Értünk dolgoznak

Munkámból eredően gyakran van dolgom Budapest egyik legforgalmasabb főútján, a Teréz körúton. Olykor döbbenten figyelem, ahogy a velőtrázó szirénázással és villogó lámpákkal a Nyugatihoz érkező mentőautóra mennyire fittyet hánynak a gyalogosok. Ilyenkor eszembe jutnak azok a baleseti hírek, melyek szerint a megkülönböztető jelzéssel haladó mentő, rendőr, tűzoltó volt egy-egy baleset résztvevője. Őszintén sajnálom azt a megkülönböztető jelzését használó gépkocsivezetőt, aki ilyen tragédiába keveredik, mert a KRESZ szerint is nyilvánvaló, hogy komoly vizsgálatra számíthat. Mert mit is ír a KRESZ? A megkülönböztető fény- és hangjelzést együttesen használó gépjármű vezetője a közúti jelzéseket, illetve bizonyos rendelkezéseket figyelmen kívül hagyhat – kivéve a rendőr és a vasúti átjárót biztosító jelzőberendezések jelzéseit. Sőt, a szabályokat csak úgy mellőzheti, ha azzal nem veszélyezteti a személy- és vagyonbiztonságot, és meggyőződik arról, hogy a közlekedés többi résztvevője lehetővé tette az akadálytalan tovább haladást. Egyszóval egy esetleges balesetért közel sem egyértelmű a felelősség.

Persze nem csak a felelősség kérdéséről van szó. Nincs annál szörnyűbb lelki trauma, amikor egy olyan ember keveredik balesetbe, aki az életét tette arra, hogy bajbajutottakon segítsen. Még akkor is igaz ez, ha a későbbi vizsgálat eredménye szerint nem a megkülönböztető jelzést használó sofőr volt a hibás, hanem mondjuk a kocsijában zenét bömbölve hallgató autós, a mobiltelefonjába belefeledkező gyalogos vagy a fülére „ránőtt” fejhallgatóval közlekedő fiatal. A baleset okozta lelki terhet nagyon nehéz lehet ledobnia magáról a vétlen jármű vezetőjének is.
A kérdés az, hogy miképpen lehetne feloldani a megkülönböztető jelzéssel haladó jármű vezetőjének szakmai kötelessége és a KRESZ szerinti kötelezettsége közötti ellentmondást. Mert ugye egyfelől – a közlekedő partnerek által biztosítottan – akadálytalanul és lehetőség szerint gyorsan kellene mennie, másfelől viszont ügyelnie is kellene a személy-és vagyonbiztonságra.
Mielőtt rátérnék a javaslatomra, elárulom az olvasónak, hogy az egykori NKH egyik – a központi ügyeletet is irányító – vezetőjeként hosszú évekig közlekedtem a szolgálati autómba szerelt megkülönböztető jelzéssel. Természetesen előzetesen magam is részt vettem azon a pályaalkalmassági vizsgálaton, amely feltétele annak, hogy valaki megkülönböztető jelzéssel ellátott járművet vezessen. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ez a vizsga nem könnyű, hiszen sokrétű elvárásnak kell megfelelni. Megfeleltem, de az első utamat követően mindig rettegtem attól, hogy a főnököm utasítására megkülönböztető jelzést használva kell egy-egy légi vagy hajós balesethez „kivonulnom”. Éppen ezért pontosan tudom, hogy mit élnek át azok a gépkocsivezetők, akiknek naponta többször is meg kell birkózniuk a közlekedőkkel. A legnagyobb tapasztalatom az volt, hogy a járművezetők vagy éppen gyalogosok többsége egészen elképesztő, és ami ennél is lényegesebb, kiszámíthatatlan módon képes reagálni a környezetében feltűnő megkülönböztetett jármű mozgására. Volt, aki láthatóan észre sem vett, akadt olyan, aki úgy akart segíteni, hogy éppen a segítsége miatt alakult ki balesetveszélyes helyzet, és olyan is, akiről soha nem tudtam meg, hogy milyen elképzelése volt. Az egy dolog, hogy aki megkülönböztető jelzéssel közlekedik, annak minden érzékszervére és beleérző képességére szüksége van a vezetésnél, hiszen az egész út arról szól, hogy szinte előre kell modellezni a közlekedő partnerek várható reakcióit. Meggyőződésem, hogy ezzel egyetlen olyan szervezetnél sincs gond, amelynek gépkocsivezetői nap mint nap, óráról órára kényszerülnek szirénázva haladni. Talán ennyiből is kiderült, hogy a bajok és az időnként bekövetkező balesetek okát a közlekedő partnerek viselkedésében látom.  Nyilván nagyon nehéz lenne pontosan meghatározni azokat a forgalmi helyzeteket, amelyek előre taníthatók lennének a hétköznapi gépkocsivezetők számára. Kreativitás és komplex forgalmi helyzetfelmérés lenne az, amire mindenkinek szüksége lenne, amikor szirénázó autó tűnik fel a környezetében. Ez azonban – sok egyéb tényező miatt – aligha lehet elvárás. De talán érdemes lenne többet foglalkozni a nyilvánosság előtt a témával, hogy legalább azzal legyen mindenki tisztában: megkülönböztető jelzéssel érkező jármű esetében igyekezzünk mi magunk is gondoskodni a személy- és vagyonbiztonságról. Ne bízzuk ezt csupán arra a gépkocsivezetőre, aki éppen értünk dolgozik.

S.G.