Az indiai zenés kürthangoktól egy szimbolikus emlékmű negyedszázados jubileumáig

Rövidhírek a közúti közlekedés és közlekedésbiztonság világából – 2. rész

• Indiában a járművekbe épített hangjelző berendezések hamarosan a hagyományos indiai hangszerek hangján szólalhatnak meg (szitár, tabla stb.).
• Az intézkedés célja, hogy csökkenjen a nagyvárosok közúti közlekedésből adódó zajterhelése, és nyugodtabb, élhetőbb környezet valósuljon meg.
• A tervezett szabályozás a megkülönböztető hangjelzéseket adó járműveket is érinti.
• Svédország meglehetősen későn, 1967-ben tért át a jobboldali közlekedésre.
• Az új szabályozás első napján hatalmas káosz alakult ki, ugyanis a többségében még jobbkormányos gépkocsik vezetői közül sokan a megszokottak szerint, az út bal oldalán akartak közlekedni – immár sikertelenül.
• Negyed évszázaddal ezelőtt avatták fel a Közlekedési Balesetek Áldozatainak emlékművét – ismereteink szerint a világon elsőként Budapesten.
• Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság jelképévé vált emlékműnél minden év őszén megemlékeznek a balesetben életüket vesztett személyekről. Idén a megemlékezés idején az emlékművet látványos fényfestéssel díszítették fel.

Indiában hagyományos zene szól majd az autók kürtjeiből?

India közlekedési minisztere, Nitin Gadkari bejelentette, hogy az általa vezetett minisztériumban aláírás előtt áll egy jogszabály, amely lehetővé teszi, hogy a járművekbe épített hangjelző berendezések, kürtök klasszikus, hagyományos indiai hangszerek hangján szólaljanak meg. A magyarázat: a helyenként már-már elviselhetetlen belterületi közlekedési zajok ennek következtében kevésbé lesznek zavaróak, emellett csökkenhet a járművezetői agresszivitás szintje, és további hozadékként a belvárosokban valamelyest javulhat az élet minősége. A miniszter a hangszerek vonatkozásában példaként említette a fuvolát, a bánszurit (ez egy fúvós hangszer), a hegedűt, a harmonikát, a szitárt és a tablát, mint lehetséges opciókat (utóbbi két különböző, eltérő hangszínű dobból álló, főként a hindusztáni zenéknél alkalmazott ütős hangszer). A tervezett szabályozás a hagyományos kürtök mellett a megkülönböztető hangjelzéseket is érinti. Eszerint az indiai mentők, tűzoltók és rendőrségi gépkocsik agresszív, idegesítő sziréna-hangjait hamarosan nyugodtabb, emészthetőbb dallamok válthatják fel, melyek hangosabban szólnak majd a többi járműnél – jelentette be a miniszter. A szokatlan, és vélhetően a világon egyedülálló szabályozás hátterében többek között az áll, hogy a világ legzajosabb települései közül számos nagyvárosnak India ad otthont. A zsúfolt utcákon riksák, autóbuszok, taxik, motorok és magánjárművek vezetői nap, mint nap küzdenek a szűkös helyekért az előre haladás reményében. A kürt – némi túlzással – csaknem olyan fontosnak számít az indiai közlekedésben, mint a gázpedál, vagy a fék. A sofőrök többsége nem csak figyelmeztetésként, a veszélyhelyzetek és a balesetek elkerülése érdekében nyomja rendszeresen a dudát, hanem azért is, hogy saját közlekedésére, jelenlétére felhívja a többi közlekedő figyelmét. Az elv a következő: „dudálj, mert ha nem teszed, soha nem éred el a célodat!”. Az indiai belvárosok utcai zaja az európai fülnek meglehetősen szokatlan, és egy idő után általában elviselhetetlen, mindezek mellett mindenki számára rendkívül egészségtelen! Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) álláspontja szerint a folyamatos zajterhelés halláskárosodáshoz, szív- és érrendszeri problémákhoz, kognitív zavarokhoz, stresszhez és depresszióhoz vezethet, továbbá akár évekkel is megrövidítheti az emberi életet.

Felmerülhet a kérdés, hogy a szabályozás bevezetését követően az indiai utakon megjelenő „hagyományos” zenék kavalkádja vajon tényleg nyugodtabbá, kellemesebbé teszi-e a közlekedést? Mi történne például akkor, ha a képen látható minden egyes járműből egyidejűleg más-más indiai zene szólalna meg?

Svédország legnagyobb közlekedési logisztikai eseménye

Svédország meglehetősen későn, 1967. szeptember 3-án tért át a jobb oldali közlekedésre, addig a járműveknek az ősi európai gyakorlatnak megfelelően a menetirány szerinti baloldalon kellett közlekedniük. Bár a változtatás szükségessége már jóval korábban, többször is felmerült, az 50-es évek közepén a jobb oldali közlekedést előíró jogszabály tervezete mégsem ment át a népakaraton. Mindez annak ellenére történt, hogy a szomszédos skandináv országokban, azaz Norvégiában, Dániában és Finnországban már a „jobbra hajts!” volt az irányadó szabály.  A svéd átmenet nem zajlott problémamentesen, ahogy ez a képen is látható, és emiatt aznap (valamint helyenként a következő napokban is) rengetegen elkéstek a munkahelyükről.

Bár a közúti közlekedés jellegét alapjaiban megváltoztató módosítás műszaki-technikai előkészítése kifogástalan volt, és az átállás megkönnyítése érdekében a városokban aznap hajnalban a forgalmat néhány órára le is állították, ennek ellenére soha nem látott torlódások alakultak ki. A forgalmi dugókról alapvetően maguk a járművezetők tehettek. Bebizonyosodott, hogy az emberek egy részének olykor nagyon nehéz változtatni a bevált évtizedes szokásokon, a kialakult gyakorlaton – még ha az viszonylag egyszerűnek tűnik is. 1967-ben a svéd autósok mintegy 90%-a még jobbkormányos gépkocsival közlekedett, és nagy részük az új szabály hatályba lépésekor is a korábbiaknak megfelelően, az út bal oldalán szándékozott haladni – immár sikertelenül! Érdekesség, hogy a hatalmas káosz ellenére –  vagy éppen amiatt  – a bevezetést követő első időszakban csökkent a közúti balesetek száma. Az első nap országszerte mindössze 157 balesetet jelentettek a hatóságok felé (máskor ennek a két-háromszorosa is előfordult), és ezek döntő többsége is koccanásos, anyagi káros volt, súlyos kimenetelű elvétve, halálos pedig egyáltalán nem fordult elő. 1967. szeptember 3. Svédország közúti közlekedésének legnagyobb logisztikai eseményeként, és egyben káoszaként vonult be a történelembe!

Egy emlékmű negyed évszázada

Huszonöt évvel ezelőtt Budapesten, az óbudai Flórián téren – ismereteink szerint a világon elsőként – felállításra került egy emlékmű, mely a közúti balesetek áldozatainak állít emléket. Az emlékmű közadakozásból, az akkor négyéves ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság szervező és irányító munkája mellett valósult meg. A Közlekedési Balesetek Áldozatainak Emlékműve Mihály Gábor szobrászművész alkotása, mészkő és réz felhasználásával. A maga nemében egyedülálló, hat méter magas műalkotást Göncz Árpád köztársasági elnök jelenlétében 1996. június 17-én avatták fel. Az emlékmű két részből áll. A talapzaton álló női alak („Szárnyas Angyal”) feltartott jobb kezének mutatóujja mementóként figyelmeztet a közúti balesetek, sérülések és halálozások reális veszélyére, míg a talapzat tövénél álló felismerhetetlen autóroncs egy már bekövetkezett tragédiát jelképez. Az emlékmű oldalán a hazai utakon életüket vesztett személyek száma található éves bontásban, 1996-tól napjainkig. Halottak Napja környékén az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság minden egyes évben megemlékezést tartott a Közlekedési Balesetek Áldozatainak Emlékművénél, mely felavatása óta a szervezet jelképévé, logójának fő elemévé vált. Idén a megemlékezésre október 29-én 18 órakor került sor, amikor több órára fényfestéssel látványos, színes fényekbe borult az emlékmű. A szervezők emlékműsorral és mécsesgyújtással tisztelegtek a közlekedési balesetben elhunytak emléke előtt, továbbá megemlékeztek azokról a rendőrökről is, akik szolgálatteljesítés közben, közlekedési balesetben veszítették életüket.

A Közlekedési Balesetek Áldozatainak Emlékművénél tartott megemlékezések minden alkalommal lehetőséget teremtenek arra, hogy felhívják a közlekedők figyelmét a közúti közlekedés kockázataira, a szabályszegések valós következményeire, hiszen egy látszólag apró – vagy inkább annak vélt – hiba könnyen emberi tragédiák forrása lehet. Mint ahogy azt 2020-ban 460 elvesztett élet tanúsítja!

G.I.