Drágul a fedezetlenségi díj!

  • Mélyebben a zsebébe kell nyúlnia januártól annak, aki érvényes kötelező felelősségbiztosítás nélkül autózik.
  • Nemcsak a fedezetlenségi díjat kell megfizetnie a biztosítatlan időszakra, hanem a 100 ezres bírságot is…
  • A biztosítók sem a fedezetlenségi díjról, sem a biztosítatlan autók gazdái helyett kifizetett kártérítésről nem mondhatnak le.

Jövőre átlagosan 15,2 százalékkal többet, a ma érvényes 600-1290 helyett napi 650-1400 forint fedezetlenségi díjat kell fizetniük azoknak, akikről kiderül, hogy érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás nélkül vesznek részt a forgalomban. Az év elején a Belügyminisztérium nyilvántartásában 84 ezer Magyarországon forgalomba helyezett biztosítatlan autó szerepelt. Egy részük feltételezhetően már működésképtelen, csak „elfelejtették” kivonni a forgalomból, jelentős lehet azonban azoknak a száma is, amelyeket még használnak.

Aki kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás nélküli autóval közlekedik legfeljebb 100 ezer forintos bírságra számíthat, valamint a lejárt biztosításának (ha volt neki) érvényességi idejének végéig vagy újonnan vásárolt autó esetén az adásvétel napjáig visszamentően fedezetlenségi díjat kell fizetnie, ami január elsejétől 650-1400 forint lesz naponta. Az, hogy az egyes járműtípusok esetében pontosan mennyit kell fizetni jelenleg, ebből a táblázatból kiolvasható. Ezek az összegek nőnek átlagosan 15,2 százaléktól januártól. Az érintetteknek érdemes lesz tájékozódni, még inkább biztosítást kötni, amíg nem késő.

Az okmányirodák ugyanis központilag észlelik, hogy nincs a gépjárművön kötelező biztosítás, ezért a szerződés bemutatásáig kivonathatják a járművet a forgalomból – közölte korábbi megkeresésünkre a Belügyminisztérium. Azonban azt is elismerték, hogy a biztosítatlan járművek forgalomból történő kivonása nem mindig megy zökkenőmentesen, hogy miért nem, ennek okait nem kívánták részletezni. Annyit közöltek, hogy „nem véletlen szerepel a nyilvántartásban” még mindig több mint 80 ezer fedezetlen jármű.

A Magyar Biztosítók Szövetsége lapunkhoz is eljuttatott közleményében arra figyelmezteti a tulajdonosokat és üzembentartókat, hogy a biztosítók minden szerződéskötéskor kötelesek meggyőződni arról, hogy az ügyfelük eleget tett a korábbi biztosítási időszakokban fennálló díjfizetési kötelezettségének. És, hogy a jogszabály nem ad lehetőséget a fedezetlenségi díj elengedésére sem.

Önmagában az a tény, hogy egy gépjárművet huzamosabb ideig nem használnak, nem mentesíti a tulajdonosát a biztosítási díjfizetési kötelezettség alól.  A biztosítók szövetsége azt javasolja: akik huzamosabb ideig nem kívánják vagy nem tudják használni az autójukat, és ezért biztosítási díjat sem szeretnének fizetni, ideiglenesen vonassák ki a járművet a forgalomból. Ez az egyetlen törvényes módja, hogy a tulajdonukban lévő gépjármű után ne kelljen kötelező-felelősségbiztosítást fizetniük. És olcsóbb is, mint lebukni a közúti ellenőrzésen egy biztosítatlan autóval.

Biztosítatlan járművel közlekedni nemcsak azért kockázatos, mert elég csak áthajtani egy VÉDA-kapu alatt, máris lelepleződött a tulajdonos, és már postázzák is a bírságot, végső soron pedig ki is vonhatják a járművet a forgalomból. Amennyiben a biztosítatlan járművel balesetet okoznak, idővel a tulajdonosnak kell megtéríteni a vétlen érintettek összes kárát. Ez pedig még akkor is akár milliókra is rúghat, ha a tartós egészségkárosodás vagy még ennél is súlyosabb következmények miatt nem kell járadékot fizetni senkinek.

A biztosítóik ugyan a MABISZ Kártalanítási Számlájáról rendezik a baleset vétlen érintettjeinek a kárát, de később a törvényi előírás alapján az úgynevezett regressz eljárás keretében behajtják a kérdéses összeget a károkozón. És a biztosítók – a károsultakkal ellentétben – ráérnek pereskedni, és van idejük behajtani a kintlévőségüket.

A MABISZ tájékoztatása szerint tavaly 605, az idén október végéig 381 bejelentést kaptak biztosítatlan autók károkozásaival összefüggésben.

Fontos, hogy 2010 után a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások szerződési évfordulójának a napja már a gépkocsi megvásárlásának időpontja, de még sokan vannak, akik bennragadtak a régi rendszerben (mert azóta nem adták el az autójukat vagy nem vásároltak újat), amikor mindenkinek csak novemberben lehetett biztosítót váltani.

Összesen 925 ezer gépjármű (497 ezer van közülük magántulajdonban) üzembentartójának ezekben a napokban kell döntenie, hogy biztosítót vált-e vagy elégedett a jelenlegi biztosítójával, és marad a korábbinál. Már csak alig hat hetük van, hogy eldöntsék! Számukra a 12 piaci szereplő közül 11 hirdetett új tarifát 2023-ra a MABISZ tájékoztatása szerint. (Akik nem tudnak dönteni, forduljanak szakemberekhez vagy használják a MABISZ Díjnavigátorát, ami innen is elérhető!)

F.Gy.A.