Az anyósülésből okozott balesetet az „alkohol”

  • Ittasan vezetve fának hajtott, mellette ülő élettársának, mindkét lába megbénult.
  • Az anyósülésben utazó részeg férj már maga sem érti miért húzta be a kéziféket.
  • Mind gyakrabban juttatják rendőrkézre a büntetőfékezőket a fedélzeti kamerák.

Forrás: rtl.hu

Maradandó fogyatékosságot okozó ittas járművezetés bűntette miatt a napokban emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség azzal a nővel szemben, aki közel egy éve egy kanyarban fának vezette autóját, és a balesetben a mellette ülő élettársának mind a két lába lebénult.

Egészen pontosan 2020. december 19-én éjjel történt az eset a Bács-Kiskun megyei Mélykút lakott területén. A közvilágítás jól működött, borult időjárásnak megfelelő éjszakai, korlátozott látási viszonyok uralkodtak, az úttest hibátlan aszfaltburkolata száraz volt. Összességében nem voltak a  közlekedést jelentősen akadályozó, korlátozó körülmények.

Már, ha eltekintünk attól a körülménytől, hogy a hölgy ittas volt.

Ezzel, mármint a hölgy ittasságával magyarázza a lefolytatott rendőrségi vizsgálat alapján a vádhatóság, hogy a hölgy egy balra ívelő útkanyarulatban elveszítette uralmát a jármű felett, lesodródott a menetirány szerinti jobb oldali útpadkára, onnan pedig a vízelvezető árkon keresztülhajtva autójával egy fának csapódott, majd a tetejére borulva állt meg.

A baleset következtében a becsatolt biztonsági öve ellenére a nő élettársa nyolc napon túl gyógyuló, valójában hat hónapot meghaladó gyógytartamú többszörös csigolyatörést szenvedett, minek következtében mindkét lába lebénult. Az ittas sofőr is be volt kötve, ő súlyos töréses és zúzódásos sérüléseket szenvedett.

A nő jogosítványát már a helyszínen elvették.

Vádiratában az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést és közúti járművezetéstől eltiltást indítványozott. Bármi lesz is az ítélet, a sors már megbüntette a nőt. Élete hátralévő részét abban a tudatban kell leélnie, hogy őmiatta rokkant meg az élettársa, akiről – feltéve, hogy a tragédia nem szakítja szét őket – élete végéig neki kell gondoskodnia.

Hamarosan vádat emelhet az ügyészség egy másik olyan közlekedési baleset nyomán indult eljárásban is, ahol szintén döntő szerepe volt az ittasságnak. Ez esetben azonban Mr. Alkohol az anyósülésből okozott galibát.

Forrás: police.hu

Augusztus 21-én délután egy kisautó haladt a 62-es úton Dunaújváros irányából Székesfehérvár felé, amikor a sofőrt hirtelen elvesztette uralmát a jármű felett és az árokba hajtott.

Sem az út, sem az időjárási és a látási viszonyok nem magyarázták a balesetet.

Hamar kiderült, hogy a balesetet nem is külső körülmények, de még csak nem is a sofőr valamiféle vezetéstechnikai hibája okozta. A perkátai asszony autója azért vált egyik pillanatról a másikra irányíthatatlanná, mert az anyósülésben ülő ittas férje váratlanul és minden ok nélkül egyszer csak behúzta a kéziféket.

A rendőrség a police.hu-n azt írja: „A sofőr a váratlan fékhatás következtében elvesztette uralmát a jármű felett, az útról lesodródott, majd a vízelvezető árokba csapódott.”

A balesetben az autót vezető hölgy könnyebben megsérült, másnak nem esett baja.

A rendőrök a körülményekre tekintettel a balesetet okozó 28 éves férfit is megszondáztatták. Később beismerte a férfi, hogy ő húzta be a kéziféket és azt mondta, nagyon megbánta amit tett.

Az ügynek ezzel azonban még sincs vége. A rendőrég a napokban vádemelési javaslattal adta át  a férfi ellen a közúti közlekedés biztonsága elleni bűntett elkövetésének gyanújával indult eljárásban keletkezett iratokat az ügyészségnek.

Az eset igazolni látszik a közlekedésbiztonsági szakemberek sokszor hangoztatott véleményét, miszerint fegyelmezetlen és túl laza pórázzal rögzített kutyát és részeg utast lehetőség szerint senki ne ültessen az anyósülésbe!

Még egy eset, amiben nemrég zárta le a rendőrség a nyomozást.

A Budapesti Autósok Közössége oldalán január 12-én tett közzé egy, az M5-n elkövetett büntetőfékezésről készült videót, amit később a rendőrségnek is átadtak.

A felvételen látható, hogy egy kisteherautó négy egymás mögött haladó kamiont előzött mialatt folyamatosan a hátsójában „toporzékolt” egy fehér SUV. Vezetőjét rendkívüli módon felbosszanthatta, hogy a kisteherautó a hosszan tartó előzésével megakadályozta őt abban, hogy kedve szerinti tempóban haladhasson.

Nem valószínű azonban, hogy sürgős dolga lett volna, mert amikor a kisteherautó elhaladt a negyedik kamion mellett is és szabályosan visszatért a külső sávba, a SUV élesen bevágott elő és büntetőfékezéssel torolta meg… Mit is? Hogy a másik is azon az úton merészelt autózni? Hogy létezett?

A SUV-ot, mint utóbb kiderült egy 32 éves kecskeméti férfi vezette. Pechére a mögöttük haladó autó fedélzeti kamerája az eset minden lényeges momentumát rögzítette, és a sofőr a felvételt elküldte a Budapesti Autósok Közösségének, ők pedig az ORFK-val még tavasszal kötött együttműködési megállapodás értelmében azonnal tovább adták azt a rendőrségnek.

A rendőrök a fedélzeti kamera és az autópálya kameráinak a felvételei alapján beazonosították a SUV vezetőjét és közúti veszélyeztetés gyanúsítottjaként hallgatták ki. Kezdeményezték továbbá a vezetői engedélyének a bevonását is.

Egy az iméntihez sok szempontból hasonlítható esetben nemrég a Kecskeméti Járásbíróság – ugyancsak közúti veszélyeztetés bűntette miatt – egy év, végrehajtásában két évre felfüggesztett börtönre ítélte, és másfél évre eltiltott a járművezetéstől egy nőt, aki még 2020. november 11-én reggel akart megfegyelmezni egy, szerinte korábban a belső sávban túl lassan haladó teherautó-vezetőt az M5 autópálya lajosmizsei felhajtójánál.

Egy autó fedélzeti kamerájának felvétele alapján azonosított nő a bíróság előtt elismerte, hogy indokolatlanul fékezett a kisteherautó előtt. Azzal védekezett, hogy ideges volt.

Okkal vetődhet fel a kérdés az olvasóban: Ha ennyire gyengék az idegei, és ha idegességében saját és mások életét és autóját is képes kockára tenni, vajon alkalmas-e egyáltalán a járművezetésre? A közlekedéshez – pláne mostanában, amikor a visszatérő pandémia miatt az emberek frusztráltabbak a szokásosnál is – kell némi önuralom.

Az ilyen és hasonló esetek után azonban a hatóságok jellemzően nem vizsgálják, nem vizsgáltatják, hogy a sofőr személyisége, idegállapota alkalmassá teszi-e egyáltalán a gépjárművezetésre.

Azonban a hölgy esetében – és vélhetően a 32 éves kecskeméti férfi ügyében is – nagy valószínűséggel fogják. Miután a hölgy jogosítványát több mint hat hónapra vonták be, neki majd utánképzésen is részt kell még vennie mielőtt visszakapná a vezetői engedélyét. Ott és akkor pedig elvileg arra is kitérnek az előzetes felmérés során, hogy alkalmas-e a vezetésre.

F.Gy.A.