Gyorshajtás és a pálinka

  • Elrettentő kerékpártorzók a 36-os és a 38-as főút mentén, balesetmegelőzési céllal.
  • Sokakat nem térít jobb belátásra sem a bírság, sem az, ha elveszik a jogosítványukat.
  • Ingyenes gépjármű-átvizsgálás után nem minden autó mehet haza a saját kerekén.

Kísértet-fehéren ragyog az éjszakában egy oszlop tetejére hegesztett deformálódott kerékpártorzó – valahol a 36-os úton. Vagy a 38-as mentén? Bármelyiken látni ilyeneket.

Ezen a két úton túlságosan sok baleset érte a kerékpárosokat már, ezért festetett le pár ronccsá tört drótszamarat és helyezett el az utak mentén egyfajta mementóként a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Balesetmegelőzési Bizottság évekkel ez előtt. „Vigyázz magadra! Vigyázz rájuk!”, hirdeti alatta a tábla, ha valakit a kerékpár torzó látványa mégsem intene óvatosabb közlekedésre.

– A Tiszavasvári felé vezető 36-os és a Tokajnak tartó 38-as úton rengeteg munkát adtak a kerékpáros balesetek – magyarázza Koncz László alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti osztályának vezetője. – Lefúvattunk néhányat fényvisszaverő festékkel, és kihelyeztük őket a kerékpárosok számára legveszélyesebb útszakaszokra. Részben mementóként, részben figyelmeztetésként: súlyos következményei lehetnek olykor egy apró figyelmetlenségnek is.

Nem érdemes találgatni, vajon a kísértet-kerékpárok vagy az utóbbi időben már Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is egyre bővülő kerékpárút-hálózatnak köszönhető-e inkább, hogy csökken arrafelé a kerékpáros-balesetek száma.

Pillanatnyilag azonban nem is a kerékpárosok okozzák a legtöbb gondot a megyei közlekedésrendészetnek.

Van három súlyosabb probléma, amikkel meg kell küzdeniük – és pillanatnyilag mindhárommal szemben vesztésre állnak. Vagy legalábbis nem állnak nyerésre.

Az egyik a gyorshajtás, ami itt is vezető baleseti ok, ahogy a megyék többségében.

– Nemrég, pár nap eltéréssel mértünk be egy 186-tal és egy 183 km/h-val száguldó sofőrt. Utóbbi a 140 ezer forintos bírság mellé még 12 pontot is kapott, mivel a gyorshajtáson kívül még elkövetett más szabálysértést is. Ámokfutásának köszönhetően máris 22 büntetőpont – feltételezem nem túl boldog – tulajdonosa lett, úgyhogy hamarosan kapja az értesítést, hogy adja le a vezetői engedélyét.

A megyében működnek VÉDA-kapuk és mobil sebességmérő eszközök, használnak Pofátlan(TAN)ító autókat. Rendszeresen úgynevezett Lavina ellenőrzéseket tartanak a szomszédos megyékkel, Hajdúval és Borsoddal közösen. Sokan közlekednek azonban a megye útjain (is), akiket nem hat meg a lebukás veszélye, sem a bírság.

– Vannak, akiket még az sem tart vissza a száguldozásról, ha elvesszük a jogosítványát – jegyzete meg némi tanácstalansággal a hangjában az alezredes. – Másnap újra autóba ülnek, mintha mi sem történt volna. Az sem érdekli őket, ha hosszabb időre eltiltják őket a vezetéstől. Autóba ülnek akkor is, pedig ezzel ma már bűncselekményt követnek el – Járművezetés eltiltás hatálya alatt. Ez sem számít.

Koncz alezredes szerint az újra, olykor többször rajtakapott autósok fantáziája kimeríthetetlen, amikor megpróbálják megmagyarázni, hogy miért ültek mégis jogosítvány nélkül vagy éppen már jogerős eltiltás hatálya alatt volánhoz. Nem akarunk másoknak ötleteket adni, nem soroljuk fel.

– Némelyeket az sem érdekel, ha a pénzbírságukat – ha már nem tudják kifizetni a büntetést – elzárásra változtatják. Leülik, amit kell, és mintha mi sem történt volna, újra volánhoz ülnek. De nem adjuk fel, előbb-utóbb, így vagy úgy csak rádöbbennek, vagy ha nem is döbbenek rá, a kényszer ráviszi őket, hogy komolyan vegyék a szabályokat – tette hozzá.

A másik leggyakoribb baleseti ok az elsőbbségi jog megsértése, ezért folyamatosan ellenőrizzük akár drónnal is az útkereszteződéseket.

– Ha egyszerűen szeretnénk megfogalmazni, a „STOP” táblánál minden esetben gondolkodás nélkül meg kell állni és meg is kell győződni arról, hogy biztosítani kell-e valakinek elsőbbséget, legyen az más jármű, kerékpáros vagy gyalogos – jegyezte meg Koncz alezredes, majd így folytatta:

– Úgy rohan mindenki, mintha az élete múlna azon, ha pár perccel később ér oda, ahová tartott. Ami ráadásul az esetek többségében szabálytalan előzésekben, túlzott kockázatvállalásokban nyilvánul meg. Egyet kell megjegyezni az előzés lehetőség és nem kötelező!  A nagy sietség sok emberéletet követelt már a megyénk útjain.

Koncz László a számokat sorolja: 2020-ban 23, tavaly 21 halálos kimenetelű közlekedési baleset történt a megyében. Az idén, október 4-ig 13. És még csak most kezdődik a baleseti főszezon.

– Sajnos az idén már eddig is romlott a baleseti helyzet nálunk – magyarázza az alezredes. Hozzátesz még egy halk is-t is, hiszen a közlekedésbiztonsági szempontból kifejezetten kedvezőnek számító Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a baleseti főszezont nemcsak az időjárás megváltozása hozzá magával. Főszezonnak számít a vendégmunkások nyári és téli szabadságolása is, amikor a Nyugat-Európában dolgozó külföldi vendégmunkások haza térnek, majd néhány héttel később elindulnak vissza, hogy újra munkába álljanak.

2020 2021
Személyi sérüléses balesetek száma 821 798
A balesetekben megsérültek száma 1407 1179
Halálos balesetek száma / Közlekedési balesetekben elhunytak száma 23 /25 21 / 23
Súlyos sérülésekkel végződő balesetek / A sérültek száma 220 / 242 207 / 235
Könnyű sérüléses balesetek / Könnyű sérültek száma 578 / 873 570 / 821

– A vendégmunkások mindig sietnek, sok szabálysértést követnek el, ez ellen azzal is igyekszünk fellépni, hogy a bírság összegét a rendőri intézkedéskor a helyszínen POS terminálon keresztül befizettetjük velük. Így esélyük sem marad elkerülni a szabályszegés következményeit. Kirívó szabálysértés elkövetése esetén élünk az előállítás és gyorsított eljárás lefolytatásának lehetőségével.

Mire a vendégmunkás-karavánok elérik a megyehatárt alkalmasint több száz kilométer van mögöttük. Ilyenkor már nem akarnak megállni, pihenni, fáradtan vezetnek tovább és ezért történnek a megye autópálya szakaszán elalvásos balesetek.

– És mindeközben  – teszi hozzá Koncz László –, az év egészében ott van még a tranzit forgalom. Mind Záhony, mind Csengersima egész évben jelentős tranzitforgalmat bonyolít, amit az oda vezető utak forgalmán is érezhető.

A kamionosok már megszokták, hogy olykor hosszú várakozásra kényszerülnek. Ők türelmesebbek. A hazatérő vendégmunkások kevésbé azok, ráadásul sokan a biztonsági övet sem kapcsolják be, ami mellett viszont nem mehetünk el szó nélkül.

Mindezekhez jön még a szomszédunkban dúló háború.

– A kiléptetés Ukrajna felé, döntően az ukrán fél fogadókészségétől függ – állítja Koncz alezredes. – Mi mindent megteszünk, hogy szabályok betartása mellett amilyen gyorsan csak lehet, haladjon a forgalom az átkelőkön. Odaát azonban olykor légiriadók és hasonló okok miatt meg-megáll az élet. Emiatt viszont nálunk olykor jelentősen feltorlódik a sor.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye az ország gyümölcsöskertje, melyből nem feltétlenül lekvárt készítenek. A pálinka fogyasztás a megyei közlekedésrendészet harmadik legsúlyosabb kihívása.

– Hiába szondáztatunk, tartunk célirányos ellenőrzéseket, a megyében az ittasan okozott balesetek aránya rendkívül magas, 11-14 százalék között mozog. Az idén, október 4-ig a személyi sérüléssel járó közlekedési balesetek okozóiból 12,51 százalékánál állapítottak meg ittasságot Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében – mondja az alezredes.

Hiába, a jó alma- és szilvapálinkának nehéz ellenállni, sokan nem is képesek rá a jelek szerint.

A szabolcsi rendőrök azonban nemcsak sebességet mérnek és szondáztatnak úton-útfélen, lehetőségeikhez képest segítik is azokat, akik élnek a felkínált lehetőséggel.

– Nem tudok róla, hogy sok helyen szerveznének olyan ingyenes gépjármű-átvizsgálást a tél beállta előtt, mint nálunk – mondta. – A közlekedési hatóság munkatársaival közösen egy mobil vizsgáló állomással kiállunk az egyik bevásárlóközpont parkolójába és ingyenesen ellenőrizzük bárkinek az autóját, aki ott megjelenik. Ott és akkor nem jár bírság azért, ha valamit nem találunk rendben. Ami helyben javítható, azt a szakemberek azonnal rendbe is teszik.

50-60 autót is elhoznak az ilyen ingyenes vizsgálatokra.

Ha bírság nem is jár a nem vagy nem megfelelően működő fényszórókért és hasonlókért, a vizsgálatnak azért lehetnek következményei.

– Azokat az autókat, amelyek közlekedésre alkalmatlannak minősülnek, természetesen nem engedjük vissza a forgalomba – mondja Koncz László. – Sajnos az esetenként vizsgált autók 20-30 százalékát, bár saját kerekén érkeznek, csak trélerrel vitethetik el a tulajdonosai.

Minden évben szervezünk a szezon kezdete előtt a motorosoknak egy szakmai napot, ahol a motoros rendőreink vezetéstechnikai tanácsaival, épített pályán kipróbálhatják magukat. Nagyon sokat ott döbbennek rá, hogy egy éles helyzetet nem is olyan egyszerű lereagálni.

Az osztályvezető kíváncsisággal vegyes aggodalommal néz a következő ingyenes vizsgálati nap elé, mert tapasztalatik szerint a pandémia alatt sok tulajdonos nem fordított kellő figyelmet az autója műszaki állapotára, karbantartására.

F.Gy.A.