A kelő nap halálos fénye

• A sofőr szemébe sütött a nap, ezért nem látta a kerékpárost.
• „Nem a látási viszonyoknak megfelelően vezette a gépjárművét.”
• Évente 60-70 kerékpáros szenved halálos közlekedési balesetet.
• Egymásra mutogatás helyett együttműködésre lenne szükség.

Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségéért emelt vádat a napokban a Kecskeméti Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki még 2021 nyarán halálra gázolt egy vele azonos irányba közlekedő kerékpárost Kalocsa és Kiskőrös között, az 5301-es úton, Homokmégy község közelében.

Az eset július másodikán hajnalban történt. A Kalocsai Járásbíróságra benyújtott vádirat szerint a gázoló nem a látási viszonyoknak megfelelő sebességgel közlekedett, emiatt történt a tragédia. Ez a sok baleset okaként elhangzó mondat ebben az esetben 68-72 km/h közötti tempót jelenthetett a tragédia után elvégzett vizsgálat nyomán készült szakértői jelentés szerint.

Csakhogy a felkelő nap az adott útszakaszon pont a sofőr szemébe világított, s emiatt még az autója féktávolságáig sem látta be az utat maga előtt.

Ez volt az oka a nyomozás megállapítása szerint, hogy nem vette észre az előtte, vele azonos irányba, láthatósági mellényben haladó kerékpárost, aki mintegy 15-17 km/h sebességgel haladt az út jobb oldalán.

Az autó fékezés nélkül gázolt át a kerékpároson, aki az ütközés hatására az útpadkára zuhant és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

Az ügyészség szerint „a baleset azért következett be, mert a vádlott megszegte azt a KRESZ szabályt, amely szerint a jármű sebességét az engedélyezett sebességhatárokon belül úgy kell megválasztani, hogy a vezető a járművét meg tudja állítani az általa belátott távolságon belül, és minden olyan akadály előtt, amelyre az adott körülmények között számítania kell”.

Magyarországon évente 60-70 kerékpáros válik közlekedési baleset áldozatává. A rendőrségi statisztikák szerint a halálos közúti közlekedési balesetek 10-12 százalékában vesztik életüket biciklisek.

Egy, még 2020-ban készült felmérés szerint az Európai Unióban évente mintegy kétezer kerékpárost gázolnak halálra. Jellemzően (26%) rossz látási viszonyok között, illetve (27%) délután négy és este nyolc között. Az áldozatok többsége 60 évesnél idősebb kerékpáros.

Európai uniós szinten az utóbbi években némiképp megtorpant a kerékpáros-balesetek számának 2006-2016 között tapasztalt mérséklődése, amit egyes felmérések készítői egyfelől azzal magyaráznak, hogy a Covid miatt hirtelen megnőtt a kerékpárt használók, és így a potenciális áldozatok száma, másfelől, hogy az autósoknak sem volt idejük hozzászokni az ugrásszerűen megnövekedett kerékpáros forgalomhoz.

Magyarországon még inkább éleződik, mint sem konszolidálódna az autós-kerékpáros viszony. A két keréken közlekedők évek óta reménytelennek tűnő küzdelmet folytatnak azért, hogy a mellettük elhaladó autósok tartsák be a 1,5 méteres oldaltávolságot. Ami persze a belvárosi szűk utcákban – nemcsak Budapesten – lehetetlen, viszont jó ok a konfliktuskeresésre mind a türelmetlen autósok, mind a „nem húzódok le, jogomban áll itt közlekedni, várd ki, amíg szélesebb nem lesz az út” szemléletű kerékpárosok részéről.

Az autós-kerékpáros konfliktusok okait hosszan lehetne sorolni. Tény ugyanakkor, hogy a konfliktusok jó része a szabályok betartásával és/vagy kölcsönös előzékenységgel, udvariassággal elkerülhető lenne. Akarat és (közlekedési) kultúra kérdése csupán.

Amikor sok-sok évvel ez előtt vezetni tanultam – igaz jóval kevesebb gépjármű közlekedett az idő tájt az utakon –, még azt tanították, hogy úgy kell közlekedni, hogy a baloldali kerekek majdhogynem a felezővonalon haladjanak. „Tapadj a felezővonalra! Majd, ha látod, hogy szemből jön valaki, kicsit jobbra húzódsz, de akkor sem mész le annyira az út szélére, hogy veszélybe sodorhasd az ott gyaloglókat”, magyarázta az oktatóm.

Vidéken, ahol vezetni tanultam, akkoriban még sok kerékpáros közlekedett. Sokan jártak biciklivel munkába, bevásárolni, olykor az állatoknak vásárolt egy-két zsáknyi takarmányt is a kerékpár csomagtartójára és vázára pakolták a férfiak, és még úgy is képesek voltak egyenesen haladni.

„Kerékpárosok mellett úgy kell elmenni – magyarázta anno az oktatóm –, hogy két kerékkel áthajtasz a szembe sávba”. Ha a kerékpáros szabályosan, az út szélén (a sáv jobb szélső harmadában) biciklizik, biztos meglesz a manapság oly vágyott másfél méteres oldaltávolság és még csak mérőszalag sem kell hozzá. Jól megjegyezhető, egyszerű szabály volt ez akkoriban, és – tapasztalataim szerint – ma is működik. Ahol pedig ez nem lehetséges, mert szemből jönnek éppen, az autósnak így is, úgy is lassítania kell, s akkor már a kerékpáros számára biztonságos sebességgel fog elhaladni mellette.

Ma már a kerékpározás újra az egyik közlekedési mód a többi között. Egyre nő azoknak a száma, akik nemcsak sportolási céllal vagy divatból ülnek biciklire. A Groupama Biztosító egy korábbi felmérése szerint a bringások 42%-a esőben, 56%-a hidegben, 60%-a erős szélben sem pártol át más közlekedési eszközre, még ott és akkor sem, ha történetesen lenne alternatívája.

Ha a minden tekintetben szabályosan közlekedő kerékpárost Homokmégy határában halálra gázoló sofőr is a felezővonalra tapadva közlekedett volna, nem történt volna baleset.

E tragikus történet azonban arra is figyelmeztet, hogy a „nem az út és látási viszonyoknak megfelelően vezette gépjárművét” kitétel nem feltétlen csak egy rendőrségi sablon szöveg, amit akkor is meg lehet állapítani és le lehet írni, ha amúgy senkinek fogalma sincs arról, hogy mi történt!

Nyilvánvaló, hogy nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel hajtott, aki lesodródott az útról. És nem a látási viszonyoknak megfelelő sebességgel haladt az, aki nem vette észre időben az előtte haladót, bármi is volt az oka annak, hogy nem látta be az autója féktávolságát.

F.Gy.A.