak megsértése az ok, de a gyakorlatban ez Megyeri alezredes szavaival élve azt jelenti, hogy egyes sofőrök „megszokásból vezetnek”. „Itt nem jár senki” alapon hajtanak be a kereszteződésekbe, és ha mégis jön valaki, máris megvan a baj.

– El szokták mondani, hogy igen tudják, hogy elsőbbséget kellett volna adniuk, de „most nem figyeltek”, és a többi, és a többi – magyarázza az alezredes.

A figyelem és a szabálykövetés fokozása érdekében a rendőrség Tolna megye e tekintetben legkritikusabb kereszteződéseit és útjait drónnal is figyeli. Ha látják, hogy valaki még csak körül se nézett, pedig már egészen közel volt hozzá egy másik jármű, és annak elsőbbsége volt, kissé távolabb megállítják a figyelmetlen sofőrt és szembesítik a történtekkel.

F.Gy.A.