Az elektromos rásegítés veszélyei!

  • A sebességért rajongó bringások és az idősek körében a legnépszerűbbek az „elektromos kerékpárok”.
  • A pedelecek terjedése új közlekedésbiztonsági kockázattal jár, és nemcsak az idős kerékpározók miatt.
  • Mivel az idén a tél úgy tűnik elmarad, lassan célszerű lesz elkezdeni a kerékpárok tavaszi felkészítését.

Európa-szerte csökkent 2022-ben a kerékpáreladások száma. (2023-as adatok még nem állnak rendelkezésre.) Azonban a köznyelvben elektromos kerékpárnak nevezett (valójában elektromos rásegítésű) biciklik iránti kereslet mindeközben is töretlenül nőtt.

A 2019-20-as Covid világjárvány miatt elrendelt korlátozások máig éreztetik hatásukat a közlekedésben. Csökkent a közösségi közlekedés vonzereje, aki csak tehette, alternatív megoldásokat keresett a tömeg, a zsúfoltság és ez által a fertőzésveszély elkerülése érdekében. Kézenfekvő megoldás volt az autó, annak hiányában a gyaloglás vagy a kerékpározás. Később a magas benzinárak még inkább a kerékpározás irányába terelték a közlekedőket.

Azok jelentős része, akik 2019-ben, ’20-ban kerékpárra váltottak, rövidebb távolságra ma is rendszeresen két keréken közlekedik inkább, és nem autóval vagy közösségi közlekedéssel.

Felmérések szerint az Európai Unióban két vásárlóréteg növeli a keresletet a pedelecek iránt. Egyrészt a sebességet kedvelő, döntően fiatal bringások, az ő köreikben az akár 45 km/h sebességű haladásra is képes „speed pedelecek” hódítanak. Másrészt az idősek.

Sajnálatos, bár nem meglepő módon, a kerékpározás népszerűségével arányosan nőtt a kerékpáros balesetek száma. Az Európai Unióban évente mintegy 2000 kerékpáros veszíti életét közlekedési balesetben. Nálunk a rendőrségtől kapott tájékoztatás szerint a balesetek halálos áldozatainak 11-12 százalékát teszik év évente a kerékpárosok, azaz évente mintegy 60 bringás hal meg balesetben.

Nemrég a Dr. Holló Péter Szakkollégium rendezvényén Hóz Erzsébet, a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet munkatársa egy kutatás eredménye alapján arra a megállapításra jutott, hogy a kerékpárosok jóval több esetben okozó, mint áldozatai az őket érintő közlekedési baleseteknek.

A hivatkozott kutatásban 196 közúti közlekedési baleset aktáját elemezték. A vizsgált esetekben érintett 40 biciklis közül kilenc volt részese és 31 okozója a tragédiának.

Tavaly 14.355 személyi sérüléses közlekedési balesetet regisztrált a rendőrség, ezekből 1487-et okoztak valamilyen formában kerékpárosok. Arról nem áll rendelkezésre statisztikai adatsor, hogy hány esetben szenvedtek halálos, súlyos vagy akárcsak könnyű sérülést is vétlen kerékpárosok közlekedési balesetekben.

A kerékpáros baleseteknek számos oka van. Jellemző a figyelmetlenség – mind a kerékpárosok, mind a balesetben érintett többi közlekedő (döntően az autósok) részéről. Gyakran felvetődik a bringásokkal szemben a közlekedési szabályok nem kellő ismerete és a túlzott magabiztosság „vádja” is.

Holland és német kutatók azonban nemrég arra hívták fel a figyelmet, hogy a pedelecek rohamos elterjedése tovább növelheti a balesetek kockázatát. Hollandiában az elmúlt években már minden negyedik eladott kerékpár pedelec volt, amiket jellemzően idősek, 65 év felettiek vásároltak. Az elektromos rásegítésnek köszönhetően a kerékpáros szempontból amúgy is könnyű terepnek számító holland utakon az idősek többet és szabadabban közlekedhetnek.

Még mielőtt beköszönt a valódi tavasz, fontos alaposan átnézetni a kerékpárját. Amit mindenképpen célszerű megtenni:

  • A kerékpár alapos megtisztítása, különös tekintettel a mozgó elemekre.
  • A fékek átvizsgálása, szükség esetén beállítása, cseréje.
  • A kerék centírózása.
  • A váltó átvizsgálása, beállítása.
  • A csapágyak és a bowdenek ellenőrzése, szükség esetén a cseréjük.
  • A teleszkópok feltöltése kenőanyaggal, illetve beállítása
  • Zsírozás, olajozás szükség szerint.

Ugyanezek elmondhatók Németországról és Belgiumról is. És bár e három ország statisztikái azt mutatják, nem nagyobb a baleset bekövetkezésének a veszélye a pedelec használók esetében, mint a hagyományos kerékpárral közlekedőknél, a balesetek kimenetele azonban igen. Német adatok szerint, ha a kerékpáros pedelec-kel karambolozik kétszer nagyobb az esély, hogy halálos balesetet szenved, mint az elektromos rásegítés nélküli biciklik esetében.

Az okok nyilvánvalók.

Egyfelől: az elektromos kerékpárokat a fennemlített országokban nagy számban használják idős emberek, akiknek a mozgáskoordinációja már nem „a régi” és a testük is sérülékenyebb a fiatalabbakénál. Mindeközben a legegyszerűbb elektromos rásegítésű kerékpárokkal is viszonylag könnyen elérhető a 25 km/h sebesség, főleg dimbes-dombos helyeken a lejtőn lefele haladva. Kell némi gyakorlat ahhoz, hogy egy pedelec-kel közlekedő megszokja, hogy nem kell megizzadnia ahhoz, hogy viszonylag nagy sebességgel haladhasson, és hogy a nagyobb sebességhez nagyobb fékút is társul a kerékpárok esetében is!

Másfelől: a többi közlekedő sincs igazán felkészülve a még a 25 km/h-val közlekedő kerékpárokra sem (főleg, ha azt látják, hogy egy idős ember tekeri a pedáljait), még kevésbé számolnak azzal, hogy ma már egyes kerékpárok akár 45 km/h sebességgel is haladhatnak, és még csak nagyon erőlködnie sem kell annak, aki a nyeregben ül! Emiatt sokan úgy indulnak el, úgy kanyarodnak akkor is, ha egy pedelec közeledik feléjük, mintha az egy hagyományos kerékpár lenne.

Magyarország Európa legnagyobb kerékpárgyártóinak egyike. Ám miközben 2022-ben összességében kevesebb, mint 24.500 kerékpárt értékesítettek a Magyar Kerékpáripari és Kereskedelmi Szövetség adatai szerint, az iparágban működő 680 vállalkozás 6000 alkalmazottja több mint 662.500 biciklit gyártott.

Az elektromos (rásegítésű) kerékpárok nálunk is népszerűek. Gyorsabb ütemű elterjedésüket leginkább az áruk gátolja. 200-300 forinttól indulnak, de a jobbakért 500-600 ezret is elkérnek. A speciális, például a terepre szánt pedelec és a speed pedelec árak pedig már millió forint felett vannak. Sőt, kaphatók 2-3 milliós járgányok is.

Nem olcsó ezeknek a kerékpároknak a szervizelése sem. Egy mindenre kiterjedő átvizsgálás 20-30 ezer forintba is belekerülhet. Azonban a tulajdonosoknak azzal is számolniuk kell – és ez szintén csökkentheti ma még a drága pedelecek iránti keresletet –, hogy még kiépülőben van a szervizhálózat, emiatt nem mindenhol van lehetőség az elektromos kerékpárok szakszerű átvizsgálására.

Az idei téli szezon majdhogynem télmentesen telt, ami érzékelhető volt a téli hónapokban megszokotthoz képest jóval nagyobb kerékpáros forgalmon is. Az enyhe tél ellenére, a tavasz közeledtével lassan érdemes lesz elkezdeni a kerékpárok „tavaszi” átvizsgálását. Ezt bárki elvégezheti maga is, bár egy elektromos rásegítésű vagy egy több százezer forintos hagyományos bicikli esetében jobb ezt a szakemberekre bízni. A legtöbb kerékpárszerviz különböző csomagokat kínál 10 és 50 ezer forint közötti áron.

F.Gy.A.