Fellökik a brit rendőrök a menekülő motoros rablók motorjait
Brutális megoldást választott a brit rendőrség a motoros rablások visszaszorítására. Kocsijaikkal egyszerűen legázolják a menekülő rablók járművét. Akkor is, ha a motorosokon nincs bukósisak. A módszer elrettentő erővel hatott, idén harmadával kevesebb motoros rablás történt a szigetországban.
A szükségesnél kisebb költségvetési támogatás miatt kevesebb rendőr van az utcákon, ami bizonyos bűncselekmények, így például a motoros rablások számának drasztikus növekedéséhez vezettek Nagy-Britanniában.
Bandákba verődött fiatalok kisméretű, de viszonylag nagy teljesítményű kétszemélyes motorokkal vadásznak áldozataikra London és más nagyvárosok utcán. Elsősorban a buszmegállókban várakozó, a járdákon sétáló, a kirakatok kínálatát figyelő vagy éppen padokon ülő nőket veszik célba, de szinte bárki áldozatul eshet.
A motoros lassan a kiszemelt áldozat mellé vagy mögé hajt, majd hátul ülő társa kikapja a mit sem sejtő gyalogos kezéből a telefonját, lerántja a válláról a táskát, a motor vezetője máris gázt ad és már el is tűntek. Néhány másodpercig tart az egész, ezért a tapasztalatok szerint még az átlagosnál jóval erősebb, gyorsabban reagáló emberek sem igen képesek megakadályozni a kirablásukat.
A London nagy részét teljesen lefedő kamerarendszer rögzített olyan eseteket is, amikor egyszerre több motoros páros támadott meg egy üzletet. Viperákkal, baseball-ütőkkel bezúzták a kirakatot és vittek mindent, amit csak elértek. A „sofőr” soha nem száll le a motorról, járó motorral várja az akció végét. A rablást a hátul ülő társa hajtja végre (szükség esetén ő töri be a kirakatüvegét vagy az autó ablakát is). Így, ha meglepné a párost egy épp arra járó rendőr, azonnal el tudnak menekülni.
Hiába készültek hát az igencsak jó minőségű videofelvételek a támadásokról, nem segítették a tettesek elfogását. A motorokon általában nincs olyan felirat, matrica, de még csak sérülése sem – erre a gazdáik nyilván ügyelnek –, ami alapján a járműveket a rendőrség azonosíthatná. Amelyiken mégis találnak ilyet, arról hamar kiderül, hogy lopott.
A motorosok pedig kevés kivételtől eltekintve elsötétített bukósisakot viselnek, és motoros ruhát – ugyancsak jellegtelen tucat árut. A rendőrség ezért nem, vagy csak idő és emberigényes elemzés után tudná felhasználni a térfigyelő kamerák felvételeit a rablók azonosítására. Csakhogy a megkurtított rendőrségi költségvetés és az elszaporodó és egyre pofátlanabb támadásokat kísérő társadalmi felháborodás miatt a hatóságoknak sem elemzőkből, sem időből nem volt annyi, amennyire szükségük lett volna, hogy hagyományos módszerekkel parancsoljanak megálljt a motoros bandáknak.
Egészen a legutóbbi időkig a brit rendőrség tehetetlennek bizonyult a motoros rablókkal szemben. Azonban az idén taktikát váltottak. Mégpedig egy első hallásra – sőt, másodikra is – meglehetősen brutális módszert vezettek be. Külön erre a feladatra speciális kiképzésen átesett rendőröket ültettek számos járőrkocsiba, akik az autójukkal egyszerűen fellökik a menekülő rablók motorját. Hátulról szándékosan beléjük rohannak, vagy olyan közlekedési helyzetbe kényszerítik őket, amikor nem igen van más választásuk, mint hogy elfektetik a járgányukat és megpróbálnak gyalog elmenekülni.
Ezt a szokatlan és kőkemény megoldást a brit rendőrség azzal indokolta, hogy a rendőrök menekülő motorosok fokozott veszélyt jelentenek a közlekedőkre és a járókelőkre egyaránt. Szerették volna minimálisra csökkenteni a városokban az üldözések számát és időtartamát. Minden törvénytisztelő polgár elemi érdeke ugyanis, tették hozzá, hogy a rendőrség mielőbb kivonja őket a forgalomból, de úgy, hogy vétlen járókelőket eközben ne veszélyeztessenek.
A menekülő motoros rablók elütésével tehát a rendőrök a többi közlekedőt védik. A menekülő rablókra vadászó egység – a brit rendőrség közlése szerint – nem kíméli a támadókat, akkor is fellökik például a menekülő motorosokat, ha nincs rajtuk bukósisak. „A fejvédő használata kötelező – mutattak rá a rendőrök –, elfogadhatatlan lenne, hogy valaki csak azért menekülhessen el, mert még a saját biztonságával sem törődik.
Az új fajta rendőri fellépés hatására az idén harmadával csökkent a motoros rablások és motorlopások száma a szigetország nagyvárosaiban.
Hasonló esetek – ha messze nem is olyan nagy számban, mint Londonban például, és nem is olyan szervezetten – Budapesten, ritkábban vidéki nagyvárosainkban is előfordulnak. A legtöbb motoros támadót a rendőrségnek sikerült elfognia, jellemzően nem tettenéréssel, inkább kitartó nyomozással, a térfigyelő kamerák felvételeinek az elemzésével, és a besúgóik segítségével.
Emlékezetes eset volt, amikor egy ötvenes éveiben járó hölgy autóját támadta meg két motoros. Betörték a jobb első ablakot és kiemelték az anyósülésről a táskáját. (Úgy tűnik, hiába szajkózza a rendőrség bűnmegelőzési szolgálata, hogy semmit ne tartsunk az autóban olyan helyen, ahol illetéktelenek könnyen hozzáférhetnek.)
Azonban a hölgy az első sokkból felocsúdva gázt adott és a menekülő támadók után eredet. Hat-nyolcász métert üldözhette őket, amikor egy nagy forgalmú kereszteződésben a motoros lassított, és a hátul ölő társa leugrott a motorról. Ettől azonban a motoros elvesztette uralmát a jármű felett, keresztbe fordult az őt üldöző nő kocsija előtt. Az ütközés elkerülhetetlen volt.
Sajnálatos módon a motorost az őt üldöző sértett autója egy szembe jövő kocsi alá lökte, ami halálra gázolta.
A történtek után volt olyan bíró, aki előzetesen nem zárta ki, hogy a támadóit üldöző nő emberölést követett el. Mások önbíráskodásnak tartották, hogy nem nézte tétlenül, ahogy a motorosok elillannak a táskájával.
Első és másodfokon is elítélték, utolsóként a közlekedésbiztonság veszélyeztetéséért, mivel a támadók üldözése közben (akiket nálunk lopásért, és nem rablásért ítéltek el) veszélyeztette a forgalomban résztvevőket. Végül felülvizsgálati eljárásban a Kúria mondta ki, hogy a hölgy jogos védelmi helyzetben volt mindvégig, és ezen a címen a legfőbb bírói fórum felmentette őt minden vád alól.
F.Gy.A.