Amikor a tízszeresére nő a fékút

  • Közúti tragédiák sorával keményített be a tél az ország útjain.
  • Több balesetben érintett autón még mindig kopott nyári gumi volt.
  • Hogyan vezessünk a havas utakon, hogy élve, épen célba jussunk?

Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

Az első igazi, országszerte havas-jeges utakat hozó hétvégén 95 személyi sérüléses közlekedési baleset történt az ország útjain. Négy balesetben négyen vesztették életüket, 18 súlyos és 73 könnyű sérülésekkel járó balesetet jegyeztek még fel a hétvégi összesítőben – közölte a police.hu.

A halálos kimenetelű balesetek közül háromban nyilvánvalóan szerepe volt a hirtelen és országosan téliessé vált útviszonyoknak, és a nem megfelelően megválasztott sebességnek. De az elsődleges vizsgálatok szerint több súlyos baleset is elkerülhető lett volna, ha a sofőrök felkészítik, jobban felkészítik autójukat a téli közlekedési viszonyokra (például nem kopottas nyári gumival közlekednek a havas, hókásás, néhol jégbordás utakon) és óvatosabban vezettek volna.

Szombat reggel egy 23 éves fiatalember, egy fiatal labdarúgó halt meg, amikor a Ferihegyi úton, azaz a 4-es számú főút XVIII. kerületi kivezető szakaszán tisztázatlan körülmények között autójával letért az úttestről, ami a szó szoros értelmében feltekeredett egy fára. Az autóban a sofőr mellett utazó 24 éves utast életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.

A baleset idején már havazott a fővárosban. A havas csúszós útnak minden jel szerint szerepe volt abban, hogy a fiatal sportoló elveszítette uralmát a jármű felett. Talán soha nem derül már ki, hogy ezen kívül még milyen okok vagy körülmények vezettek a tragédiához. Az elkövető, a baleset idején a járművet vezető sofőr halála miatt a rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja a történteket.

De a Ferihegyi úti tragédiának legalább van túlélője, aki, ha felépül – és bízunk benne, hogy felépül a helyszínről életveszélyes állapotban elszállított fiatalember – elmondhatja, hogy honnan hová tartottak, és beszámolhat olyan körülményekről is, amelyek a balesettel ok-okozati összefüggésben állhattak.

Nem segíthet ugyanakkor már senki a rendőrségnek jelenlegi ismereteink szerint annak a balesetnek a megértésében, ami vasárnap történt a 31-es főúton Tenk és Heves között. Ott egy autó futott le az útról és az árokba csapódva állt meg. Vezetője olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már nem lehetett megmenteni az életét.

Ahogy azét a 17 éves fiúét sem, aki utasként ült be egy vele egykorú barátjával egy 26 éves fiatalember kocsijába. Az 5-ös úton Ócsa térségében autóztak, amikor a kocsi eddig tisztázatlan körülmények között letért az útról, fának csapódott, majd az ütközéstől megpördült és „visszarepült” az úttestre. Az ütközés erejét mutatja, hogy az autó tengelye kiszakadt, kisebb-nagyobb alkatrészeit tíz-métereken keresztül szétszóródva találták meg a helyszínelők.

Korábban is, és azóta is több hasonló baleset történt a haza utakon. Úton keresztbe fordult kamionba rohanó személyautóról, árokba borult, a szembejövőbe csúszott gépkocsikról szóltak, szólnak a hírek, szinte minden nap, amióta a tél kezdi komolyan venni magát.

E lap oldalain többször írtunk már arról, hogy télen vezetni másképp kell, mint az év más időszakaiban. És nemcsak azért, mert hideg van és korábban sötétedik, mint nyáron.

A hidegben a levegő páratartalma és a gépjárművekből származó különböző folyadékok könnyen az útburkolatra fagynak, és akkor is csúszós felületeket, rövid útszakaszokat vagy éppen az autósok életét megkeserítő jégbordákat alakítanak ki, ha éppenséggel nem esik az eső vagy a hó, vagy ami a legrosszabb: ónos eső.

Télen a fentiek miatt rosszabb a gumik tapadása, még a téli gumikkal sem mindig lehet olyan távolságon belül megállni, mint máskor átlagos állapotú nyári gumival. Télen viszont az egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb veszélyforrás az utakon a kapkodás és a kopott nyári gumi, de még az átlagos állapotú is az lehet.

A jeges úton akár a tízszeresére is nőhet a fékút a száraz burkolaton mérthez képest. A havas út látszólag kisebb kihívás, de csak látszólag. Nem egy baleset történt már amiatt, hogy a hó eltakarta a kátyúkat, fagyott vízátfolyásokat vagy hosszabb útszakaszokon elterülő jégfelületet tett láthatatlanná az autósok számára.

Különösen nagy kihívás a sofőrök számára, ha az autó olyan olvadó vizes hóval borított útszakaszra fut rá, ami alatt összefüggő, masszív jég borítja az aszfaltot. Ilyenkor gyakran megtörténik, hogy hiába minden erőfeszítés, képtelenség visszaszerezni az irányítást a jármű felett, mert nem a havon csúszik, hanem a hó (és vele az autó) indul el valamerre az alatta lévő jégpályán. Ilyenkor  sem a lassú fékezés, sem az ellenkormányzás nem használ, mivel nem az autó csúszik, hanem – kis túlzással – maga a hóval borított út, amin addig haladt. Olyan ez a helyzet, mintha egy síelő a lavina közepén próbálna olyan mozdulatokkal talpon maradni, amilyenekkel a középnehéz pályán is nehéz lenne. Egy próbát megér, de szinte semmi esély a sikerre.

Fontos betartani néhány szabályt a sofőröknek ahhoz, hogy hóesésben, havas úton se veszítsék el uralmukat a járművük felett.

Mindenekelőtt hajtsanak lassabban. Folyamatosan induljanak ki abból, hogy a hideg burkolaton jóval nagyobb a fékút, mint megszokták, az autó nehezebben áll meg, viszont a kisebb tapadás miatt könnyebben megcsúszhat intenzív fékezéskor, és hamarabb kitörhet, ha túl nagy erővel lép a sofőr a gázra.

A fentiekből következik, hogy télen célszerű különösen óvatosan bánni a fékkel, a gázzal és a kormánnyal is. Egy hirtelen erős kormánymozdulat életveszélyes lehet a csúszós, havas, pláne a jeges úton. Az idősebb oktatók régebben, amikor még a szervokormányt a legtöbben csak az Autó-motorból ismerték, azt tanácsolták, télen csak lazán, két ujjal fogjuk a kormányt, mert két ujjal nem lehet (vagy legalábbis nem könnyű) olyan hirtelen kormánymozdulatokat tenni, amikkel veszélybe sodorhatja a sofőr magát és utasait.

Indulás előtt, értsd: minden indulás előtt célszerű meggyőződni arról, hogy van-e elegendő üzemanyag, fagyálló-e az ablakmosó, van-e jégkaparó vagy jégoldó spray, működik-e a világítás, az ablakfűtés (ha van) és jó állapotban vannak-e az ablaktörlők gumik. És ha már az ablaktörlő nem bírja a havat, az útról felcsapódó sáros latyakot, időnként célszerű megállni és manuálisan letakarítani az ablakot. Elkerülendő, hogy úgy járjunk, mint az az autós, aki azért gázolt el egy biciklist, akinek ott és akkor történetesen elsőbbsége volt, mert csak maga előtt és ott is csak egy kis területen takarította le a szélvédőjéről a ráfagyott havat.

Tudják! Mindenkit hazavárnak!

F.Gy.A.

 

Bedrogozva 180-nal menekült a rendőrök elől

Börtönbe küldené a Kecskeméti Járási Ügyészség azt a férfit, aki még tavaly szeptemberben barátnőjével és annak kisgyermekével a kocsijában, bedrogozva, más közlekedőket is közvetlenül veszélyeztetve próbált meg elmenekülni a rendőrök elől. Inkább csak a szerencsén és a többiek lélekjelenlétén múlt, hogy nem történt közúti tragédia.

A tiszakécskei rendőrök közvetlenül az után kezdték el követni a férfi autóját, hogy haza indultak. Igazoltatni akarták őket, de a férfi a járőrök jelzése ellenére sem állt meg. Helyette a gázra lépett és olykor 170-180 km/h sebességgel száguldva próbált meg elmenekülni előlük. Eközben többször áttért a baloldali sávba, lassításra, hirtelen lehúzódásra, olykor megállásra kényszerítve az ott közlekedőket.

A filmekbe illő üldözésnek végül egy másik járőrkocsi vetett véget azzal, hogy elállta a menekülő sofőr útját.

Hamar kiderült, miért próbált meg menekülni a férfi. Indulás előtt ecstasyt és dizájner drogot is fogyasztott, majd úgy indultak haza, hogy a barátnője kisgyermekét biztonsági gyermekülés helyett a hátsó ülésre fektetett pótkerékre ültette.

Amikor a rendőrök megállították, a hátsó ülésen volt még egy kevés fogyasztásra váró drog. Azt a sofőr barátnője a melltartójába rejtette, de miután előállították őket, a drog onnan is előkerült.

A Kecskeméti Járási Ügyészség az amúgy büntetett előéletű férfit kábítószer birtoklásával, új pszichotrop anyaggal visszaéléssel és bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntettével vádolja, és a Kecskeméti Járásbíróságra a napokban benyújtott vádiratában egyebek között indítványozta, hogy a bíróság mindezekért ítélje őt végrehajtandó börtönbüntetésre. Barátnőjének bűnpártolásért és kábítószer birtoklásáért kell majd felelnie.

Kérdésünkre, hogy vizsgálták-e a kiskorú veszélyeztetésének lehetőségét, végül is nem normális, hogy egy gyermeket, akit ráadásul egy elfektetett pótkeréken utaztatnak, a megyei főügyészség azt válaszolta: Az eljárás alatt az ügyészség vizsgálta, hogy megvalósult-e a kiskorú veszélyeztetése. Mivel a gyermek nem volt a férfi nevelésére, gondviselőre bízva, a gyermek édesanyja nem volt sem élettársa, sem a felesége, így ez a tényállás nem állapítható meg. Más kérdés, hogy miután magatartásukkal ettől függetlenül ténylegesen a gyermek életét, testi épségét, tettüket miképpen értékeli majd a bíróság. Az ügyészség tapasztalatai szerint az ilyen magatartás általában súlyosító körülményként esik latba az ítélethozatalnál.

Úgy tudjuk a rendőrség a történtek után a gyermek érdekében gyámhatósági eljárást kezdeményezett az ügyben.

F.Gy.A.