Fékezés nélkül

Esélye sem volt az utasoknak túlélni azt a két balesetet, amelyekben az M4-en, egy másik…

Tudta Ön, hogy…?

A Polgári Törvénykönyv veszélyes üzemekre vonatkozó rendelkezését kell alkalmazni a vadkárok elszámolásakor.
shutterstock

Van, ahol lecsukják a gyorshajtókat és van, ahol elveszik a kocsijukat

Komolyan gondolhatja bárki is, hogy nálunk még sokáig megúszható a gyorshajtás maximum 300 ezer forint…
shutterstock

A gyors megállás trükkje

A recept: jó abroncsok, jó fékek, jó üléspozíció.

Ezt (sajnos) nem a brit tudósok fedezték fel

A COVID 19-cel egyidejűleg úgy tűnik, hogy egy másik igen veszélyes vírus is felütötte a…

Segítsük egymást! Apró, de életmentő fortélyok

Többször írtunk már olyan forgalmi helyzetekről, amelyek szereplői, adott esetben főszereplői a gyalogosok, mégsem csupán…

Nemcsak az idősek tévednek el az autópályák felhajtóin!

Egy vizsgálat szerint alaptalanul támadták az influenszerek az időseket, amiért rendszeresen szembe mennek az autópályán…

Másfélszer annyi járművet ellenőriztek, mint korábban

Megfelelő karbantartással akár 40-60 százalékkal is csökkenthető a hagyományos motorral hajtott járművek károsanyag-kibocsátása.

Német tempolimit-vita: mire bevezetik, elavul?

Koalíciós feszültség van Berlinben az autópályák általános sebességkorlátozása ügyében.

Kilenc hónap alatt 59-cel több halott az utakon

Megdöbbentően sok halálos baleset történt az év első kilenc hónapjában, volt, hogy öten-nyolcan vesztették életüket…