A cél a KRESZ mai kor követelményeinek megfelelő megújítása – Fókuszban a közlekedésbiztonság
Félszáz szakmai, érdekképviseleti, tudományos, közigazgatási és civil szervezet bevonásával folytatódott a KRESZ megújításának előkészítése. Az Építési és Közlekedési Minisztérium a szakfeladatokat ellátó KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet Nonprofit Kft.-vel február közepén kétnapos szakmai fórumon, széleskörű együttműködés keretében gyűjtötte össze a közúti közlekedésben részt vevők elvárásait, és tárta fel a főbb problémaköröket, amelyek a felülvizsgálat szempontrendszerének kiemelten fontos részét adják.
Az 1976. január 1-én bevezetett, ma hatályos KRESZ a jóval korábbi, 1968-as Bécsi egyezményhez való csatlakozás eredményeként született, így az alapjai már több, mint 55 évesek. Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) átfogó felülvizsgálatot indított a közlekedési magatartást meghatározó jogszabályi környezetet érintően, amelynek kiemelt része a KRESZ megújítása. A KRESZ az állampolgárok körében legismertebb és legtöbbször alkalmazott jogszabály, ezért kiemelten fontos, hogy a megújítása során olyan gyakorlatias szabályozás szülessen, amelynek középpontjában a biztonságos közlekedés áll, és amely növeli a közlekedésben résztvevők szabálykövető magatartását.
Az ÉKM a korábbiakban 12 szakmai szervezettől 381 javaslatot gyűjtött össze, amelyek mintegy harmada koncepcionális alapokat érintett. Ez világossá tette, hogy a szabályozás átfogó megújítására van szükség, amelynek szakfeladataival a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet Nonprofit Kft.-t (KTI) bízta meg. Annak érdekében, hogy a KRESZ megújítása a lehető legszélesebb körű társadalmi együttműködésben valósuljon meg, az ÉKM és a KTI 2024. február 12-13-án kétnapos közlekedésszakmai fórumot szervezett, amelynek keretében 50 szakmai, érdekképviseleti, tudományos, közigazgatási és civil szervezet bevonásával mérik fel a közúti közlekedésben részt vevő hivatásos, vagy civil szereplők elvárásait, gyűjtik össze a tudományos, szakmai, vagy érdekképviseleti szervezetek javaslatait, illetve azonosítják a főbb problémaköröket, amelyek mind a felülvizsgálat szempontrendszerének kiemelt részét fogják képezni.
A példátlanul széles szakmai együtt gondolkodást jelentő fórum első napján megtartott konferencián az általános szakmai szempontokat és előzményeket mutatta be, majd közlekedési módokra specializált workshopok keretében kisebb csoportokban folytatódott a munka, ahol a résztvevők szakmapolitikai tématerületek szerint tekintették át a hazai közúti közlekedés jellemzőit, valamint a jelenlegi szabályozással kapcsolatos elvárásokat.
A hétfő délelőtti konferencia keretében felmerült többek között a kijelölt gyalogátkelőhelyek biztonságosabbá tétele, valamint a jármű műszaki szabályok felülvizsgálatának és aktualizálásának kérdése. Szó esett arról is, hogy a közlekedésre való felkészítésben a gépjárműoktatás mellett nagyobb hangsúlyt kellene kapnia a közlekedésoktatásnak, nevelésnek már az általános iskolákban.
Mayer András, a KTI ügyvezetője kiemelte, a hatékony és gyakorlatias szabályozás kialakításához a kulcs a közös gondolkodásban rejlik, az egyes szakterületeknek azonban komoly felelőssége van abban is, hogy az elvárásokból mindenki számára előnyös szabályrendszer szülessen. Az Építési és Közlekedési Minisztérium képviseletében a fórumon két helyettes államtitkár is részt vett.
Dr. Kerékgyártó János hangsúlyozta: az együttműködés legfontosabb célja, hogy mindenben a mai korhoz illeszkedő, gyakorlatias szabályrendszer alakuljon ki.
– A közlekedésben érintett szakmai szervezetek képviselőivel a KRESZ-nek azokat a bemeneti műszaki, humán, valamint infrastrukturális feltételeit tekintjük át, amelyek érintik a különböző típusú közlekedőket. Egy problématérkép összeállításával indulunk, majd ez alapján kezdődik a felülvizsgálat és a koncepcióalkotás. Ebből a munkából nem lehet kihagyni a szakmai szereplőket, szeretnénk minél szélesebb körben becsatornázni azokat az ötleteket, javaslatokat, tapasztalatokat, amelyekkel találkoznak tevékenységük során. A jövőben is folytatni szeretnénk ezt a párbeszédet, köszönjük mindenkinek, aki részt vesz a munkában – mondta el a közlekedési hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár.
Dr. Bói Loránd, közlekedésstratégiáért felelős helyettes államtitkár azt húzta alá, hogy az új KRESZ előkészítése az Építési és Közlekedési Minisztérium kiemelt feladata lesz 2024-ben. Ezért nagyon fontos, hogy a tudományos, szakmai, érdekképviseleti és civil szereplők együttműködjenek, és ennek nyomán konszenzusos javaslat alakuljon ki.
– Minden javaslat hatását meg kell vizsgálni, fel kell mérni, hogyan illeszthető be a szabályrendszer összefüggéseibe. Célunk, hogy nemcsak gyakorlatias, de közérthető és áttekinthető új szabályozás jöjjön létre, ami növeli a közlekedésben részt vevők szabálykövető magatartását, megerősítve a biztonságos közlekedés feltételeit – hangsúlyozta a helyettes államtitkár.