Gyakorlati oktatás az M7-esen

A következő feladatot kellett megoldania a vizsgázónak egy képzeletbeli KRESZ-vizsgán: “A” jármű a háromsávos gyorsforgalmi út (plusz leállósáv) középső sávjában halad folyamatosan a megengedett legnagyobb sebességgel (130 km/h). “B” jármű ugyanazon az úton, vele egy irányban halad a külső sávban, az akció kezdetén egy kilométerrel elmaradva. “B” jármű gyorsabban halad, így megközelíti a középső sávban haladó “A” járművet, majd sávot vált, és amikor utoléri, előz. Ám alighogy elhalad “A” jármű mellett, élesen bevág elé, majd szinte ugyanabban az ütemben kisorol a szélső sávba.

Kérdésünk: melyik jármű közlekedett szabályosan, melyik szabálytalanul?

A válasz: Tisztelt vizsgabizottság! Szerény meglátásom szerint mindkét jármű követett el szabálytalanságot. “A” jármű a jobbra tartás kötelezettségének nem tett eleget, amikor folyamatosan a középső sávban haladt, akkor is, amikor éppen nem előzött a külső sávban lassabban haladó járművet. “B” jármű megszegte a sebességkorlátozást, hiszen utolérte a megengedett legnagyobb sebességgel közlekedő “A” járművet. (Zárójeles megjegyzés: a gyakorlott autóvezetők tudják, hogy a megengedett legnagyobb sebesség nem egyetlen szám, hanem egy számsor. Attól függ, hogy az autónk sebességmérőjét nézzük-e, vagy egy külső, helymeghatározáson alapuló műszerre támaszkodunk, esetleg a VÉDA sebességmérő biztonsági tűréshatárát is beleszámítjuk.)

Ami ezután történt, az a hagyományos forgalmi helyzetek logikájával nem értelmezhető. Az, hogy “B” jármű a belső sávból az előzés után visszatért a külső sávba, az szabályos. De ahogy ezt tette, rövid távolságot hagyva a két jármű között, az kockázatos volt, mindkét jármű utasai életét veszélyeztette.

Vajon miért csinálta? Tisztelt vizsgabizottság, a megfejtés már nem a KRESZ kérdéskörébe tartozik, itt az emberi viselkedés, a lélek titkait kell feltárni, hogy megértsük a mozgatórugókat. “B” jármű vezetője a fent leírt esetben ugyanis gyakorlati oktatásban részesítette “A” jármű vezetőjét a közlekedési szabályok betartása, a gyorsforgalmi úton való haladás tárgyában. Kár, hogy az oktatás során több szabályt szegett meg, mint amennyi eredetileg fennállt, és ráadásul veszélyes helyzetet teremtett mind a maga, mind az oktatásban részesített vezető számára.

Az efféle ingyenes közlekedési szaktanácsadás az elmúlt évtizedekben sem volt ismeretlen. Magyarország – a korabeli aranyköpés szerint – nemcsak tízmillió futballszakértő, de tízmillió KRESZ-oktató hazája is volt. Volt olyan karikatúra, amin ezt a típust úgy ábrázolták, hogy vezetés közben egy hatalmas, figyelmeztető mutatóujjat emelt magasba folyamatosan. Akkoriban nem volt ritka, hogy a sofőrök leengedett ablaknál, de emelt hangon vitatták meg a közlekedési kultúra aktuális kérdéseit. Ma már nincsenek ilyen konzultációk, mert fennáll a veszély, hogy súlyos testi sértés lenne a továbbképzés díja.

A KRESZ ma már egyre kevésbé tárgyalási alap az utakon, helyette inkább személyes sérelmek vannak. Ki tudja, miért, de “B” jármű vezetője sérelmezte, hogy “A” jármű a középső sávban halad, mikor mehetne a külsőben is. Feltartotta a haladásban? Nem. Elmehetett mellette szabályosan? El. Miért nem ezt tette, helyette miért tartotta fontosnak oktatásban részesíteni a másik autóst?

Ha ezt megfejtjük, talán megértjük az újkeletű divatot, a tragikomikus büntetőfékezés jelenségét is. Bár ez már nem igazán közlekedési probléma, tisztelt vizsgabizottság!

Emberség kérdése.

N.V.