Akiknek már kötelező a közlekedésbiztonsági vizsga

• A vakvezető kutyák sem ismerik a KRESZ-t, de azt pontosan tudják mire való a zebra.
• Mindig az ember dönt, de veszély esetén a négylábú segítő megtagadhatja a parancsot.
• A vakvezető kutya csak a gazdájára hallgat, ezért aki segíteni akar mindig a gazdihoz beszéljen.

Forrás: barathegyisegitokutya.hu

Napjaink közlekedése a jól látó és jól halló emberek számára is komoly kihívást jelent. Nagy a zsúfoltság az utakon, a járdákon, a közösségi közlekedés járművein. Több elektromos autó fut az utakon, újfajta mikromobilitási eszközök jelentek meg, elektromos meghajtásúak, a hagyományos járműveknél gyorsabbak, nagyobb a gyorsulásuk is, és némák. Gyakran még azok is csak „az utolsó pillanatban” veszik észre a közeledésüket, akik nyitott szemmel és füllel járnak az utcákon.

A fogyatékkal élőket még nehezebb helyzetbe hozzák az újfajta (közlekedésre is használt) eszközök. Köztük is talán a leginkább a látássérülteket, akik sokkal inkább kénytelenek a fülükre hagyatkozni közlekedésük során, mint bárki más. Csakhogy a majdnem teljesen néma elektromos autók, az elektromos rollerek és társaik nem adnak lehetőséget a hallás után tájékozódásra.

Szerencsésnek mondhatják magukat azok a látássérültek, akiknek van négylábú segítőjük. A vakvezető kutyák minden érzékszerve nagyságrendekkel jobb az emberekénél. Így nemcsak az eléjük kerülő akadályokra figyelmeztethetik látássérült társukat, azt is jelzik, ha nem biztonságos lelépni az úttestre. Sőt, arra képezték ki őket, hogy mindenképpen akadályozzák meg, hogy a gyalogosan közlekedő vak ember akár csak véletlenül is, lelépjen az úttestről.

Ám a legjobban képzett vakvezető kutya sem ismeri a KRESZ-t. Annak ellenére sem, hogy a vakok négylábú segítői közül sok szabályosabban közlekedik és biztonságosabban vezeti gazdáját, mint ahogy sok látó kétlábú jár s kel az utakon.

Balogh Ádám, a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány pszichológusa szerint a KRESZ-t a gazdinak kell tudni. A kutyák sok közlekedéssel összefüggő fogalmat értenek és megértenék. Még azt is tudják, hogy mit jelent az, hogy zebra!

– Kiképzésük alatt – magyarázza Balogh Ádám – számtalanszor elmondják és megmutatják nekik, hogy „Ez a zebra!” A kiképző ekkor megállítja a kutyát, megdicséri, jutalmat ad neki. Idővel a kutya megtanulja, hogy a zebrához érve hogyan kell viselkedni. Később elhangzik az a parancs is, hogy „Keresd a zebrát!”. A kutya megtanulja, hogy ilyenkor mi a dolga. Azt a jelzést kell keresnie, oda kell vezetnie a gazdit, ahová azok a kellemes emlékek kötik, ahol várakozni kell az átkelésre.

A vakvezető kutyák kiképzése hosszú, nagy türelmet igénylő, erőszakmentes folyamat, amelynek során semmiféle kényszerítőeszközt nem használnak a kiképzők. A képzés Vitéz Lovag Rithnovszky Jánosnak, az első magyar vakvezető kutya iskola alapítójának „rávezető” technikájának továbbfejlesztésével, svájci és angliai tanulmányutunkon tapasztaltak felhasználásával zajlik.

Egy-másfél éves korukban kezdik kiválasztani a felajánlott fajtatiszta, egészséges labrador vagy golden retriever kutyákat. Két héten keresztül a legkülönbözőbb helyzetekben vizsgálják őket forgalomban, tömegben, járműveken, zajban, kutyák, macskák és más állatok mellett. Figyelik a reakcióikat. Ingerlékeny, fegyelmezetlen kutya már a képzésbe sem kerülhet be.

Általában csak minden negyedik példány felel meg a szigorú elvárásoknak.

Forrás: barathegyisegitokutya.hu

Kiképzésük során a kutyák leendő munkájukhoz, életkörülményeikhez nagyban hasonló feltételek között élnek és tanulják meg későbbi feladataikat. Nem kennelekben tartják őket, hanem a kiképzők saját otthonaiban nevelkednek. Nem tanpályán, hanem valós élethelyzetekben kapják a gyakorlati képzést. Kezdetben kis forgalmú, majd egyre népesebb utcákon.

A vakvezető kutyák kiképzésének utolsó szakasza a közös gyakorlás a leendő gazdával, az úgynevezett átadó tanfolyam. Itt dől el, hogy a kutya jól fogja-e végezni a munkáját. Gazdának és kutyának meg kell tanulni egymással kommunikálni, megismerik egymás képességeit és megtanulják megérteni egymást. Ez a folyamat akár hetekig eltarthat, de a befektetett munka eredményeképpen kutya és gazdi egy életre elválaszthatatlan társak lesznek.

A hivatalos kiképzés közlekedésbiztonsági vizsgával zárul.

Mire egy látássérült ember és az ő kutyája közösen kilépnének az utcára, a kutya is, az ember külön-külön és együtt is megtanulják a rájuk vonatkozó közlekedési tudnivalókat, begyakorolják, hogyan tudnak a legbiztonságosabban közlekedni. Ezért lesz később olyan jó az összhang köztük.

Ennek ellenére mindig az ember dönt. Akkor is, ha a gyalogátkelőhely lámpája zöldre vált. A kutya másképp látja a színeket, mint az emberek. Egyes egyedek megtanulják értelmezni a közlekedési lámpák jelzéseit. De jellemzően ők sem a piros vagy a zöld színre reagálnak, hanem arra, hogy lent vagy fent világít-e a lámpa.

Balogh Ádám elmondta, a kutyáknak nem feladatuk reagálni (döntést hozni) a lámpa jelzéseire. Amikor a gazdi át akar kelni az úton, a kutyának a dolga, hogy figyeljen, nem közeledik-e olyan veszély, amit a gazdája nem érzékelt. Tipikusan ilyenek az elektromos járművek, a mikromobilitási eszközök.

– A vakvezető kutyák kiképzésének talán a legnehezebb része megtanítani az állatot arra, hogy szükség esetén a gazdája védelmében megtagadhatja, meg kell tagadnia a tőle kapott parancsot – mondta a Baráthegyi kutyaiskola pszichológusa. Ne engedjék lelépni a járdáról a gazdát, és ne engedjék tovább menni, ha elindulna, de akadály van előtte.

Ezért, aki vakvezető kutyával közlekedő ember találkozik, ne higgye azt, hogy a kutya majd segít a gazdáján, és az ő segítségére ezért már nincs is szükség. Lépjen mellé, szólítsa meg és kérdezzen rá, hogy segíthet-e. Tud-e segíteni valamiben? Vagy a megszólítás után közölje, hogy szabad az út előtte – zöld a lámpa vagy mindkét irányból áll a forgalom –, nyugodtan elindulhatnak.

Fontos, hogy mindig jobbról kell megközelíteni a kutyával közlekedő vak embert, és hozzá kell beszélni. Felesleges a kutyához beszélni, annak mutogatni, munka közben a kiképzett négylábú csak a gazdájára hallgat.

Aki autósként, motorosként találkozik átkelőre váró látássérült emberrel és az ő kutyájával, ne dudáljon. A mégoly finom hangjelzés sem mond semmit a vak embernek, se a kutyájának. Húzza le az ablakot, és szólítsa meg a látássérült gyalogost, úgy, hogy számára is nyilvánvaló legyen, hogy hozzá beszélnek. Közölje, hogy ő egy autós, és mindkét irányból szabad előtte az út a túloldalra.

Amikor kutya és gazdája már összeszoktak, többnyire már elég annyi mondani az ebnek, hogy „munkába megyünk” és ő odavezeti a gazdit. Majd vissza. Ellentétben az első generációs GPS-kel, a vakvezető kutya pontosan tudja, hogy az „itt balra” nem azt jelenti, hogy itt és most, falon, kerítésen át, hanem, hogy a következő kereszteződésnél, kapubejárónál, ajtónál kell bekanyarodnia.

Ezzel együtt előfordulhat, hogy a látássérült gyalogos és kutyája eltévednek, segítségre szorulnak. Ilyenkor – aki segíteni tud és akar – a gazdinak magyarázza el, hogy hol vannak és hogyan juthatnak el oda, ahová indultak. Ha a segítőnek módjában áll, kísérje el őket egy darabig úgy, hogy a vak embert a könyökénél érintve kísérje a megfelelő irányba.

Mikor dolgozik egy vakvezető kutya?

A válasz nagyban függ a gazdi életvitelétől. Vannak olyan látássérült emberek, akik naponta dolgozni vagy tanulni járnak, és olyankor mindig velük van a kutyájuk is. Mások kevésbé aktív életet élnek, az ő kutyusaiknak kevesebbet kell dolgozniuk. Az alapítványnál mindig úgy választanak kutyát az igénylőknek, hogy minden tekintetben passzoljanak egymáshoz. Egy elevenebb kutya általában jobban érzi magát egy aktív ember társaságában.

Kívülállóként azonban azt kell figyelni, hogy van-e hám a kutyán vagy nincs. Ha van, akkor a kutya dolgozik., bárhol is van, bármit is csinál. Olyankor nem szabad zavarni, simogatni, étellel kínálni. Azonban, ha a gazdi pórázon vezeti az állatot, akkor ő ugyanolyan kutya, mint bármelyik másik.

A vakvezető kutyák szájkosár és jegy nélkül felszállhatnak a vonatokra, buszokra, villamosokra. Bemehetnek bármelyik üzletbe, étterembe, elkísérhetik a gazdit bárhova, ahová megy. Kiképezték őket arra is, hogy ha felszállnak egy buszra, villamosra, parancsszóra szabad helyet keressenek. Ha nem találnak a jármű közepére vezetik a gazdit, oda, ahol a kerekesszékeseknek és a babakocsiknak kialakított helyet alakították ki.

Aki úgy dönt, átadja a helyét látássérült utastársának, szólítsa meg és közölje ezt vele. Különben a kutya nem biztos, hogy szabad helyként értékeli az átadni kívánt széket.

Ha lehetőség van rá, mindig jobbról és ne a kutya oldaláról kerüljük ki a vak embert és kutyáját. Ha járművel, gépjárművel közlekedünk, lehetőség szerint körültekintően és óvatosan hajtsunk el mellettük. Gyalogosan is. A vakvezető kutyák rendkívül jámborak, senkinek nem kell attól tartania, hogy megugatja, pláne, hogy megtámadják, ha túl közel megy hozzájuk, vagy túl kis oldaltávolságot tart mellettük.

Nem szabad ugyanakkor simogatni, étellel kínálni a vakvezető kutyát. Úgysem fogad el semmit a gazdi engedélye enélkül, viszont zavarja őt a munkában az idegenek kéretlen közeledése. Ugyanez igaz más kutyák érdeklődésére is, legyenek azok akármilyen jámborak is.

F.Gy.A.