Ha nem vagy biztos abban, hogy mehetsz, akkor nem mehetsz!

Még a balesetet okozók, az ittasan és agresszíven vezetők többsége sem alkalmatlan a vezetésre.
Attól még nem lesz alkalmatlan, mert mások szerint rosszul, túl lassan vagy túl veszélyesen vezet.
Aki bemagolta a tesztfeladatok helyes válaszait, vajon helyesen fog dönteni majd a forgalomban is?

Pályaalkalmassági vizsgálaton kell bizonyítaniuk alkalmasságukat a gépjárművezetésre azoknak, akik ötször egymás után elbuknak a gyakorlati vizsgán. Major Róbert r. ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közbiztonsági Tanszékének tanszékvezetője lapunknak nyilatkozva arra hívta fel a figyelmet, hogy a vizsgálatokon az érintettek 80 százalékát alkalmasnak találják a gépjárművezetésre.

„A többségük a pályaalkalmassági vizsgálat után elsőre át is megy a vizsgán, noha korábban ötször elbukott”, hangsúlyozta Major ezredes. „Márpedig a PÁV során nem tanult meg, nem gyakorolt vezetni, a PÁV eljárásnak nem az a funkciója, csupán megnyugtatták, hogy minden nehézség és a korábbi hibái ellenére alkalmas a vezetésre.

„Nem tudjuk pontosan mi lehet az oka, hogy a PÁV után azonnal sikeres gyakorlati vizsgát tesznek a legtöbben azok közül, akik korábban ötször elbuktak. Csak feltételezhetjük, hogy a vizsgadrukk, szorongás, vagy valami hasonló ok állhat a háttérben. Azonban az a tény, hogy a döntő többség az alkalmassági vizsgálat után azonnal átmegy, rávilágít arra, hogy célszerű óvatosan használni az „alkalmatlan” kifejezést, amikor például a forgalomban sok apró hibával, vagy szerintünk túl lassan, bizonytalanul vezetőkről beszélünk.

Még a nagyon ittas sofőrök sem mind alkalmatlanok

Major Róbert arra is felhívta a figyelmünket, hogy bár a bíróságok előszeretettel és gyakran szankcionálják a közlekedési bűncselekmények elkövetőit vezetéstől eltiltással, végleges eltiltás büntetést csak ritkán hoznak. Még a súlyos balesetet, tömegszerencsétlenséget okozó, a „nagyon ittasan vezetve balesetet okozó”, és a kifejezetten agresszív vezetőkre sem mindig igaz, hogy alkalmatlanok a vezetésre. Közülük is kevesekről állapítják meg a PÁV-eljárásban, hogy alkalmatlanok.

„Olykor megkérdezem a hallgatóságomat, mondta Major ezredes, szerintük hány alkalmatlan sofőr közlekedik az utakon. Jellemzően 50-80 százalék között mozognak a tippek. Ám ha ezután felhívom a figyelmüket, hogy ezek szerint statisztikai értelemben legalább a jelenlévők fele is alkalmatlan, ezért kérem most helyben a vezetői engedélyeket, hirtelen mindenki visszahőköl. »Az nem úgy van!« Pedig úgy van.

Az NKE tanszékvezetője szerint túlságosan sokan és túlságosan gyakran minősítenek alkalmatlannak másokat anélkül, hogy tisztában lennének vele, kiről mondható ki, hogy alkalmatlan. Abból, hogy valaki túl óvatos, vagy ellenkezőleg, túlságosan dinamikusan, esetleg mások szerint veszélyesen vezet, még messze nem következik, hogy az illető alkalmatlan lenne a gépjárművezetésre.

Amikor öt elbukott vezetési vizsga után valakit pályaalkalmassági vizsgálatra küldenek, azt kell tisztázni, hogy az illető:

rendelkezik-e azokkal az egyéni pszichológiai jellemzőkkel, amelyek szükségesek a biztonságos járművezetési tevékenységhez, a közlekedési helyzetekhez való alkalmazkodáshoz, a járművezetés közben jelentkező terhelés elviseléséhez,
rendelkezik-e a jármű biztonságos vezetéséhez szükséges észlelési, döntési és cselekvési képességgel, és
képes-e elsajátítani a járművezetéshez szükséges ismereteket és készségeket.

Akinek van jogosítványa, jó eséllyel mindhárom követelménynek megfelel. Más kérdés, hogy milyen sebesség mellett képes „biztonságosan közlekedni”, milyen gyorsan tud „alkalmazkodni a különböző forgalmi helyzetekhez” és milyen gyorsan hozza meg a szükséges döntéseket.

Nem számít alkalmatlannak az, aki csak rosszul vezet

„Attól azonban még nem lesz valaki alkalmatlan a gépjárművezetésre, mert mások szerint rosszul vezet, nem törődik a szabályokkal, és a többiekkel az utakon” – szögezte le Major Róbert. „Azzal legfeljebb csak azt bizonyítja, hogy őt nem érdekli a többi közlekedő, ő úgy vezet, ahogy neki tetszik, és nem számít, hogy másokban ezzel félelmet kelt, vagy ellenkezőleg, indokolatlanul akadályozza őket a haladásukban”.

Az NKE Közbiztonsági Tanszékének vezetője szerint számos kutatás és a rendőrök mindennapi tapasztalatai is azt támasztják alá, hogy a balesetek többsége nem amiatt történik, mert az érintettek nem tudták a közlekedési szabályokat. Tudták. Sőt, korábbi kutatásokból az is kiderült, hogy a balesetek okozói – statisztikailag persze – jobban ismerték a szabályokat, mint a vétlen szereplőik.

„Meggyőződésem, hogy a gépjárművezető-képzésben sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a közlekedők biztonságos közlekedéshez szükséges attitűdjének a kialakítására”, fogalmazott Major ezredes. Tudatosítani kellene mindenkiben, mondta, hogy a közlekedés egy társasjáték, ahol nem az a cél, hogy én eljussak oda, ahova akarok, hanem hogy mindenki elérjen oda, ahová indult és hogy a nap végén mindenki hazaérjen – ahogy azt az Országos Balesetmegelőzési Bizottság szlogenje is hirdeti.

Napjainkban az élet minden területén versenyre, versengésre, egymás legyőzésére kényszerülnek az emberek minden életkorban. Aki a legjobb iskolába akar járni, annak a legjobbnak kell lennie, maga mögé kell utasítania a többieket. Ugyanez igaz a munkahelyekért, a jobb és még jobb megbízásokért, nem beszélve a különféle szubvenciókért folyó versenyekről.

„És ez az attitűd jelenik meg a közlekedésben is, sajnos”. Major Róbert ezért is tartja értelmetlennek közlekedési morálról beszélni, hiszen, mint mondta, ha csak egy kicsit is belegondolunk, az utakon ugyanúgy viselkedünk, harcolunk, tülekedünk, mint az élet más területein, így az általános morális szint jelenik meg a közlekedésben is.

Azonban a közlekedésben ez a hozzáállás életveszélyes is lehet!

30 kapkodó sávváltás a dugóban a semmiért

„Én reggelente az Egér úton autózom a munkahelyemre. Kétszer két sáv és gyakoriak a dugók, ezt talán még a nem budapestiek is tudják róla. Olykor megfigyelem a körülöttem autózókat. Míg én egy-két sávváltással jutok el a munkahelyemre, vannak, akik ugyanazon az útvonalon 30-nál is többször váltanak sávot, és a végén sem nőtt köztünk a távolság, ahhoz képest, amennyi az induláskor volt.”

Nem lenne nehéz belátni, hogy a dugóban semmi értelme cikázni a sávok között, mert hol az egyik, hol a másik halad „kicsit jobban”, de sokkal nem jut előbbre az, aki egy autónyi remélt előnyért oda-vissza váltogat a sávok között. És mégis vannak, nem is kevesen, akik dudálással, ökölrázással, szájkaratéval követelik ki maguknak a szabad utat, ott is, ahol nincs.

„Nincs ezen semmi csodálkoznivaló, tette hozzá később Major Róbert, hiszen a postán sem vagyunk képesek sorban állni. Mondjuk, ha két pénztár működik egy üzletben, akkor is álljunk egy sorba és aki legelöl áll, az mehet az éppen szabad pénztárhoz.” Vagy, hogy a mozgólépcsőn tessék jobbra húzódni… Mondjuk ez már nálunk is megy. Ennek fényében viszont még kevésbé érthető, ha a metrón tömegek képesek jobboldalra állni, akkor miért nem képesek az elsőajtós felszállást biztosító buszokhoz is sorban állni?

A mindenki számára biztonságos közlekedéshez megfelelő attitűd kialakításának Major ezredes szerint kiemelt hangsúlyt kellene kapni a gépjárművezető-képzésben. „Nem vizsgázni kellene megtanítani a leendő autóvezetőket, hanem közlekedni” – tette hozzá.

Nem egy tanuló el sem olvassa a kérdést, máris rávágja, hogy C, a C a helyes válasz. Annyiszor látta már, hogy felismeri és tudja. De vajon ugyanazt a forgalmi szituációt felismeri vezetés közben is az utcán?

Azt Major Róbert sem vitatja, hogy a forgalomban is gyakran csak egy szempillantásnyi ideje van a sofőröknek áttekinteni a helyzetet és dönteni. Nem mindegy azonban, hogy a döntés mennyire megalapozott, mennyire mély tudáson alapszik. Aki nem érti, hogy mit miért kell úgy csinálni, ahogy a teszteken a helyes válasz mutatja, csak megtanulta, hogy az „ha így állnak a járművek, akkor a C a helyes válasz, ha úgy, akkor az A, és így tovább…, vajon képes lesz jó döntést hozni akkor is, ha egy kicsit más forgalmi helyzetben találja magát? Ott is biztonságosan el tudja dönteni, hogy mit kell tennie, ahol nem piros, kék, zöld nyilak mutatják ki merre akar továbbmenni, hanem a többi járművet, az irányjelzőit, a lámpákat és táblákat kell figyelnie?

Ne csak vizsgázni tanuljanak meg a leendő sofőrök!

„Kérdés az is, mit tesz a csak vizsgázni tanult gépkocsivezető, ha nem tudja a helyes választ? Ha nem tudja hányadiként hajthat át a kereszteződésen?” Major ezredes szerint egy másik attitűdbéli probléma, hogy sokan azt sem tudják, mit tegyenek, ha nem tudják, hogy szabályosan mit kellene tenniük.

„Gyakran láthatunk autósokat arcukon a teljes tanácstalansággal, amikor nagy ritkán karos rendőri forgalomirányítással találkoznak, mondta példaként Major Róbert. Szemmel láthatóan fogalmuk sincs mit mutat a rendőr, hogy ők ott és akkor mehetnek-e vagy sem, mégsem állnak meg, mennek tovább”.

A büntetőjogban alapelv, kétséget kizáróan kell bizonyítani valakinek a bűnösségét ahhoz, hogy elítéljék. A közlekedésben is azt az elvet kellene követnie mindenkinek, hogy »amennyiben nem vagy biztos abban, hogy mehetsz, akkor nem mehetsz, akkor ne is indulj el«. És ha nem tudod, hogy adott helyen szabályosan parkolhatsz-e, akkor nem szabad, ott akkor ne parkolj!

A közlekedésben az »azt hittem, hogy…« nem opció. Gyakran mondják balra kanyarodás közben karambolozó autósok, hogy azt hittem még átérek a szembejövő előtt, de „szerintem” gyorsabban jött a megengedettnél… Ha mindketten túlélik, a bíróságon folytathatják a hitvitát, hogy ki mit hitt, ki miben bízott. Azt pedig majd a bíró mondja ki, hogy szerinte ki milyen szabályt szegett.

A megfelelő attitűd kialakítása nem megy egyik napról a másikra. Major Róbert szerint ebből a szempontból rendkívül fontosak és hasznosak azok a programok, amelyek már az óvodás kortól biztonságos közlekedésre tanítják a gyerekeket. A KTI-nek is van ilyen programja, ami már sok ezer óvodást ért el.

Nem táblákat, hanem a helyes magatartást kell tanítani

„Nem táblákat és KRESZ szabályokat kell tanítani elsősorban a gyerekeknek, hanem közlekedni kell megtanítani őket. Hogy csak akkor jut el mindenki oda, ahová indult, ha együttműködnek”, fogalmazott az ezredes.

És bár a szülői minta sok esetben szembemegy az óvodákban, iskolákban tanultakkal, a közlekedésbiztonsági és hasonló rendezvényeken sok szülő elmondja, hogy bizony rászól a gyerek, ha túl gyorsan hajt, ha nem köti be magát, és így tovább…

„Nem megy egyik napról a másikra az attitűdváltás, főleg nem társadalmi szinten, azonban nincs más lehetőség. Nem szabad feladni” – szögezte le a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanszékvezetője. Olyan üzenetekre, felhívásokra van, volna szükség, amelyek a mai médiazajos világban is elérik az ingerküszöböt minden generációnál. Emlékezzünk a dohányzás ellenes „Előttem égsz, ha égsz!” reklámra. Annak idején hatott.

Az elmúlt években több kampányban is igyekeztek a hatóságok növelni a biztonsági öv és a biztonsági gyermekülések használat arányát. Javult a helyzet, de még nem lehetünk elégedettek. Különösen nem a januári balesetek fényében, ahol egyetlen hétvégén öt balesetben elhunyt utas közül három nem volt bekötve.

Azonban a kampány így is sokakat ráébresztett arra, hogy bajba kerülhetnek, ha nem használják az övet, és nemcsak azért, mert megbírságolja őket a rendőr.

F.Gy.A.