Amíg finom vagyok és nőies

  • Az agresszió a nőket sem kíméli, ha volán mögé ülnek.
  • A hölgyeknek ki kell vívniuk tiszteletet maguknak a forgalomban, sőt, egyes hagyományos társadalmakban magát a vezetéshez való jogot is – erre hozták létre a Női Autósok Nemzetközi Napját.
  • Egy nemzetközi felmérés szerint a női vezetők negyedét naponta éri agresszió az utakon, kétharmaduk szerint pedig évről évre nő az erőszak mértéke.

Forrás: 123rf.com

Mitől tart legjobban egy női sofőr? A tolatva parkolástól? Attól, hogy a mellette ülő férfi időnként figyelmezteti, elfelejtett hatosba felkapcsolni és kilométerek óta hármasban köszörüli a motort?

Nem, a nőket ugyanaz zavarja a közúti forgalomban, ami a férfiakat is: az agresszív viselkedés, a nyomulás, a többi közlekedő figyelmen kívül hagyása.

Akadnak kirívó példák. Egy brit férfi sofőrt tíz hónap börtönbüntetésre ítéltek, mert a manchesteri repülőtér közelében üldözőbe vett egy női autóst, megállásra kényszerítette az autópálya közepén, aztán felugrott a nő autójának a motorháztetőjére.

De idehaza is romlik a helyzet. Amióta az alkoholfogyasztás helyébe a drog lépett bizonyos korcsoportokban és társadalmi rétegeknél, a közutakon elképesztő jeleneteket rögzítenek a fedélzeti kamerák. A minap egy kis forgalmú utcában haladtam, szerencsére az útburkolat minősége miatt meglehetősen lassan. Egyszer csak lelépett a járdáról egy fiatalember. Kora délelőtt lévén szokatlan volt, hogy olyan fényes dresszt viselt, mint a táncosok. Sietősen tett néhány lépést, majd hihetetlen mozdulatsor következett: robotszerű, szögletes rángatózás futott végig rajta, mintha keze-lába függetlenedett volna, aztán, mintha mi sem történt volna, ment tovább. Úgy tűnt, hogy fogalma sincs, hol van és mit csinál. De belegondoltam, mi lett volna, ha én vagyok gyalog és a fényes dresszes fiatalember vezeti a gépkocsit.

Egy cseh női magazin az Év Női Autója Világszervezettel (WCOTY) együttműködve, a Női Autósok Nemzetközi Napja kapcsán 1485 női sofőrt kérdezett meg több európai országban – köztük az Egyesült Királyságban is – egy online kérdőív segítségével. A felmérést végzők megdöbbentek azon, hogy a hölgyek 25%-a mondta azt, hogy mindennap „agresszív viselkedéssel találkozik”, amikor volán mögé ül. A válaszadók 69%-a gondolja úgy, hogy az elmúlt években megnőtt az agresszív viselkedés az utakon. A női járművezetők 78%-a pedig „komoly problémának” tartja az utakon tapasztalt agressziót.

A női sofőröket három helyzet aggasztja leginkább, amikor autót vezetnek: az agresszív sofőrök (26%), a baleset (25%) és az állattal való ütközés (21%) lehetősége. Minden kilencedik női vezető tart attól, hogy csökkent látási viszonyok között autót vezessen (11%), minden tizenkettedik fél a vezetés közbeni megcsúszástól (8%).

A közúti forgalomban mások agresszív magatartásának példájaként a női sofőrök leggyakrabban a ráfékezést (17%), egy másik jármű mögötti, féktávolságon belüli tartós haladást (15%), a becsmérlő gesztusokat és a fizikai bántalmazást (13%) említették.

Az agresszív járművezetők elleni intézkedésekkel kapcsolatban a női vezetők négy megoldást részesítenek előnyben. Leggyakrabban a szigorú szankciók mellett állnak ki (32%). Emellett már az autósiskolában ismerteni kellene a leendő járművezetőkkel az agresszív vezetés kockázatait (29%). A női járművezetők harmadik leggyakoribb javaslata egy speciális közlekedéspszichológiai terápiás program elvégzésének kötelezettsége, amelyet a járművezető pszichológiai vizsgálata követ (21%).

A női sofőrök szerint a negyedik intézkedés az agresszív járművezetőkkel szemben a megelőző kampányok szervezése, amelyek a volán mögötti agresszivitás veszélyeire összpontosítanak.

N.V.