„Bocsánat, nem tudok fékezni!”
- Sok gyerek kap ajándékba elektromos és hagyományos rollert, görkorcsolyát és hasonlókat. De ki tanítja meg őket a használatukra?
- Majdnem tragédiával végződött, amikor a görkorcsolyás lány nem tudott megállni az út szélén.
- A fejvédő sisak használata nem mindenhol kötelező, de erősen ajánlott és nemcsak a gyerekeknek.
A felvételt a Budapesti Autósok Közösségének egyik olvasója juttatta el a szerkesztőségbe, azt április 21-én tették közzé. Mi figyelemfelhívás gyanánt osztjuk meg abban a reményben, hogy a YouTube-on is elérhető videót három nap alatt megtekintő közel 90 ezer érdeklődő között vannak gyerekek, kisebb és nagyobb iskolások és szülők, akik szeretnék, hogy a gyermekük ne járjon úgy vagy még rosszabbul, mint a felvételen látható lány.
Nem törvényszerű, hogy az történjen, ami történt. Végződhetett volna rosszabbul is az eset.
Akik rendszeresen közlekednek a XVI. kerületi Rákosi úton láttak már ott nagyobb forgalmat is, és találkozhattak a felvételt készítő autósnál gyorsabban haladó járművekkel is. A görkorcsolyás lány szerencséjére a felvétel készítője lendületesen hajtott, de nem száguldott és figyelt. Nem mellesleg a reflexeivel sem volt semmi baj.
Nem sokon múlt a tragédia. A felvétel tanúsága szerint a főút felé lejtő utcában hirtelen, szinte a semmiből gurult-esett az autó elé – ahogy a felvétel készítője fogalmazott: az autója elé teleportálódott – a görkorcsolyás szinte a semmiből. Szerencséjére a sofőr nemcsak fékezett, a kormányt is félrerántotta, alighanem ennek köszönheti a lány az életét.
Az „intenzív sebességcsökkentés” és a kitérőmanőver együttes hatására, valamint, hogy a szemből érkező sem száguldott és azonnal fékezett, majd a biztonság kedvéért vészvillogóval blokkolta a saját sávját, nehogy valakinek mögüle előzni támadjon kedve, sikerült elkerülni a tragédiát.
A kamerás autó vezetője kiugrott a volán mögül. „Nem sérültem meg”, derült ki a lány első szavaiból, majd a felvételen látszik is, ahogy a lány feltápászkodik és vélhetően a sokk miatt kissé bizonytalanul elkezdi összeszedni magát és a holmijait, majd mintha mi sem történt volna, elindul a járda felé, aztán azon tovább, ahová eredetileg tartott.
„Bocsának, nem tudok fékezni!”, mondta a sofőrnek, aztán felment a járdára és folytatta az útját a járdán, görkorcsolyával, mintha mi sem történt volna.
Miután kis híján áthajtott rajta egy autó, vajon hirtelen megtanult fékezni? Vagy – és ez látszik a valószínűbbnek – ott és akkor fel sem fogta, hogy másodpercnyire volt a haláltól? Ha picit lassabban reagál a sofőr, ha csak egy kevéssel gyengébben fog a fékje, ha csak egy kicsit megcsúsznak a gumijai, ha csak egy kicsit is gyorsabban hajt, szerencsésnek mondhatta volna magát a görkorcsolyás lány, ha csak a baleseti sebészeten köt ki.
Még bő másfél hónap van a nyári szünetig, amikor majd, mint rendesen, szertelen gyerekek sokasága lepi majd el az utakat (is), görkorcsolyával, gördeszkával, hagyományos és elektromos rollerrel és persze kerékpárral, és más új típusú úgynevezett mikromobilitási eszközökkel. Sokan kapnak ilyen eszközöket ajándékba a jó bizonyítványért, névnapra, születésnapra, karácsonyra, ám sajnálatos módon csak kevesen vannak, akik meg is tanulják kezelni azokat még mielőtt közlekedési eszközként használnák őket.
Az interneten nem egy szolgáltató hirdeti, hogy bárkit megtanít görkorcsolyázni – gyerekeket, felnőtteket egyaránt. Ahogy minden más közlekedési, avagy közlekedésre is használható eszközzel is lehetőség van megtanulni közlekedni, gyakorolni az egyre szaporodó parkokban, KRESZ-parkokban, de akár egy bevásárlóközpont parkolójának néptelen szegletében vagy egy gyér forgalmú utcában is akár.
Sok minden megnézhető és akár meg is tanulható az internetre feltöltött tartalmakból, videókból. Ám más dolog látni, hogy mit kell csinálni, ha hirtelen meg kell állni egy kerékpárral, rollerrel vagy görkorcsolyával, és megint más stresszhelyzetben végrehajtani az adott manővert. Ahhoz ugyanis gyakorolni kell azokat a manővereket.
Nemcsak a gyerekek felelőssége, hogy ne menjenek ki olyan járművel, vagy járműként is használatos bármivel az útra, de még az út menti járdára sem, amit nem tudnak kezelni. Legfőképpen, amivel nem tudnak szükség esetén a lehető legrövidebb időn belül megállni.
Fontos, hogy a kerékpár és a nagyobb elektromos rollerek kivételével más közlekedésre is használatos sporteszközzel senki ne hajtson ki a forgalomba.
Minden más közterületen is csak olyan eszközökkel közlekedjenek, amelyek biztonságos kezelését elsajátították. Ez a kerékpárra is igaz. Nem elég megülni a biciklit és tekerni. A kerékpár ugyanis a rollerrel, a görkorcsolyával ellentétben jármű, ezért vonatkoznak rá (és vezetőjére) a KRESZ szabályai.
Mindemellett fontos az egyéni védelem. Magyarországon csak a lakott területen kívül és 40 km/h feletti sebesség felett közlekedő kerékpárosnak kötelező a bukósisak használata. Lakott területen belül még a gyerekeknek sem. Ez azonban nem jelenti azt, hogy „akkor nem is kell viselni”. Erősen javallott, már csak azért is, mert a kerékpáros balesetek áldozatainak többsége fejsérüléssel kerül kórházba vagy baleseti ügyeletre.
Bármennyire is vagány dolog görkorival menni a hétvégi bulira és bármennyire is „nem menő” a sisak (amúgy egyes fiatalok körében végzett nem reprezentatív felmérések szerint lehet menő, ha olyan a sisak), fontosabb, hogy ép bőrrel odaérjen a gyerek, majd később haza. Nem mellesleg, a buli alatt a görkorcsolyát is tenni kell valahova – általában a hozzá való hátizsákba. Abban pedig egy egyszerű fejvédő sisak is elfér mellette, önmagában tehát az nem lehet indok, hogy „azért nem vettem fel sisakot, mert nem tudtam volna hová tenni”.
F.Gy.A.