A vasúti átjáró is lehet több vágányos!

  • Elment a vonat, indulhatunk – vagy mégsem? Jön az ellenvonat!
  • Mintha a közlekedők nem értenék a vasúti átkelők logikáját
  • A járdáról lelépésnél a közúton tudjuk, hogy először balra kell nézni. A vasúti pályán bárhonnan jöhet a mozdony

Rettentő rossz érzés végignézni a MÁV közösségi oldalán közzétett videót, pedig ebben az esetben – centimétereknek köszönhetően – nem lett emberhalál. A helyszín meghatározása nélküli, a térfigyelő kamera által készített felvételen egy vasútállomáson egy diáklány igyekszik átjutni az egyik peronról a másikra. A peront, ahol várakozik, két vasúti vágány választja el a túlsótól, ahol egy villamos motorvonat éppen elindul. Emiatt a gyalogos visszafordul, látva, hogy már nem jutna át a mozgó jármű előtt. Ez menti meg az életét, mert a másik vágányon, az ellenkező irányból nagy sebességgel érkező motorvonat elsodorja, de szerencséjére a hátizsákját találja el, és a diáklányt kilöki a peronra.

A jelenet főszereplője olyan hibát követett el, ami gyakran megesik a vasúti átjárókban közlekedő gyalogosokkal és járművezetőkkel is. A közút logikája, azaz, hogy lelépés – vagy kikanyarodás, áthaladás – előtt először mindig balra kell nézni és azután jobbra – a vasúti átjáróban nem feltétlenül elegendő, hiszen bármelyik irányból érkezhet vonat.. Ha sorompó vagy jelzőlámpa működik, értelemszerűen annak a jelzéseit kötelező figyelembe venni. De ha ilyen nincs, például szintbeli gyalogos átkelőnél, csak igen alapos körülnézés után szabad egyáltalán megközelíteni a vasúti pályát.

Nehezítő körülmény, hogy az új, korszerű villamos motorvonatok csendesek, és nagyon jól gyorsulnak. Tehát akár néhány száz méterrel a vasúti megálló után is villámgyorsan ott teremnek az átjárónál. Nem lehet megszokásból átkelni: a régi vasúti járművek lassúak, csörömpölnek, zúgnak, nem lehet nem észrevenni őket. Az új generációs eszközök ellenben halkan suhannak és rajtaütésszerűen ott teremnek, ahol fél perce még semmit sem láthattunk.

Ehhez jön a kétvágányú pálya problémája. A nagyvárosok közelében, illetve nemzetközi fővonalakon gyakori a több vágány, a vidéki mellékvonalakon azonban többségben van az egyvágányú pálya. Persze egy autósnak, kerékpárosnak, gyalogosnak nem kell tudnia, hol milyen pályát épített ki a vasúttársaság, de az átkelés szempontjából ez mégis döntő információ. Mert az egyvágányú pályán egy elhaladó szerelvény után hosszabb ideig nem várható forgalom, azaz nyugodtan át lehet kelni. A kétvágányú pályán azonban fennáll a lehetősége annak, hogy egy szerelvény elhaladása után a másik vágányon ugyanabból, vagy éppen az ellenkező irányból másik vasúti jármű érkezhet. Aki nincs ennek a tudatában, azt hatalmas, akár több száz tonnás meglepetés érheti!

N.V.