Ha autót veszel, sorsot választasz

  • Statisztika igazolja, hogy az erősebb motorral szerelt gépkocsi gyakrabban okoz balesetet.
  • Ugyanazon márka erősebb autóira is igaz a fenti megállapítás, de vannak márkák, amelyek különösen balesetveszélyesek.
  • Senki nem akar karambolozni, de a jármű kiválasztásával magunk is elősegíthetjük a baj bekövetkeztét.

Amatőr autóversenyző barátommal ültem egy kölcsönautóban. Idegen ország sosem járt szerpentinje várt ránk, amikor elérkezett a pillanat, és én ültem a volánhoz. A jármű is ismeretlen volt, nem sportkocsi, de nagy teljesítményű motorral felszerelt utazóautó. Alig lendültünk neki az útnak, amikor azt vettem észre, hogy barátom mindkét kezével megkapaszkodott, és alig kap levegőt. Az egyenes szakasz után éles kanyar következett, de nekem ez nem tűnt problémának. Fékeztem egyet, aztán szépen bevettem a hajtűkanyart. Utána félreálltunk, mert barátom remegett, mint a nyárfalevél. – Tudod, hogy mennyivel mentél be a kanyarba, te … – kiabálta vörös fejjel. – Ránéztél a műszerre?

Köztünk szólva nem néztem rá, de nem lehetett sok, egyrészt mert csendesen suhantunk, másrészt mert a kanyar lendületén sem éreztem, hogy sok lenne a sebesség.

– Mert én ránéztem – mondta barátom nagy nyomatékkal, és olyan számot mondott, ami nagyjából 50 km/h-val haladta meg azt a tempót, amivel általában közlekedni szoktam.

– Ez az a helyzet, amikor az autó többet tud, mint a vezetője – szögezte le, és elmagyarázta, hogy a jól szigetelt motor és futómű el tudja rejteni a valódi sebesség érzetét. Szerencsére a fék is okosabb volt, mint az óvatlan sofőr, ez az oka, hogy nem a tengerben kötöttünk ki. A tesztút hátralévő kilométerein aztán rajta tartottam a szemem a sebességmérőn, nem hagytam, hogy még egyszer becsapjon a jól csillapított erős autó.

A nagy, minél nagyobb teljesítményű motorok választása valamiért magától értetődik sokak szemében, amikor autót választanak. Akinek sok pénze van, az nagyobbat, erősebbet szeretne, akinek még több, az még tovább emeli tétet, mintha a közlekedés afféle kártyacsata lenne. Ha nagyon gyors az autód, előbb érsz az úticélodhoz? A zsúfolt nagyvárosban, a dugóban egymás után araszol a jelentéktelen kisautó és az országúti luxuscirkáló. Aki versenyezni szeretne, annak nagyon korán, hajnali 2-3-kor kell kelnie.

Persze tudjuk, van még egy versenyszám: a zsúfolt városban a test-test elleni küzdelem, versenyfutás a másik autóval 10-20 méternyi előnyért, betolakodni, benyomakodni mások előtt, nem is a gyorsabb előrejutásért, hanem csak úgy.

Ebben a nem túl elegáns és nem túl rokonszenves utcai versenyben némi előnyt élveznek azok, akiknek gyorsabb, erősebb az autójuk. Vagy, ha nem is az, de elhitetik. A fenti magatartást mindannyian jól ismerjük, és ha meg kell nevezni azt az autómárkát, amelyiknek a vezetői gyakran viselkednek így, akkor nem tévedünk majd nagyot.

De ezek csak benyomások, vélemények, most azonban megjelent egy statisztika is, amely fehéren-feketén megmutatja, hogy melyek azok a személyautók, amelyek kimutathatóan többször okoznak balesetet, mint a többiek. Talán senkit sem lep meg, hogy a német presztízsmárkák közül az egyik, a leginkább sportosnak tartott gépkocsi akkor is több balesetet okoz, ha a motorháztetője alatt 100 kW-nál is gyengébb erőforrás dolgozik. A különbség nem kicsi, például a már emlegetett német gyártó-trió másik tagja csak fele annyi karambolért felelős. Míg azok, akik például az egyik olasz kisautó-márka volánjánál ülnek, csak harmadannyi balesetet okoznak, mint az említett német presztízs-modell.

Persze nem tudjuk, hogy a fenti statisztika mennyire megalapozott, de ha megállja a helyét, akkor mondhatjuk azt, hogy némely polgártársunk leendő autója kiválasztásakor sorsot is választ magának. Aki úgy vág neki az útnak, hogy “Vigyázz, mert jövök!”, az sokkal gyakrabban teszi kockára maga és közlekedő társainak életét, testi épségét, mint aki figyel a többiekre, és figyelembe veszi, mi lehet a következő lépésük.

Persze mindkét kategóriába tartozó vezető ülhet gyengébb vagy erősebb jármű volánjánál. A statisztika szerint minél erősebb a gépkocsi, annál nagyobb gondot jelent a megzabolázása. A teljesítménytöbblet bár kétségkívül új lehetőségeket nyit meg, ám nem csak drágább, végső soron veszélyesebb is.

N.V.