Drónokkal spórolnak

  • 500 helyett már csak 50 kilométert autóznak a szabálytalanul előző kamionok miatt.
  • Somogyban a legtöbb ittas vezető déltől este tízig akad fenn a rendőrségi ellenőrzéseken.
  • „Itt néha nem rendőrökre, hanem közlekedésmeteorológusokra, pszichológusokra volna szükség.”

Somogy megye az elsők között, ha nem épp elsőként vetett be drónt a tömeges közlekedési szabályszegések visszaszorítása érdekben. Két évvel az első drón reptetések után Benke Ottó alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezetője nemcsak rendkívül hatékony eszköznek tartja a drónt a szabálysértések felderítésére és dokumentálására, állítja, sokat spórolt is általa a rendőrség.

„Évente 800-1000 intézkedést hajtunk végre a hozzánk tartozó 100 kilométeres autópálya szakaszon szabálytalanul, jellemzően a tiltott sávban előző kamionokkal szemben. Naponta, egy-egy hatórás célellenőrzés alatt általában húszat is kiállítunk és megbírságolunk” – mondta.

Amíg nem használtak drónt, járőrkocsikkal cirkáltak a sztrádán, majd azokkal eredtek a kamionok nyomába, s miután kiállították őket és intézkedtek velük szemben, új szabályszegő után néztek. Ismét csak négy kerékben, sok tíz kilométert ingázva fel s alá.

„Előfordult, hogy 500 kilométert is futottak a kocsijaink fel-le, és csak három-négy szabálytalankodó kamionost sikerült elkapniuk. Most tizedannyi üresen futott kilométerrel jóval több szabálytalankodót fogunk el. A drón dokumentálja a szabálytalan előzést, a legközelebbi járőrkocsi pedig kivezeti a „vétkes járművet” egy pihenőhelyre, ahol elintézik a „formaságokat”.

Nehéz megérteni, hogy manapság, amikor minden kamionban van rádió, mobiltelefon, olykor több tablet is, miért nem figyelmeztetik a kamionok egymást, hogy a rendőrség égi szeme rájuk vadászik., Vagy, ha értesítik egymást, miért nem veszik komolyan a „veszélyt”.

„Türelmetlenek, mindig sietnek – magyarázta az alezredes. Ha utolérnek egy náluk csak kicsit is lassabban haladó járművet, legyen az egy másik kamion, vagy bármi más, csak idő kérdése mikor előzik meg, annak ellenére is, hogy nappal az autópályán a kamionosoknak tilos előzni.”

2020 2021
Személyi sérüléses balesetek száma 453 484
A balesetekben megsérültek száma 642 675
Halálos balesetek száma / Közlekedési balesetekben elhunytak száma 14 / 15 20 / 25
Súlyos sérülésekkel végződő balesetek / A sérültek száma 132 / 157 124 / 144
Könnyű sérüléses balesetek / Könnyű sérültek száma 307 / 470 340 / 506

Benke Ottó alezredes azt mondta, ha a drón élő képén látják, hogy a kamionok elkezdtek vonatozni – azaz négy-öt, olykor még több kamion követési távolságot alig tartva halad az autópályán (ami szintén szabálytalan, mert a KRESZ szerint két kamion között legalább akkora követési távolságot kell tartani, ahova egy harmadik autó menetből még biztonságosan be tud állni), már biztosak abban, hogy valamelyiknek előbb-utóbb elfogy a türelme és megelőzi a többieket.

Az alezredes városi legendának tartja, hogy „a kamionosok időnként azért előzgetik egymást az autópályán, mert a többiek az elöl haladó szélárnyékában kevesebb üzemanyagot égetve tudnak haladni”.

„Mi azt tapasztaljuk, hogy aki megunja a vonatozást és előzésbe kezd, általában elhúz, ott hagyja a többieket, és nem szélfogónak áll a sor élére”.

Benke Ottó azt mondta, szerencsére nem a balesetek miatt van sok dolguk a két autópálya alosztály rendőreinek. Sokkal inkább a lerobbant, kigyulladt járművek adnak neki plusz munkát.

„A Kőröshegyi völgyhídon szeretnek kigyulladni a leginkább a kamionok” – mondta, és nem viccel. Évente két-három kamion is lángra lobban ott. Ahogy felforrósodott kerekekkel ráhajtanak a hídra az oldalszél megrázza a ponyvát és ha van ott bármi is, ami meggyulladhat, az meg is fog gyulladni.

És minden évben vannak néhányan, akik úgy érzik, a Kőröshegyi völgyhíd a legalkalmasabb hely arra, hogy földi életüket bevégezzék „egy utolsó nagy repüléssel”.

Somogy megye közlekedésbiztonsága mindezek ellenére is összességében (az október 3-i állapot szerint) nem romlott a tavalyihoz képest érdemben. 2022. októberéig eggyel több személyi sérüléses baleset történt az útjain, mint 2021-ben. Ám az akkori 15-tel szemben az idén csak nyolc volt halálos kimenetelő. Súlyos sérülésekkel járó balesetet egy az egyben ugyanannyit jegyeztek fel, mint az előző év azonos időszakában, a könnyű sérülésesekből történt több, mint akkor.

„Nem szabad túlértékelni ezeket a számokat. Egyetlen hétvégén gyökeresen megváltozhat akár minden”, jegyezte meg Benke alezredes, akit bevallottan most az ittas vezetők okozta balesetek megnövekedett aránya aggaszt a leginkább. Somogyban 376 személyi sérüléses balesetből 42 okoztak ittasan. Minden ötödiket kerékpárosok, akikkel nem igen tudunk mit kezdeni, ha csak nincsenek olyan állapotban.”

Kaposvár mellett, Siófok, a Siófoki Rendőrkapitányság közlekedésbiztonsági szempontból a leginkább leterhelt. Főleg az idegenforgalmi szezonban, bár akkor nemcsak közlekedésrendészeti szempontból. Akkor nemigen van idő és erő megelőzéssel foglalkozni. Kezelni kell a helyzetet, a tömeget.

A kapitányság illetékességi területén akad fenn az erre felé is gyakori fin típusú ellenőrzésen a legtöbb ittas autós. De nem este, még csak nem is hajnalban, a bulikból haza felé autózva.

„Nálunk tíz éve nem volt diszkó baleset. Errefelé, az ivós összejövetelek végén taxit hívnak, vagy valaki nem iszik egy kortyot sem, és hazafuvarozza a többieket. A bajok másnap kezdődnek, amikor pár óra alvás után sokan úgy érzik, már minden rendben van velük, fittek és frissek, így aztán olykor jó pár ezreléknyi alkohollal a vérükben autóba ülnek. Ha szerencséjük van, belefutnak egy rendőri ellenőrzésbe és még időben kiemeljük őket a forgalomból. Rosszabb esetben elalszanak a volán mögött vagy benéznek egy kanyart…”

Somogyban  jellemzően 12-22 óra között, főleg késő délutáni órákban fogják a legtöbb ittas sofőrt.

„A Covid alatt sok italbolt bezárt. Sokan azóta a dohányboltokban szerzik be az innivalót, sokan ott el is fogyasztják, ha már ott vannak. De, őszintén szólva, fogalmunk sincs, hogy az idén miért van több ittas vezető az útjainkon, mint tavaly volt. Olykor az az érzésünk, hogy itt már nem rendőrökre lenne szükség, sokkal inkább közlekedésmeteorológusokra, pszichológusokra”.

Benke Ottó alezredes és munkatársainak tapasztalatai szerint olykor elég egy gyors időjárás változás ahhoz, hogy minden másképp történjen az utakon, mint addig.

„Sokszor látjuk, hogy egyesek úgy vezetnek, hogy közben fejben valahol egészen máshol vannak. Nem is tudom mit néznek, figyelnek-e bármire is”, mondta az alezredes.

Már-már megnyugtató érzés a rendőrök számára, ha a zombikként vezető sofőrökről kiderül a telefonjukkal babrálnak, mert azt egy idő után csak abbahagyja. De, aki csak néz ki a fejéből…

„Nemcsak a szabálytalanul előző kamionosok kiszűrésére használunk drónt, hanem szinte minden nagy számban előforduló közlekedési szabályszegést is rögzítünk velük”, jegyezte meg Benke alezredes.

Városokban a piroson áthajtókat, a zebrák előtt álló (a gyalogosoknak elsőbbséget adó) járművek mellett elhajtókat, máshol a kanyarodási és az elsőbbségadás szabályait megszegőket filmezik az olykor csak 50, máskor akár 200 méter magasba is felemelt drónokkal. A helyiek tudják, hogy „hol szoktak sebességet mérni a rendőrök, s hol tartanak megállításos ellenőrzéseket”. Azonban a fejük felett lebegő drónt észre sem veszi, vagy ha mégis, többnyire már későn.

„Kényelmes és rendkívül hatásos eszköz”, szögezte le Benke Ottó, ha az eddigiekből még nem lett volna nyilvánvaló.

„Hála a médiának, jó a lakossági fogadtatásuk. Jó, azok körében nem, akiket a drónnal buktattunk le, de szerencsére ők a kisebbség. Miután bemutatták a szabálytalankodókról készült első drónos felvételeinket, sokan elképedtek, hogy egyesek miket meg nem engednek maguknak az utakon. Ha nem látják a saját szemükkel, el sem hiszik”.

Somogyban azonban nemcsak az égből érheti meglepetés az autósokat. A megyének is van Pofátlan(TAN)ító autója, és nem is egy!

„Vásároltunk minden kapitányságnak egy-egy civil autóba építhető kamerát, és azokkal rendszeresen járőröznek a kollégák. Szinte nincs olyan akció, amikor ne kapnának szabályszegésen néhány autóst, akik – mivel nem látják, hogy kamerával felszerelt rendőrautó van a közelükben –, olykor elképesztő dolgokat művelnek.

F.Gy.A.