Elindult a Látni és látszani! kampány

  • December 10-ig egyes szervizekben ingyen átnézik a járművek világítását és gumijait.
  • Vezetéskor a rövid- és a távollátás is okozhat gondot – most megvizsgáltathatja a szemét!
  • Ha már úgy is a szervizben van, ellenőriztesse a kocsiján a fékeket, a fékfolyadék szintjét!
  • Nem tudni milyen telünk lesz, legyen már most fagyálló az ablakmosó és a hűtőfolyadék.

Október 25-én kezdődött és december 10-ig tart az ORFK hagyományosnak tekinthető Látni és látszani kampánya. Ez idő alatt a programhoz csatlakozott szervizek és optikusok ingyen megvizsgálják az autók világítását és fényjelző berendezéseit, a gumik állapotát, illetve a sofőrök szemét. [A szervizek és optikusok listája a kampány hivatalos oldalán megtalálható!] Igazolólapot állítanak ki azoknak, akiknél az autón és a vezetőjénél is mindent rendben találtak, ha nem, javaslatokat tesznek a további teendőkre.

Az akcióhoz csatlakozott szervizekben háromféle ajánlattal találkozhatnak az érdeklődők.

  1. A műhelyben már amúgy is szerviz, illetve javítási munkán lévő vagy arra bejelentkezett gépjárművek ingyenes átvizsgálása a „Látni és látszani” tematikája szerint.
  2. A kifejezetten a „Látni és látszani” átvizsgálásra érkező gépjármű ingyenes átvizsgálása, cserealkatrészre, illetve javításra árajánlat adása.
  3. A  műhelybe „Látni és látszani” átvizsgálásra érkező gépjármű kedvezményes áron történő átvizsgálása, cserealkatrészre, illetve javításra árajánlat adása.

A kampányban elvégzett vizsgálatok végén a szakemberek meg tudják mondani, számítani kell-e rövid távon izzócserére, megfelel-e a gumi állapota (és ez alatt nemcsak a profilmélység értendő) az előírásoknak.

De, ha már elmegy valaki egy ilyen ellenőrzésre – akár felelősségtudattól vezérelve, akár csak mert ingyen van – nézesse át az autóját. Egyes szervizek a kampány ideje alatt kedvezményt adnak az egyéb vizsgálatokra is. Mindenképpen érdemes megnézetni a fékeket, ellenőrizni az ablakmosó- és a fékfolyadék szintjét és szükség esetén feltölteni fagyállóval a hűtőrendszert. Kis ráfordítással így a kampány alatt nyújtott ingyenes szolgáltatások egy komplex őszi átvizsgálássá bővíthetők.

A kampányhoz csatlakozott optikusok az akcióban ingyenes látásellenőrzést végeznek a kampány keretein belül hozzájuk érkezőknek. A látásellenőrzés során esetlegesen megállapított probléma konkrét kivizsgálásához azonban már látásvizsgálat szükséges, ami költségtérítéses szolgáltatás, vagy a kampány alatti vizsgálat eredményével el kell ballagni a szakorvosi rendelőbe.

Sok autós hajlamos egy kézlegyintéssel elintézni, ha megkérdezik tőle, minden rendben van a szemével? Pedig talán épp a szemünk az a szerv, amire a leginkább és a leglátványosabban vannak hatással az évek. Épp ezért fontos, hogy bármilyen problémát is tapasztaljon magán az ember, ha nem is tűnik súlyosnak, de érzékelhető és rendszeresen mutatkozik, a lehető legrövidebb időn belül forduljon orvoshoz.

Milyen problémák adódhatnak?

Vezetéskor komoly gondot okozhat például a távollátás.

Rövidlátás, ami azt jelenti, hogy a közeli tárgyak jól láthatók, a távoli dolgok, alakok körvonalai azonban elmosódottak, homályosak. Ilyen esetben problémát jelenthet akár a néhány méterre lévő családtag, ismerős felismerése is. A megfelelő szemüveges korrekció megoldja az ilyen jellegű fénytörési hibát.

Persze az sem hátrány, ha élesen látjuk a műszerfalat!

vollátáskor a szem a távoli tárgyakat, alakokat tisztán és élesen láthatja. A közeli (1-1,5 méteren belüli) dolgok azonban gyakran életlenek, homályosak. 40 éves kor felett ez a hatás tovább erősödik, mivel a szem fiziológiája változik, alkalmazkodóképessége csökken. A jó szemüveg tiszta, éles képet ad a közeli tárgyakról is. (40 felett egyre többeknek kell olvasószemüveg például ahhoz, hogy ugyanolyan élvezettel és a szem kimerítése nélkül olvashassanak, vagy játszhassanak a számítógépükön, a telefonjukon.)

Akár közelre, akár távolra nézünk, ha csak egy elmosódott foltszerű alakot látunk, akkor baj van!

Tórikus korrekcióra abban az esetben van szükség, ha a látott kép nem pontszerűen éles, a tárgy vagy alak körvonala elmosódott, akár közelre, akár távolra tekintünk. A szakember néhány perc alatt meg tudja állapítani, hogy milyen tengelyállásnál szükséges korrigálni ahhoz, hogy ismét éles képet kapjunk a világról.

A különböző szembetegségek kialakulása gyakran tünetmentes és lassú elváltozásokat okozhatnak a szemben, ezért is fontos, hogy időnként – az életkor előrehaladtával minél gyakrabban, de évente legalább egyszer – mindenki vizsgáltassa meg a szemét. Akkor is, ha abban az évben hosszabbították meg a jogosítványát és jól látta az orvosnál a betűket és számokat a falon.

Persze a jó látáshoz tiszta szem (és szemüveg) is kell. És a láthatósághoz sem elég a jó állapotban lévő izzó. Fontos, hogy a lámpákat mindenki tartsa tisztán!

Mert mindenkit hazavárnak…!

F.Gy.A.