Csak óvatosan a gázzal!
- Az esztendő első negyedévében 36-tal kevesebb halálos áldozatot követeltek a közutak, mint tavaly ilyenkor
- A KRESZ szabályok a koronavírus ellenére is érvényben vannak
- A kisebb forgalom nem indokolhatja a gyorshajtást, sem más szabálysértést
Már korábban megosztottuk olvasóinkkal azt az örvendetes adatot, miszerint az első negyedévben 36-tal kevesebb halálos áldozatot követelt hazánkban a közúti közlekedés, mint az elmúlt esztendő hasonló időszakában. Normál körülmények között a szakemberek minden bizonnyal nagy erőkkel próbálnák felderíteni a csökkenés hátterében meghúzódó okokat, hiszen, ha találnak valamiféle okos magyarázatot, akkor azt a jövő érdekében érdemes népszerűsíteni. Csakhogy ez a most regisztrált csökkenés akár félre is vezetheti a kutatókat. Egyfelől, mert az év első két hónapja soha nem a legnagyobb forgalmat mutatja, másfelől pedig jött a soha el nem felejthető március, amikor a vírus terjedése kapcsán meghozott korlátozó intézkedések tovább csökkentették a közúti forgalmat. Az a tény azonban, hogy 36-tal kevesebb áldozatot követelt a közúti közlekedés, mégiscsak örömteli tény marad, hiszen más esetben azt mondanánk, hogy ez az év jól, sokkal jobban kezdődött, mint a korábbiak.
Maradjon is így – tehetnénk hozzá, ám, hogy valóban így maradjon, ahhoz sok feltételnek kell teljesülnie. Mert, ahogy látjuk azért ebben a lelassult világunkban is akadnak olyanok, akik úgy gondolják: a forgalom ugyan ritkább lett és lelassult, itt az ideje, hogy ők viszont felgyorsuljanak. Józan ésszel elég nehéz magyarázatot találni arra, hogy hova a nagy rohanás, aminek aztán az árok, az út menti erdőség és nem ritkán az értelmetlen halál a vége.
A minap, amikor a hozzám hasonló szépkorúaknak fenntartott bevásárlási időszakban ellátogattam a közeli élelmiszeráruházba, kis híján a parkolóban akadtam össze két fiatalemberrel, akik jókedvűen autózgattak úgy 60-80 km/órás sebességgel, természetesen figyelmen kívül hagyva a parkolóban is érvényes KRESZ szabályokat. És ezzel el is érkeztem a központi kérdéshez, a közlekedési szabályok betartásához. Mert hiába vélik úgy sokan, hogy a kisebb forgalom mindenkit feljogosít a KRESZ előírásainak figyelmen kívül hagyására, elsősorban a gyorshajtásra, elárulom, hogy súlyos tévedésben vannak. Én legalábbis nem olvastam a mostanában megjelent Magyar Közlönyök egyik számában sem arról, hogy a járványra való tekintettel kormány döntött volna a hatályos KRESZ felfüggesztéséről vagy az abban lévő szabályok enyhítéséről. Talán éppen azért nem született ilyen döntés, mert közös érdekünk, hogy legalább ezen a téren kíméljük meg az egészségügyi ellátást. Éppen ezért a szabályok áthágása helyett mindenkinek azt tanácsolnám, hogy üres óráiban frissítse fel a közlekedési ismereteit, amelyre megannyi lehetőség van az interneten.
Pontosan tudom, hogy a többhetes viszonylagos bezártság, a végre beköszönt igazi tavasz és a nagyon régen látott üzemanyagárak kombója nagy csáberőt jelent az autózáshoz. Ráadásul hamarosan húsvétot is ünnepelni fogunk, amikor a rendőrség általában „Józan húsvét” címmel szokott akciókat tartani. Hogy ez a húsvét miként alakul majd, ma még nem tudni, de üdvös lenne, ha mindenki józan maradna, a szó összes értelmében.
Mert, ahogy kollégám szokta írásai végén jelezni: mindenkit hazavárnak!
Ja, és hogy mindenki számára világos legyen: a KRESZ szabályai a vírusjárvány ideje alatt is zavartalanul működnek!
S.G.