Fának ütközés – végzetes kockázat az utak mentén!
- A vidéki utak mentén lévő fasorok árnyékoló hatásúak, látványosak és hangulatosak, ugyanakkor rendkívüli kockázatot is jelentenek.
- Ezért a 60-as évek vége óta számos helyről száműzték a fákat az utak közeléből.
- Kísérletek igazolják, hogy halálos sérülés akár 55 km/h sebességű ütközés mellett is bekövetkezhet, szabályosan becsatolt biztonsági öv és légszák használata mellett is!
- Nagy sebességű ütközés esetén a létfontosságú belső szervek ugyanis nagy erővel ütköznek egymásnak, a bordázatnak, vagy a csontoknak – ami könnyen végzetes lehet.
- Fasorral szegélyezett utak mentén gyakran rendelnek el sebességkorlátozást, amit be kell tartani.
- Ám ha ilyen korlátozás nincs elrendelve, a csökkentett haladási sebesség és az átlagosnál is óvatosabb vezetés mindenképpen indokolt. Akárcsak a járművezető figyelmét elvonó cselekedetek teljes mellőzése!
A fasorral szegélyezett vidéki utak látványa lenyűgöző tud lenni. Rendkívüli hangulatuk mellett előnyük, hogy erős napsütésben árnyékot, esőben pedig némi védelmet nyújthatnak az arra haladóknak, valamint csökkenthetik az oldalszél erejét. Ezért is volt jellemző anno évtizedeken keresztül, hogy az utak közelébe fasorokat telepítettek. Ez így történt nagyjából a 60-as évekig, amikor a biztonság egyre inkább felülírta az esztétikumot, és az előzőekben említett előnyöket. Egyértelművé vált ugyanis, hogy az út mentén lévő fák rendkívüli kockázatot jelenthetnek a közlekedők számára. A fának ütközés következményei ugyanis gyakran katasztrofálisak. Bár az elmúlt évtizedekben egyre inkább csökkent az ilyen balesetek száma, de a veszélyhelyzet még napjainkban is sok helyen – főleg az alárendelt vidéki utakon – fennáll. Fának ütközéskor a gépkocsi passzív biztonsági eszközei sem nyújthatnak kellő védelmet, a biztonsági öv, a légzsákok, és a jármű szerkezetének (energiaelnyelő zónák kialakításának) lehetőségei ugyanis végesek. A létfontosságú szerveket „belülről” érő hatalmas ütés, azoknak a bordázathoz, a csontokhoz, vagy éppen egymáshoz történő nagy erejű ütközése ugyanis elkerülhetetlen. A Németországban évekkel ezelőtt elvégzett tesztek rámutattak arra, hogy már az 55 km/h sebességű fának ütközés is halálos kimenetellel végződhet – a légzsákok működése és a biztonsági öv szabályos használata ellenére is. 90 km/h-s ütközés során pedig a nagy szilárdságú fa valósággal „felaprítja” az autót, esélyt sem hagyva a benne ülőknek a túlélésre. Hogyan lehet megelőzni az ilyen baleseteket? A hatóságok alapvetően a fák eltávolításával (az úttesttől távolabb történő esetleges újratelepítésével), szalagkorlát, védőkorlát helyezésével, illetve a megengedett sebesség korlátozásával teszik ezt a veszélyes szakaszokon. Nagy sebességű utaknál (autópályáknál, autóutaknál, növelt sebességű főutaknál stb.), valamint számos főútvonal mentén fának ütközés ma már ritkán fordul elő, alapvetően azért, mert az utak környezetét teljesen megtisztították a fáktól és a bokroktól. Egészen más a helyzet ugyanakkor az erdős-hegyes területeken, az erdősávokon átvezető utakon, valamint az alárendelt vidéki utak esetében, legyenek azok belföldön, vagy külföldön (Észak-Olaszországban például a fák kivágását a vidéki utak vonatkozásában csak az utolsó, végső megoldásnak tudják elképzelni). Ha ilyen utakon haladsz, általában sebességkorlátozás táblával találkozol. Akkor egy teendőd van: nem túllépni a táblán jelölt értéket, vagy inkább annál is lassabban haladni – különösen kedvezőtlen időjárási, látási és útviszonyok esetén. De ha esetleg még sincs sebességkorlátozás, akkor is javasoljuk, hogy csökkentsd a haladási sebességet, vezess figyelmesen és különösen óvatosan, és soha ne hagyd, hogy bármi elvonja a figyelmedet az útról és a jármű vezetésétől (mobiltelefon, GPS, étkezés, dohányzás, valamely kezelőszerv beállítása stb.).
G.I.

