Balesetmegelőzési kampányt indított az iskolákban a MÁV

  • Már nemcsak a gyerekek babrálják a telefonjukat a vasúti átjárókban!
  • Ahol egy pillanatnyi figyelmetlenség akár az ember életébe is kerülhet.
  • A fizika órákon is tanítják majd, pontosan miért veszélyesek az útátjárók.

Sipos Imre, az Oktatási Hivatal elnökhelyettese (Forrás: mavcsoport.hu)

Közös balesetmegelőzési kampányt indított a MÁV és az Oktatási Hivatal miután az utóbbi hetekben több tragikus baleset történt útátjárókban és a vasút üzemi területén, ahová elvileg idegeneknek be se lenne szabad lépni. Két tinédzser tragikus halálát okozta és még kettő szenvedett életveszélyes sérüléseket figyelmetlenségük miatt pár hát leforgása alatt. [A tragédiákról itt írtunk.]

Körültekintés nélkül, fülhallgatón hangos zenét hallgatva vagy éppen a telefonjukat nyomkodva léptek a sínekre, anélkül, hogy körülnéztek volna. Felmásztak az üzemi területen várakozó szerelvényre, ahol áramütés érte őket.

Az új tanév kezdetével a vasúttársaság az Oktatási Hivatallal ezért kezdett közös balesetmegelőző kampányba a fiatalokat érintő vasúti baleseteket megelőzése érdekében.

A MÁV és az Oktatási Hivatal szeptember 10-i közös budapesti tájékoztatóján elhangzott: Az idén – szeptember 10-ig – már 56 baleset történt vasúti átjáróban országszerte. 14-gyel több, mint az elmúlt év azonos időszakában.

A figyelmetlenség, a KRESZ előírásainak a semmibe vétele miatt országszerte 90 esetben gázolt embert a vonat, közülük 11-et útátjáróban. (2023 azonos időszakában 16 gázolás történt.)

Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója (Forrás: mavcsoport.hu)

Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója a vasúti pályán és az útátjárókban történt balesetek jellemző okairól szólva elmondta: „Napjainkban egyre többet foglalkozunk a mobiltelefonunkkal, egyre többet használunk fülhallgatót és ez nem csak a tinédzserekre jellemző, hanem ránk felnőttekre is”.

A figyelmetlenség vasúti útátjárókban könnyen tragédiába torkollhat, tette hozzá. A tapasztalatok azt mutatják, nemcsak a fiatalok, a gyerekek, a felnőttek is, rosszul mérik fel a közeledő vonatok sebességét és távolságát. Nemcsak a gépjárművezetők, minden közlekedő, a gyalogosok is. Ezért történik annyi baleset.

Amikor a mozdonyvezető meglátja, hogy valaki a síneken van, már késő!

„Minden egyes vonat vezetőállásán ül egy mozdonyvezető kollégánk, kolléganőnk, akik munkájukat végzik, édesanyák, édesapák, akik a testi épségükkel, de akár az életükkel is fizethetnek mások hibája miatt egy vasúti átjárón áthaladva”, mutatott rá a MÁV vezérigazgatója, aki arra kérte a közlekedőket, mindenki nézzenek alaposan körül mielőtt a sínekre lép. Ott ugyanis a pillanatnyi figyelmetlenség is az életükbe kerülhet.

Hegyi Zsolt hozzátette: A MÁV azért kezdeményezett együttműködést az Oktatási Hivatallal, hogy minél több diákhoz eljuthassanak legfontosabb vasútbiztonsági üzeneteik. Céljuk a fiatalok edukálása, és ez által az őket ért vasúti balesetek számának csökkentése.

Sipos Imre, az Oktatási Hivatal elnökhelyettese azt mondta:

„Amikor a MÁV azzal keresett meg minket, hogy készült három vasútbiztonsági videó, amelyeket hasznos lenne eljuttatni az oktatási intézményekbe, nem volt kérdés, hogy ebben partnerek leszünk. MI is nagyon fontosnak tartjuk a gyermekek és a fiatalok edukálását ezen a területen is.”

A fékút, az áramütés és az elsodrás témakörét feldolgozó három filmet már elhelyezték a Nemzeti Köznevelési Portál médiatárában, mondta. Amikor a fizika órákon a gyerekek a kapcsolódó témákról tanulnak, a tanáraiknak lehetőségük lesz levetítetni a MÁV filmjeit és ezzel azokon keresztül is bemutatni, amiket az órákon tanultak, hogyan működnek a gyakorlatban és milyen hatásuk lehet.

„A későbbiekben is a MÁV rendelkezésére állunk hasonló kezdeményezésekben, hiszen mi is fontosnak tartjuk tanulóink, gyermekeink, pedagógusaink biztonságát”, tette hozzá Sipos Imre.

A MÁV Härtlein Károly, a BME Fizikai Intézet mesteroktatója közreműködésével SÍN-TÉR címmel balesetmegelőzési célú ismeretterjesztő kisfilmjeiben a szabálykövető közlekedés fontosságára hívják fel a figyelmet. A sorozat három epizódjának témáit a vasúton legjellemzőbb, tragikus kimenetelű vagy súlyos sérülésekkel járó balesetek adták.

Ezek a vasúti szerelvények

fékútja,

az úgynevezett

elsodrási határ

és az áramütés veszélyei.

A filmek minden korosztály számára közérthetően, látványosan, a fizika törvényszerűségeivel alátámasztva mutatják be a szóban forgó vasúti a balesetek okait.

Az ismeretterjesztő filmsorozat epizódjait a pedagógusok elérhetik a Nemzeti Köznevelési Portál oldalán.

Annak érdekében, hogy a témában készült SíN-TÉR epizódjai minél több diákhoz eljuthassanak, a vasúttársaság több mint 2800 iskolához eljuttathatta a legfontosabb vasútbiztonsági szabályokat, valamint Molnár Péter mozdonyvezető videóüzenetét.

Molnár Péter, a MÁV-START mozdonyvezetője (Forrás: mavcsoport.hu)

Molnár Péter, a MÁV-START mozdonyvezetője szerint ugyanis „Egy gázolásnak minimum két elszenvedője van. Az egyik az áldozat, a másik, akiről általában kevesebb szó esik, még csak említést sem tesznek, a mozdonyvezető.

„Számunkra rendkívül megterhelő és negatív élmény, amikor egy baleset megtörténik. Csak a szerencsének tudhatjuk be, ha a közút-vasút találkozásánál az ütközés éppen nem egy kamionnal történik. Történt olyan baleset, amely sajnos a mozdonyvezető kollégánk halálával végződött. Ők csak elmentek dolgozni, de onnan már nem térhettek haza. Nagyon nehéz egy ilyen eset után leszállni a mozdonyról, odamenni, és megnézni, hogy mi történt. Felejthetetlen csattanások, szagok, illetve felejthetetlen momentumok, amelyeket soha nem lehet kitörölni az emlékezetünkből”, mondta.

Molnár hangsúlyozta, hogy a vonatvezetők gyakorlatilag semmit nem tehetnek a baleset elkerülése érdekében, amikor valaki csak tíz-méterekkel a mozdony előtt az útátjáróba hajt, illetve gyalogol.

Hangjelzést adnak, vészfékeznek és reménykednek, hogy a közúton haladóknak még lesz idejük elhagyni a síneket.

„Nekünk is van családunk, nekünk is vannak szeretteink. Nagyon nehéz egy baleset után hazamenni, hiszen ekkor kezdődik el az események feldolgozása. De nekünk ez a hivatásunk, nekünk mihamarabb vissza kell állnunk a munkába.”

A tájékoztatón a vasúttársaság ismét és nyomatékosan arra kérte a közlekedőket, tartsák be az út-vasút kereszteződésekre vonatkozó KRESZ szabályokat és legyenek sokkal körültekintőbbek, mint máshol. A vasút üzemi területére pedig ne lépjenek be, mert ott könnyen súlyos balesetet szenvedhetnek. Kérték, hogy erre a szülők, gondviselők, a pedagógusok nyomatékosan hívják fel a fiatalok, a gyermekek figyelmét is.

F.Gy.A.