Feltételesen volt szabadlábon az eltiltott ittas sofőr
- A halált okozó ittas vezetésért kiszabott büntetését nem kellett kitölteni
- Még nem járt le az eltiltása, amikor újra ittas vezetésén érték a rendőrök
- A bíróságok egyre szigorúbban büntetik az eltiltás alatt vezető sofőröket
Másfélszeresére emelte a Budapest Környéki Törvényszék annak a férfinak a büntetését, akit eltiltás hatálya alatt ittasan vezetett miközben csak feltételesen volt szabadlábon. Az ügy előzményeinek fényében kérdés: lesz-e visszatartó ereje ellen az ítéletnek.
A Pest Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint a most jogerősen elítélt nagykőrösi férfit korábban jogerősen három és fél évre börtönbe küldte a bíróság halált okozó ittas járművezetésért, valamint segítségnyújtás elmulasztásáért. Akkor öt évre eltiltották a gépjárművezetéstől is.
Miután feltételesen szabadlábra került ott folytatta, ahol az ittasan okozott halálos baleset miatt abbahagyta. Nem törődött azzal, hogy a bíróság eltiltotta a vezetéstől, sem azzal, hogy csak feltételesen van szabadlábon, azaz, ha újabb bűncselekményt követ el teljes egészében le kell tölteni a korábbi büntetését.
Autóba ült, mintha mi sem történt volna. És persze megint csak ittasan.
Nagykőrösön azonban ismerték őt a rendőrök, és persze az ügyét is, ezért az ittas autókázás most nem tartott sokáig. Szerencsére nem egy baleset, hanem egy rendőri ellenőrzés vetett végett neki.
Újabb eljárás indult a férfi ellen, melyben a Nagykőrösi Járásbíróság bűnösnek mondta ki ittas járművezetés vétségében és Járművezetés eltiltás hatálya alatt bűntettében. Ezekért egy év börtönbüntetésre és két év közügyektől eltiltásra ítélték és újabb három évre eltiltották a gépjárművezetéstől.
Az ügyészség azonban túl enyhének tartotta az ítéletet és megfellebbezte azt. Álláspontjuk szerint „a vádlott tudatosan, konokul szembehelyezkedik a jogi normákkal, ezért személye fokozott veszélyt jelent a közúti közlekedésben résztvevők életére, testi épségére”.
Hangsúlyozták továbbá, hogy a különös visszaesőnek minősülő férfit még az sem tartotta vissza az újabb bűncselekmény elkövetésétől, hogy feltételes szabadság próbaideje alatt állt.
A másodfokú bíróság helyt adott az ügyészség fellebbezésének és egyről másfél évre súlyosította az ítéletet. Az ittas vezető különös visszaeső, aki a tettét eltiltás és feltételes szabadság hatálya alatt követte el és ezzel háromszoros normasértést követett el; az ittas vezetés és eltiltás hatálya alatti vezetés mellett megsértette a feltételes szabadságra vonatkozó előírásokat is.
Ez a kombináció a bíróság szerint kiemelt közlekedésbiztonsági kockázatot jelent.
A Budapest Környéki Törvényszék döntése követi azt a kialakulóban lévő bíró gyakorlatot, miszerint a többszörös jogsértéssel vádolt és első fokon elítélt vádlottak esetében gyakrabban súlyosítják, mint ahányszor enyhítik vagy helyben hagyják.
A Közlekedésbiztonság többször írt már arról, hogy amióta a parlament bűncselekménnyé minősítette, ha valaki eltiltás hatálya alatt vezet, az ítéletek egyre szigorodnak. Kezdetben a bíróságok az ilyen ügyekben még nem, vagy csak a legsúlyosabb esetekben szabtak ki letöltendő szabadságvesztést, mára ez a gyakorlat megváltozott. Olyannyira, hogy a közlekedési bűncselekményekért elítéltek között az eltiltottak alkotják a második legnagyobb kasztot a börtönökben.
A bírságok egyre kevésbé tolerálják, ha valaki semmibe veszi az eltiltást, függetlenül attól, hogy szabálysértési vagy büntetőeljárásban született döntés róla.
A Budapest Környéki Törvényszék súlyosított ítélete azonban még így is enyhének mondható. Hiszen korábban a nagykőrösi férfit igen súlyos közlekedési bűncselekményért, halált okozó ittas vezetésért ítélték börtönbüntetésre és tiltották el öt évre a vezetéstől. Abból, hogy a feltételes szabadságra bocsátása után ismét ittasan vezetett megalapozottan vonható le az a következtetés, hogy a korábbi büntetés nem érte el a célját.
Ehhez képest kapott most másfél éves szabadságvesztést különös visszaesőként, aki pedig – miután bíróság által elrendelt eltiltás alatt vezetett –, már önmagában az eltiltás hatálya alatti vezetésért is kaphatott volna három évet. És akkor még ott volt az ittas vezetés.
Az ítélet jogerős!
F Gy. A.

