Az ámokfutó visszatért!

  • Egy rendőrt elgázolt, két járőrkocsit összetört, majd elmenekült. Három hónappal később fogták el.
  • Egy nő egy számára ismeretlen útvonalon otthona felé tartott, ezért csak a GPS-t figyelte, a táblákat nem.
  • Utóbb azt mondta, látta, hogy egy kereszteződéshez közeledik, de akkor csak a telefonjára figyelt.

A kép illusztráció.

Két közlekedési baleset ügyében is vádat emeltek az ügyészségek a múlt héten. Ha más-más okból is, de mindkét eset akciófilmekbe illő jelenetek sokaságát vonultatta fel. Csak a szerencsén múlt, hogy egyik eset sem követelt emberéleteket.

Az első még 2020 nyarán történt. Augusztus 17-én este Sopronban igazoltatásra megállítottak a helyi járőrök egy A6-os Audit. Annak bosnyák sofőrje azonban egy más nevére kiállított osztrák jogosítvánnyal próbálta igazolni magát. Nem sikerült neki. Azonnal lelepleződött a csalás.

Más okból is gyanús lett a férfi. Megfújattak vele egy szondát, és az ittasságot jelzett. Ám még mielőtt a rendőrök bármit is mondhattak volna ezek után, a 43 éves, Ausztriában élő férfi elhajtott.

Kéklámpa-szirénával üldözőbe vették a rendőrök, akik közben rádión segítséget is kértek, minek következtében rövid időn belül már két járőrkocsi próbálta – előbb csak különböző jelzésekkel jobb belátásra, majd megállásra bírni az ittas sofőrt. Mindhiába.

Sem a rendőrök felszólításával, sem a közlekedési szabályokkal nem törődve, néhol 115 km/h sebességgel száguldva próbált meg egérutat nyerni magának az ittas bosnyák. Ámokfutása közben több autóst is életveszélyes szituációba kergetett, többen csak „satufékezéssel” tudták elkerülni az ütközést vele.

Nem kímélte azonban az ámokfutó a rendőröket sem! Amikor az egyik járőrkocsi melléhajtott, és az anyósülésről az egyik rendőr megpróbálta szép szóval megállásra bírni, egyszerűen a rendőrautónak kormányozta az Audit. Mintha csak egy akciófilmben lennénk. Csattanásig.

Egy ponton aztán a bosnyák sofőrt is utolérte a végzete. Mint közleményében a Központi Nyomozó Főügyészség írta, „egy közlekedési szituációban a gépkocsi megállásra kényszerült, és a rendőrök pedig azonnal körbekerítették”. Úgy tűnt a soproni ámokfutás ezzel vége. De nem így történt.

Két rendőr gyalogosan indult az Audi felé, az ittas sofőr azonban egyszer csak hátramenetbe kapcsolt és nekitolatott a mögötte álló rendőrautónak, majd nagy sebességgel újra menekülőre fogta.  Közben elütött egy, a járműve elé álló rendőrt, aki a motorháztetőre, onnan az útburkolatra esett.

Az elgázolt rendőr nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A járőrkocsikban összesen mintegy kétmillió forint kár keletkezett.

Bár a bosnyák férfinek sikerült elmenekülnie, nem jutott túl messzire. A soproni rendőrök értesítették osztrák kollégáikat, akik Ausztriában elfogták ugyan, de rövid időn belül el is engedték. Ezek után a rendőrgázoló ittas férfi „felszívódott”.

2020. november 23-án fogták el az ellene kiadott elfogató parancs alapján a Sopront Ágfalvával összekötő úton. Állítólag úgy járt ki-be Magyarországra, mintha itt soha semmiféle afférja nem lett volna a rendőrséggel. Elfogása után beismerő vallomást tett.

Hivatalos személy elleni erőszakkal, súlyos testi sértés kísérletével, közúti veszélyeztetéssel, nagyobb kárt okozó rongálással és közokirat-hamisítással vádolja a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség a bosnyák férfit. A Soproni Járásbíróságra benyújtott vádiratokban arra tettek indítványt, hogy a bíróság szabjon ki rá végrehajtandó börtönbüntetést, és határozott időre tiltsa el a járművezetéstől, továbbá utasítsa ki Magyarország területéről.

A másik eset, ami tavaly augusztusban történt a 67-es úton, ugyancsak lehetne egy jelenet egy krimiben, bár inkább komikusnak is mondhatnánk, ha történetesen nem egy szabályosan közlekedő vétlen sofőr sérül meg benne egy másik autós felelőtlensége miatt.

Ha csak az ügyészség által közzétett videót nézzük, az eset már önmagában is elképesztő. Egy autó lassítás nélkül behajt a kereszteződésbe és rommá tör egy másik gépkocsit.

Az autó vezetője az ütközés pillanatáig a telefonját nézte, ezért nem vette észre – mondta később a rendőröknek – a Stop táblát.

Nem telefonált! Állítása szerint nem volt helyismerete, se utasa, aki segíthetett volna neki a tájékozódásban, ezért a telefonján lévő navigáció alapján próbálta megtalálni a szekszárdi otthona felé vezető utat.

Nem hajtott túl gyorsan (ez a felvételen is látszik), észlelte azt is, hogy egy kereszteződéshez közelít, azonban annyira csak a navigációra koncentrált, hogy közben nem figyelte az útmenti közlekedési táblákat, s az „Állj, elsőbbségadás kötelező!” tábla ellenére megállás, sőt fékezés nélkül hajtott rá a főútra, ahol nekiütközött a sértett szabályosan közlekedő személygépkocsijának.

A vétlen jármű az ütközés erejétől egy, a főútra kihajtani szándékozó, azonban a STOP tábla előtt szabályosan megálló busz elejének csapódott. A vétlen sofőr a baleset következtében súlyos, többszörös töréssel járó sérüléseket szenvedett.

Az ügyészség a büntetlen előéletű, felelősségét beismerő vádlottal szemben a Fonyódi Járásbíróságra benyújtott vádiratában pénzbüntetést és járművezetéstől eltiltást indítványozott.

F.Gy.A.