A börtönben végződhet a családi vita

  • Tragikus véget ért a családi nyaralás Balatonfenyvesen
  • Két embert gázolt el és hagyott cserben a részeg sofőr
  • Árokba hajtott, majd elsétált – öt év börtönt is kaphat

„Halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés és segítségnyújtás
elmulasztása bűntette matt emelt vádat a napokban a Kaposvári Járási Ügyészség egy 26
éves kecskeméti illetőségű férfi ellen, aki még tavaly nyáron két gyalogost gázolt el
részegen Balatonfenyvesen.

Forrás: KaposPont. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság felvétele

Az eset pontosan egy éve történt. A Somogy Megyei Főügyészség közleménye
szerint a vádlott 2018 júliusában Balatonfenyvesen nyaralt családjával. A tragédia napján
már kora délután elkezdett italozni, amit abba se hagyott késő éjszakáig.

Nem tudni, az ügy szempontjából nincs is jelentősége, hogy késő este mi miatt
robbant ki az a családi vita, ami végül annyira felbőszítette a 26 éves férfit, hogy csapot-
papot hátrahagyva autóba ült céltalan kocsikázásba kezdett a Balaton-parti település utcáin.

Nem ülhetett volna volán mögé. Mint azt később, a baleset után elvégzett
véralkohol-vizsgálat kimutatta, akkor már enyhe-közepes fokúan ittas volt. Talán épp emiatt
hajtott a megengedett 50 kilométer per óra helyett 70-75-tel, amikor elgázolta áldozatait.

Az 53 éves asszony, aki később a helyszínen életét vesztette két kollégájával
munkából tartott haza felé, amikor a részeg sofőr autója feltűnt az úton. Jó idő volt, jók voltak
a látási viszonyok is, a közvilágítás is rendesen működött, a 26 éves sofőrnek elvileg látnia
kellett volna az őt jobb szélén haza felé tartó gyalogosokat. Ő azonban – feltehetőleg az
ittasság miatt, vagy mert a családi vita miatti dühében másfelé jártak a gondolatai – nem
észlelte őket.

A vádlott, a megyei főügyészség közleménye szerint autójával elgázolt az 53 éves
asszonyt, egy másik gyalogost pedig elsodort. Az asszony az ütközés következtében olyan
súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már nem lehetett megmenteni az élet. A helyszínen
meghalt. A másik gyalogos, akit a száguldó autó elsodort, súlyos alkartörést szenvedett.

A gázoló – mintha mi sem történt volna – elhajtott a helyszínről. Mintegy 600
méterre távolabb árokba kormányozta autóját, majd kiszállt, és az autóját hátrahagyva
egyszerűen elsétált. Később a balesethez riasztott fonyódi rendőrök fogták el. Őrizetbe
vették, az ügyészség pedig indítványt tett a letartóztatására.

Bár utóbb az amúgy büntetlen előéletű gázoló beismerő vallomást tett, a baleset
súlyos kimenetelére és a cserbenhagyás tényére tekintettel az ügyészség letöltendő
szabadságvesztés kiszabását kérte a gázolóra. A bíróságra a napokban benyújtott
vádiratukban azt indítványozták, hogy – amennyiben a vádlott az előkészítő ülésen a
bűnösségét beismeri – a bíróság küldje öt évre börtönbe, és határozott időre tiltsa el mind a
járművezetéstől, mind pedig a közügyek gyakorlásától.

F. Gy. A.