Büntetőfékezés: Jog és pszichológia II. rész
- Mit tekint büntetőfelezésnek a bírói gyakorlat?
- Meddig terjed a büntetőfékező jogi felelőssége?
- Ki a felelős, ha a megbüntetett balesetet okoz?
- Mik a közúti agresszió legjellemzőbb ismert okai?
„Kiugrott az útra egy állat, ezért fékeztem!”, „Láttam valamit az út szélén.…”, „Túl gyorsan jött a mögöttem haladó, ezért rohant belém…”, „Nem fékeztem, nem tudom mit látott a mögöttem haladó… Talán, hogy a napsugarak csillantak meg a féklámpán, azt láthatta, mást nem tudok elképzelni”.
Ilyen és hasonló magyarázatok tucatjait hallgatták, hallgatják végig a rendőrök, majd az ügyészek és a bírók azokban az ügyekben, amelyekben közúti veszélyeztetésért állítanak bíróság elé másokat gyakran minden ok nélkül leckéztető, veszélybe sodró közlekedőket.
Dr. Molnár Orsolya közlekedési, közlekedési igazgatási szakjogász, bírósági fogalmazó nemrég hiánypótló tanulmányt tett közzé a Magyar Bírói Egyesület honlapján A büntetőfékezés büntetőjogi és pszichológiai aspektusának bemutatása a bírói gyakorlaton keresztül címmel. Tanulmányában több esetet is felidéz, amikor a büntetőfékezés minősítését a körülmények megváltoztatták. Ha a megleckéztetni szándékozott személy rendőr, halmazatban a hivatalos személy elleni erőszak is megjelenik az ítéletben súlyosító tényezőként. De jelentős befolyásoló tényező lehet az ittasság, a bódult állapot, vagy akár még a jelentős mértékű sebességtúllépés is akár.
Ahogy a hivatali visszaélés is, ha az elkövető rendőrként érzi felhatalmazva magát arra, hogy büntetőfékezéssel, leszorítással vagy más erőszakos közúti cselekedettel „neveljen meg” másokat az utakon. Mint tette az a rendőr is, aki Győr-Moson-Sopron vármegyében egy autóst kényszerített vészfékezésre. A sofőr mellett történetesen a felesége ült az autóban.
Dr. Molnár Orsolya azonban arra is felhívja a figyelmet tanulmányában, hogy a bíróságok a közúti kakaskodást sem tolerálják. Példaként felidézett egy esetet, amelyben az előző jármű erős fékezésre kényszerítette a megelőzött jármű vezetőjét, aki ezt fény és hangjelzéssel (szabálytalanul) szóvá is tette. Ezzel azonban magára vonta az előtte haladó jármű vezetőjének a haragját, aki megint csak a fékre lépett.
A sértett erre előzésbe kezdett, közben azonban addigi leckéztetője kissé ráhúzta a kormányt. Nem ütköztek, az előzés befejezését követően azonban a korábban kétszer is büntetőfékezés sértettjévé vált sofőr félig keresztben állt meg az úton, megállásra kényszerítette ezzel addigi leckéztetőjét. Kiszállt és felindultan elindult a másik autó felé. Annak vezetője azonban nem várta meg, hogy az affér tettlegességbe forduljon és elhajtott, és eközben elsodorta a sofőrt, aki revansot akart venni a korábban történtekért.
Később a kétszeres büntetőfékező azzal védekezett, hogy védelemből tette, amit tett, de a bíróság szerint az előzmények fényében ő nem volt, nem is lehetett jogos védelmi helyzetben. Így nemcsak, hogy nem menthető, amit tett, még segítségnyújtás elmulasztásáért is felelnie kellett.
Az ilyen és hasonló esetek pszichológiáját vizsgálva dr. Molnár Orsolya két tényezőt emelt ki: az öntörvényűséget és az agressziót. Jellemzően ezek vezetnek a büntetőfékezéshez és más közúti veszélyeztetéshez.
„Az agressziónak lényegi elemét képezi a szándékosság, amely nem feltétlenül tehető azonossá a sérelem vagy a kár tudatos előidézésével”, írja. Azonban a szerző arra is rámutat, a szándékosság megítélése korántsem egyszerű. Szükséges hozzá az érintett személy és az adott körülmények mélyreható ismerete, és még ekkor sem tisztázható több esetben maradéktalanul.
A pszichológusok számtalan esetben tapasztalják, hogy maga az agresszor sem tud utólag magyarázatot adni a viselkedésére, maga sem érti, hogy az adott helyzetben miért reagált úgy, ahogy tette. Van, amikor az agresszor arra haragszik (hogy okkal, ok nélkül) akit később célba vesz, akinek kellemetlenséget okoz. Máskor az áldozata csupán rosszkor volt rossz helyen, ezért kellett elszenvedni mindazt, amit az agresszor, valójában valaki másnak szánt. Annak, aki korábban felbosszantotta.
Vannak persze extrém esetek is. Az Egyesült Államokban komoly médianyilvánosságot kapott az az eset is, amikor egy amerikai diák csak azért lőtte le az előtte haladó jármű vezetőjét, mert nem tudott elé besorolni.
Nálunk azért ennél jobb a helyzet. Előfordult, hogy egy sofőr azért büntetőfékezett, mert sietett és a másik autós nem tért ki az útjából. Az, hogy nem is tudott, számára mellékes volt. Arra pedig nem tudott magyarázatot adni: ha sietett, az előzés után miért a fékre lépett, miért nem hajtott tovább?
Nem a büntetőfékezés az egyetlen megnyilvánulása a közlekedést is átható agressziónak. Gyakoriak nálunk is az útról való leszorítások, az agresszív követések (tapadások), a fenyegető dudaszó és villogtatás vagy éppen, amikor túl lassú haladással, illetve a zöldnél el nem indulással bünteti valaki a mögötte álló(ka)t.
Ezeket nevezet a szakirodalom együtt közúti dühöngésnek (road rage), amit sok országban bűncselekménynek minősítenek is büntetnek is, még ha konkréten nem is nevesítik azokat a büntetőjogban. Romániában például 2022 óta szerepel a KRESZ-ben az agresszív vezetés fogalma, amit ott a másik jármű veszélyese megközelítését, indokolatlan fékezéssel vagy más módon való megfélemlítéssel jelenti.
A közúti agresszió mögött a legtöbbször nem közlekedési afférok állnak. Azok már csak az utolsó cseppek a pohárban. Ürügyek vagy következmények. Ezért is lenne fontos, ha mindenki önvizsgálatot tartana mielőtt a volán mögé ül, hogy mennyire alkalmas a vezetésre.
Dr. Molnár Orsolya tanulmánya végén arra figyelmeztet:
„Ha figyelembe vesszük az elmúlt évek történéseit és az azok következtében megtapasztalt változásokat, nem csoda, ha hamarabb elveszítjük a kontrollt és nyilvánulunk meg agresszívan egy-egy olyan helyzetben, amiben korábban nyugalmi állapotban maradtunk. A koronavírus, a háború, az infláció következtében fellépő bizonytalanság miatt több ember érezheti úgy, hogy kicsúszott a lába alól a talaj és az emiatt érzett frusztráltságtól vezérelve nyilvánul meg durvábban akár a közlekedésben is.”
F.Gy.A.